Hajnalban 6 rakétát lőttek ki Gázából Izraelre

ujkelet.live

Hajnalban megszólaltak a rakétára figyelmeztető szirénák Askelonban, Szderotban és a Gázai övezettel határos közösségekben.

Az Izraeli Védelmi Erők közölte, 04:00 körül a gázai övezetből hat rakétát lőttek ki izraeli területre, a Vaskupola rakétavédelmi rendszer öt rakétát elfogott, egy pedig nyílt területen landolt.

Sérülésről vagy anyagi kárról nem érkezett jelentés. A támadást eddig egyetlen palesztin csoport sem vállalta magára, de számítani lehetett rá, néhány órával a sechemi izraeli terrorelhárító művelet után, amely során 11 palesztin vesztette életét, többségük az Oroszlánok Barlangja terrorcsoport tagjai voltak.

Válaszcsapás: az Izraeli Védelmi Erők nem sokkal hajnali hat óra után közölte, hogy válaszul a rakétákra a légierő megtorlócsapást indított a Hamász terrorszervezet katonai állásai ellen a Gázai övezetben. A célpontok között volt egy fegyvergyártó telephely és egy katonai létesítmény, mely a terrorszervezet haditengerészetének fegyvereinek tárolására használnak, és egy mecset, klinika, szálloda, rendőrőrs és iskola közelében található, jegyezte meg a hadsereg.

,,Ez további bizonyítékul szolgál arra vonatkozóan, hogy a Hamász terrorszervezez hogyan használja ki Gáza polgári lakosságát azáltal, hogy fegyvereit szándékosan polgári területekre helyezi.”

Tor Wennesland, az ENSZ közel-keleti békefolyamatért felelős különmegbízottja, az eszkalációt követően csütörtökön Gázába ment megbeszélést folytatni a Hamásszal, jelentette a Walla hírportál.

A legutóbbi rakétatámadásra február 11-én került sor.

Sechemi előzmény: szerdán a Jamam, a határrendészet és a Goláni felderítők csapatai körbe vettek egy házat a sechemi kaszbában (Szamária, Palesztin Hatóság területe), amelyben a Palesztin Iszlám Dzsihád és az Oroszlánok Barlangja terrorista csoportok tagjai tartózkodtak, akik lövöldözős terrortámadásokban vettek részt Júdea és Szamáriában és a közel jövőben újabb támadásokra készültek.

Az izraeli erők követelték, hogy a házban tartózkodó három gyanúsított jöjjön ki. A letartóztatási kísérlet során az egyik keresett terrorista, Walid Dahil (Oroszlánok Barlangja) kijött az épületből és az erők tüzet nyitottak rá.

Azt követően, hogy a házban lévők, Huszam Iszleem (Oroszlánok Barlangja) és Muhammed al-Dzsunaidi a Palesztin Iszlám Dzsihád sechemi katonai parancsnoka, nem voltak hajlandók megadni magukat, a csapatok behatoltak az épületbe, ahol elbarikádozták magukat. Tűzharcra került sor és mindkét terroristát megölték.

A Palesztin Hatóság egészségügyi minisztériuma tizenegy halottról és 101 sebesültről számolt be, akik közül többen állítólag nem voltak tagjai a terrorcsoportnak.

Mindeközben: a Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet szóvivője felszólította a sechemi tömeget, hogy menjenek az utcára, csatlakozzanak a frakciók embereihez, és szálljanak szembe az izraeli hadsereggel.

A rendőrség az akció után fokozott készültséget rendelt el számítva a gázai válaszreakcióra. Egyesült Államok aggodalmát fejezte ki az áldozatok nagy száma miatt, és felszólította a feleket, hogy tegyenek kölcsönösen lépéseket a feszültség csillapítása érdekében.

A héber médiának nyilatkozó magas rangú katonai tisztviselő a tegnapi sechemi műveletet követően azt mondta, hogy a biztonsági intézmény Ramadánra időzítve eszkalációra számíthat.

Már megvan a gyújtóanyag, – idézte a katonai forrást a Ynet hírportál, aki hangsúlyozta, hogy ugyanazok a jelenségek tapasztalhatóak, mint a korábbi 2022-es konfliktus idején, és már csak a gyufa hiányzik.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

🎙️Ebben az epizódban az izraeli légi piac legfrissebb fejleményeitől kezdve a floridai merényletterven át a legújabb belpolitikai botrányokig elemzzük a legfontosabb híreket.Az epizód témái:Újabb szereplő a Tel-Aviv–New York vonalon: Az Israir megkapta a végleges FAA-engedélyt az USA-ból. Hogyan alakul át az izraeli légi piac a nemzetközi légitársaságok kiesése és a United, a Delta, valamint az American Airlines döntései árnyékában?A háború lélektani nyomai a gyerekeken: A Walla friss felmérése rávilágít, hogy a szülők csaknem 90%-a szerint a februárban kirobbant iráni háború és az iskolabezárások komolyan megviselték a fiatalokat. Miért elégedetlenek a szülők az Oktatási Minisztérium válságkezelésével?Jonathan Pollard visszatér: A 30 évet ült volt kém elindul a Kneszet-választásokon. Milyen céllal lépett szövetségre Sharren Haskel pártjával, és mit jelent ez a „Harmadik blokk” számára?Iráni merényletkísérlet Jair Netanjahu ellen: Kiderült, hogy a miniszterelnök Miami közelében élő fiát teheráni ügynökök tartották megfigyelés alatt. Milyen részleteket derített ki az amerikai és az izraeli hírszerzés?Fegyveres testőrök a tel-avivi tengerparton: Ismét vihart kavartak a Netanjahu védelmét ellátó Sabak 730-as egységének biztonsági intézkedései. Vajon indokolt keménység vagy túlzó erődemonstráció történt?
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.