ujkelet.live
A SÉKEL A NAP VESZTESE
A sékel a világ legnagyobb vesztese, miközben az izraeli politika nyomást gyakorol a piacra – írta a Bloomberg kedd délután, megjegyezve, hogy az igazságügyi reformterv miatti aggodalmak elhomályosították a jegybank vártnál nagyobb kamatemelését.
Számokban: A sékel körülbelül 2%-ot esett kedden, ami szeptember óta a legnagyobb mértékű, és a legnagyobb a világ fő valutái közül.
A deviza árfolyama dolláronként 3,6499 volt 14:54-kor Jeruzsálemben, ami 2020 áprilisa óta a leggyengébbnek számít.
Emlékeztető: A bank zsinórban nyolcadik ülésén emelte az irányadó kamatlábat tegnap, 50 bázisponttal 4,25 százalékra emelve, miközben a jegybank az inflációs nyomás növekedésével és a gyengülő sékellel küzd.
A kormány hétfőn megszavazta az igazságügyi reformtervében szereplő két kulcsfontosságú törvényjavaslat első olvasatát.
A bűnös megnevezése: ,,Ha kár éri a gazdaságot, az nem a reform miatt van, hanem azok miatt, akik ellenzik” – nyilatkozta Becalel Szmotrich pénzügyminiszter (Vallásos Cionizmus) kedden a Yedioth Ahronoth konferenciáján.
NETANJAHU KÖZBELÉP
Miután Eli Cohen külügyminiszter és David Bitan képviselő – mindkettő likudos – bírálták a Nemzeti Bank döntését, hogy 2008 óta a legmagasabb szintre emeli az irányadó kamatlábat, és kijelentették, hogy a banknak le kell állítania az emeléseket, Netanjahu miniszterelnök kiállt a bank mellett.
„A Nemzeti Bank Törvény az én vezetésem alatt született, és biztosítja a kormányzó által vezetett Monetáris Bizottság függetlenségét a kamatláb meghatározásában. Ezen semmi sem változtat” – írta Netanjahu Twitteren angolul és héberül.
Becalel Szmotrich pénzügyminiszter is támogatta a bankot tegnap, kijelentve: „Határozottan kiállok a Nemzeti Bank függetlenségét veszélyeztető populista kijelentések ellen”.
TÁRGYALJUNK DE NINCS MIRŐL
,,Nehéz reggel ez, gyász érzése van, nem ünneplésé” – reagált Jichák Herzog elnök kedd reggel az előző napi Kneszet-szavazás eredményére a Yedioth Ahronot konferenciáján.
A kompromisszum jegyében: Herzog arra szólította a koalíciót, hogy kezelje „a győzelemet méltósággal” és találja meg a módját, hogy az ellenzéket tárgyalóasztalhoz ültesse.
„Izrael polgárai, ideje beszélni” – mondta Netanjahu miniszterelnök kedd este a nyilvánossághoz intézett nyilatkozatában.
Kijelentette, tisztában van az igazságszolgáltatási reformtervével kapcsolatos aggodalmakkal, és hangsúlyozta, hogy támogatja azokat a tárgyalásokat, amelyek „megállapodásra vagy legalább a nézeteltérések minimalizálására irányulnak”.
Az ellenzék a hibás: Érvelése szerint ez „vezetést és nemzeti felelősségvállalást követel az ellenzéki vezetőktől”, és sajnálkozott, hogy erre ezidáig nem került sor.
A tárgyalásokat „előfeltételek, kifogások nélkül” kell lefolytatni, hangsúlyozta Netanjahu.
A dolgok állása: Az ellenzéki vezetők azt mondják, a koalíció villámgyors törvényhozási folyamatát le kell állítani a tárgyalások megkezdéséhez – ezt az álláspontot Herzog elnök is támogatta –, a koalíció ezt illegitim előfeltételnek tartja, és nem hajlandó ennek eleget tenni.
Erős bizalom hiány: Netanjahu tárgyalási felhívására válaszul Jáir Lapid ellenzéki vezető „hazugságokkal és trükközéssel” vádolta a miniszterelnököt.
Lapid szerint az ellenzék „hosszú hetek óta igyekezett megbeszéléseket folytatni” a koalícióval.
„Az elnök arra kérte őket, hogy állítsák le a törvénykezést és folytassanak tárgyalásokat, az amerikaiak arra kérték őket, hogy állítsák le a törvényhozást és folytassanak tárgyalásokat, és Izrael egész népe arra kéri a kormányt, hogy akadályozza meg a szörnyű szakadást a népben, állítsa le ezt az őrületet.”
Van remény: Lapid szerint a tárgyalások azonnal lehetségesek, ha Netanjahu „a médiának szóló nyilatkozatok helyett felhívod az elnököt, és elmondod neki, hogy leállítasz minden jogalkotási folyamatot, és az elnök javaslata alapján megbeszéléseket kezdesz”.
Még mindig nem: Járiv Levin igazságügyi miniszter délelőtt a Yedioth Ahronoth konferenciáján kijelentette: ,,Nem fagyasztom be a törvényhozási folyamatot”.
LEVÉL
A Sabak belbiztonsági szolgálat 460 egykori ügynöke kedden levelet küldött a likudos Avi Dichter mezőgazdasági miniszternek, a szolgálat korábbi vezetőjének, és felszólította, hogy ne támogassa a kormány drasztikus igazságszolgáltatási reformtervét, és figyelmeztette, hogy az veszélyezteti Izrael demokráciájának alapjait.
MINDEKÖZBEN KIJEVBEN
Az ellenzéki Ze’ev Elkin (Nemzeti Egység) és a likudos Juli Edelstein ukrajnai látogatásuk során találkoztak Volodimir Zelenszkij elnökkel.
A találkozó után a törvényhozók – akik mindketten Ukrajnában nőttek fel, és az izraeli-ukrán parlamenti baráti bizottságot vezetik – közös nyilatkozatukban kijelentették, „Izraelnek érdemben kell kiterjesztenie Ukrajna támogatását. Izrael sokkal többet tud és kell tegyen, mint eddig.”
,,Fel kell hagynunk a rettegéssel, és az alapvető erkölcsi értékekkel összhangban egyértelmű, aktív álláspontot kell képviselnünk, ahogy az minden nyugati országtól elvárható.”
Felszólították Izraelt, hogy segítsen minden olyan területen, beleértve a katonait is, ahol technológiája segíthet Ukrajna polgári lakosságának, függetlenségének és szabadságának védelmében.