10 nap börtönt kapott a katona egy palesztin bántalmazásáért Hebronban

0

ujkelet.live

Izraeli katona bántalmazott hétfőn egy palesztin aktivistát Hebronban, aki a The New Yorker újságíróit vezette körbe. Az Izraeli Védelmi Erők tájékoztatása szerint a harcost a videón megörökített eset után tíz nap katonai börtönre ítélték.

A felvételeken látható, hogy a Golani 51-es zászlóalj harcosa az aktivistát, Issza Amrót torkon ragadja, földre löki, majd megrúgja.

Az izraeli hadsereg közleménye szerint a katona parancsnokai „alaposan” kivizsgálták az esetet.

,,A vizsgálat megállapította, hogy Hebronban erőszakos összecsapás robbant ki egy palesztin és egy izraeli katona között, amelynek során a katona megverte a palesztint” – áll a közleményben.

A katona vallomása: A Kan közszolgálati műsorszolgáltató által idézett incidens kezdeti vizsgálata szerint a katona azt mondta Amrónak, hogy nem mehet át a területen. Amro lefilmezte a katonát, és továbbment előre. A katona ezután azt mondta az aktivistának, hogy várjon, amíg egy tiszt megérkezik.

A katona a riport szerint azt állította, hogy Amro üvöltözni kezdett, és megütötte. Válaszul a katona a földre lökte Amrót és megrúgta.

A büntetés: A hadsereg közölte, a katonát tíz nap börtönbüntetésre ítélték, majd parancsnokai döntenek arról, hogy végleg elbocsátják-e a harci szerepkörökből.

„Az Izraeli Védelmi Erők minden erőszakos magatartást súlyosnak tekint, és elítél” – tette hozzá a közlemény.

Ben-Gvir nem ért egyet: ,,Szégyen és gyalázat! … Minden erőmmel támogatom a katonát, aki nem hallgatott. A katonáknak támogatás kell járjon, nem pedig börtön” – írta Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter Twitteren.

Szemtanú: A The New Yorker újságírói között volt Lawrence Wright Pulitzer-díjas író is.

„Soha nem támadtak meg előttem ismerőst, egészen a mai napig, amikor egy izraeli katona, aki leállította az interjúmat, ezt tette Issza Amro palesztin békeaktivistával Hebronban. Nem tudom kiverni a fejemből, hogy a megszállás mennyire dehumanizálja a fiatal katonákat, akiket annak végrehajtásával bíztak meg” – írta Wright a Twitteren.

Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én Új Kelet Live

Podcast különkiadás
  1. Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 5-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 4-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
Megosztás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .