120 órával a földrengés után 9 éves fiút mentettek ki az izraeli csapatok

ujkelet.live

Izraeli katonai kutató-mentők péntek este kihúzták a 9 éves Ridvant egy összedőlt épület alól a délkelet-törökországi Kahramanmaraşban, több mint 120 órával a térséget pusztító földrengés után.

A csapatok korábban már kimentették a fiú 14 éves húgát, Romiszát és apját, Mohammedet is, de az anyát holtan találták.

Ugyanebben az épületben a misszió második napján további két csapdába esett embert mentettek ki élve.

Az izraeli csapatok eddig összesen 19 török civilt mentettek meg.

Ridvan kiementésekor egy gyermekorvost hívtak a közeli izraeli tábori kórházból, hogy ellássa.

,,A kutató-mentő csapatok egy nagyon összetett mentéshez hívtak minket, amelyen több órája dolgoztak,” – mondta a gyermekorvos Eran Masiah tartalékos őrnagy.

„Azt feltételezték, hogy állapota súlyos lesz, ezért hívtak egy vezető gyermekorvost. Így hát összeálltam egy csapattal, és elindultam a helyszínre” – mondta Masiah.

„Bevittek minket, én pedig bementem az általuk ásott alagútba, és eljutottam a gyerekhez. Láttuk, hogy a feje és a keze kilátszik [a törmelékből], és folyadékot és elsődleges orvosi ellátást kapott intravénásan, miközben kihúztuk” – folytatta.

„Csodálatos és fenomenális történet, én pedig abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy részt vehettem benne” – mondta Masiah.

Annak ellenére, hogy a szakértők szerint a csapdába esett emberek egy hétig vagy tovább is életben maradhatnak, a fagyos hőmérséklet miatt egyre kisebb az esélye, hogy túlélőket találnak.

Engedély: David Lau askenázi főrabbi pénteken úgy döntött, hogy a sürgősségi csapatoknak szombaton is folytatniuk kell az életmentésért folytatott erőfeszítéseket.

„Amíg van remény életek megmentésére és túlélők találására, a műveleteket folytatni kell” – mondta Lau a mentőcsapatoknak írt nyilvános levelében.

„A sebesültek kezelését nem szabad megszakítani” – tette hozzá.

A sabbat idején, amely péntek napnyugtától szombat napnyugtáig tart, az ortodox zsidók tartózkodnak minden munkától, kivéve, ha az életet menthet.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️A mai epizódban 5 kiemelt hírt hoztunk el a világ különböző pontjairól.Az adás témái:Áttörés az 1994-es argentínai merénylet ügyében: Hivatalosan is vádat emeltek hét iráni és egy libanoni állampolgár ellen a 85 áldozatot követelő AMIA zsidó közösségi központ elleni robbantás kapcsán. Elindulhat a tárgyalás a vádlottak jelenléte nélkül?Diplomaták és polgármesterek szópárbaja: Zohran Mamdani New York-i polgármester szerint a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsa alapján le kellene tartóztatni az ENSZ-be érkező Netanjahut, bár elismerte, hogy nincs jogköre erre. Az izraeli miniszterelnök éles videóüzenetben válaszolt.Szélsőjobboldali követelések Izraelben: Itamar Ben-Gvir a Védelmi Minisztériumot, Tally Gotliv az Igazságügyi Minisztériumot követeli az október 27-i választások előtt. Milyen radikális változtatásokat terveznek?A félbehagyott és nem használt alagút: Állami pénzből épült légkondicionált átjáró Netanjahu otthona és a zsinagóga között Jóm Kipurra, de végül senki sem használta.9000 életmentő műtét: Egy kilencéves malawi kislány lett a Save A Child’s Heart szervezet 9000. megműtött gyermeke.És a szokásos bónusz téma.Ne felejts el feliratkozni a csatornára!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

“120 órával a földrengés után 9 éves fiút mentettek ki az izraeli csapatok” bejegyzéshez 3 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.