Nemi erőszak Gederán: Az áldozat alig egy hónapja költözött az épületbe

0

ujkelet.live

A múlt hét végén történt brutális nemi erőszak sokkolta a szomszédokat a gederai házban. A harmincas éveiben járó áldozat barátja vasárnap a Wallá-nak nyilatkozva azt mondta, a nő alig egy hónapja költözött az épületbe, és az eset után a szüleihez utazott.

,,Nagyon megrázta, próbál felépülni, ő és a gyerekek pszichiátriai kezelésen vesznek részt”.

Elmondása szerint a nő kisfia volt, aki leszedte a ragszalagot, amellyel a gyanúsított megkötözte.

,,Röviddel ezt követően, még mindig sokkos állapotban volt, és csak meg akarta osztani valakivel a történteket, ezért írta az üzenetet WhatsApp-on.”

„Azt hiszem, én láttam először a WhatsApp-on amit küldött – az éjszaka közepén azt írta, hogy ‘betörtek hozzám, megerőszakoltak és megkötöztek”, majd egy perc múlva törölte. Azt hittem, biztosan a betörő törölte, hogy ne lássák” – idézte fel a történteket az egyik lakó.

A gyanúsított távozása után a nő a gyerekekkel együtt bekopogott a szomszéd lakás ajtaján és a szomszédok segítségét kérte. Elmondta nekik, mi történt, és kihívták a rendőrséget, akik nem sokkal később megérkeztek.

„Sokkban volt, nem tudott túl sokat mondani” – mondták a szomszédok. A gyerekeivel a lakásukban ültek, amíg kórházba nem szállították őket.

A lakók szerint a gyanúsított az egyik közeli épületben dolgozott, és onnan mérte fel a terepet. Azt is elmondták, hogy megpróbálta kinyitni az épület ajtaját, de nem sikerült neki.

,,A lakók idegesek, embereket hívtak hogy szereljenek fel több kamerát, és valakit, aki megerősíti az erkélyek és a bejárati ajtók zárait” – mondta az egyik szomszéd. ,,Voltak kamerák, de rájöttünk, hogy lehet, nem elég.”

A nemi erőszak gyanúsítottját, a beduin diaszpóra 22 éves lakosát tegnap tartóztatták le a Palesztin Hatóság területén, ahová a támadás után menekült. Ezzel egy időben hat másik férfit is letartóztattak, egy beduin diaszpórából származó család tagjait, akik Gederán dolgoznak.

A gyanú szerint péntek hajnali 3 órakor a gyanúsított behatolt a lakásba, majd nem sokkal később a nőt a szobájában megkötözte és megerőszakolta. A cselekmény idején a nő három hatévesnél fiatalabb gyermeke is otthon volt.

A rison lecioni békebíróság vasárnap kilenc nappal meghosszabbította a nemi erőszakkal gyanúsított fogva tartását. A meghallgatáson jelen lévő rendőri képviselő kijelentette:

,,Betört, behatolt a házba, megtámadta és brutálisan megerőszakolta az áldozatot a gyerekei előtt, amikor azok sírtak, és azzal fenyegette, hogy megöli.”

A tárgyalás elején a gyanúsított tagadta, hogy ő lenne a támadó.

A Kan közszolgálati műsorszolgáltató szerint a férfit korábban letartóztatták fegyverrel kapcsolatos bűncselekmények miatt.

Egy rendőrségi forrás szerint vizsgálják annak lehetőségét, hogy a gyanúsított elsősorban a nő megerőszakolása, nem pedig lopás céljából tört be a lakásba.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án Új Kelet Live

Turistákat mentett ki a Palesztin Hatóság rendőrsége a József sírja komplexumból; Szabadságra ment a gimnázium igazgatója a riportok után, hogy intim kapcsolata volt egy 17 éves fiúval; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 1-jén
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 30-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 28-án
Megosztás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .