ujkelet.live
Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter (Otzma Jehudit) csütörtökön bejelentette a minisztérium lőfegyver-engedélyezési osztályának átalakítását, amelynek célja, hogy megkönnyítse a terrortámadások sorozata után fegyvert hordani vágyó civilek számára a folyamatot.
Mit takar
- Az osztály létszámának megduplázása és a munkaidő kiterjesztése.
- A cél havi 5000-8000 interjú végzése.
- A magán célból lőfegyverengedélyért folyamodó biztonsági tisztviselők meghallgatására vonatkozó követelmény eltörlése. Így a hadsereg tisztjeinek, a rendőröknek, Sabak-tisztviselőknek, Moszad-tisztviselőknek, börtönőröknek és tűzoltóknak többé nem kellene várniuk az interjúra, hogy megkapják engedélyüket.
Mit mond
,,Ez időt takarít meg és könnyít az interjúkat végző osztály terhein, jelentősen lerövidíti az eljárást, és havonta több ezer fegyvertartási engedély kiadását teszi lehetővé” – áll a közleményben.
Ben Gvir a folyamat felgyorsítását célzó lépést a hétvégi két jeruzsálemi terrortámadáshoz kötötte.
„Két incidens, amely a hétvégén történt, bebizonyította a különbséget: a Neve Já’ákovban történt incidensnél, ahol nem volt fegyveres civil, nagy bánatunkra lemészároltak hét szent zsidót, és a Dávid városában történt incidens, ahol szerencsére egy civil tüzet nyitott magán fegyverével, és gyorsan ártalmatlanította a terroristát.”
- A Neve Já’ákov negyedben gyilkoló terroristát péntek este a rendőrök az első lövöldözésről szóló jelentések után öt percen belül, menekülés közben, likvidálták.
A nagy kép
Izraelben viszonylag szigorúak a lőfegyvertartási szabályok, és általában csak azoknak adnak fegyvert, akik fokozott biztonságra szorulnak munkájukban vagy mindennapi életükben. A polgárok szinte minden esetben csak egy fegyvert és csak 50 golyót birtokolhatnak egy adott időpontban.
Számokban: A Nemzetbiztonsági Minisztérium hétfőn közzétett adatai szerint 2022-ben 42 236 kérelmet nyújtottak be, rekordot döntve.
- A kérelmek számának növekedését a 2021. májusi zsidó-arab faji zavargásokhoz kötik, melyekre a vegyes lakosú izraeli városokban került sor a gázai Hamász terrorszervezettel vívott 11 napig tartó harcok idején.
A tavaly benyújtott kérelmek esetében 10 986 engedélyt adtak ki, 4 404 pedig feltételes jóváhagyást kapott. További 17 373 kérvény volt vizsgálát alatt, 10 773-an vártak interjúra, és 6600-nál hiányoztak papírok. Emellett 9256 kérelem elutasításra került.
Ellene szól: Az izraeli Polgári Jogok Szövetségének adatai szerint 2019 és 2021 között 32 lőfegyverrel meggyilkolt nő közül kilencet fegyvertartási engedéllyel rendelkező ölt meg.
- Éves viszonylatban az öngyilkosságok körülbelül 11%-át lőfegyverrel követik el.
- A szövetség vasárnap kiadott jelentésében arra figyelmeztetett, hogy „a növekvő túlzott fegyverkezés aláássa a polgári biztonságot, és bizonyított károkat okoz”.
- A közlemény szerint „nincs tényszerű alapja annak az állításnak, hogy a polgári fegyverviselés kiterjesztése növeli a biztonságot”, hivatkozva a minisztérium adataira, miszerint a 2018 és 2020 közötti 264 terrorcselekmény közül az esetek mindössze 5%-ában volt érintett fegyveres civil vagy biztonsági őr.
- A legtöbb terrorcselekmény Júdea és Szamáriában történt, ahol civilek eddig is igényelhetnek engedélyt.