Hírek este: Egy botrány kibontakozóban

ujkelet.live

LEMONDOTT AZ ÜGYVÉDI KAMARA VEZETŐJE

Az Izraeli Ügyvédi Kamara vezetője, Avi Himi bejelentette lemondását, egy nappal azután, hogy a 13-as csatorna riportja szeméremsértő magatartással vádolta meg,

Miért fontos: Himi a kormány igazságszolgáltatási rendszer radikális átalakítására irányuló tervének egyik leghangosabb ellenzője.

Mi történt

A jelentés szerint az eset egy ügyvédnővel folytatott hívás közben történt, aki arra kérte Himit, hogy támogassa bírói kinevezését. Miután értesítette, hogy küldött egy levelet, amelyben az előléptetését ajánlja, Himi állítólag levette a nadrágját, és a nő beleegyezése nélkül elkezdte kielégíteni magát.

Reakciók és következmények

Himi nem tagadta azonnal a riportot, de azt mondta, hogy a dolog konszenzusos volt.

  • Az adás utáni órákban azzal vádolta „az igazságszolgáltatási reformot előmozdítani szándékozók mérgező gépezete” célba vette, mert ellenzi az intézkedést.
  • Órákkal később azonban engedett a nyomásnak, és benyújtotta felmondólevelét.
  • A rendőrség este bejelentette, hogy nyomozást indít az ügyben.
  • Himi a 12-es csatorna szerint azt mondta, van bizonyítéka arra, hogy a dolog konszenzusos volt és hajlandó poligráfos vizsgálatnak alávetni magát.

FOTÓK:

Antony Blinken amerikai külügyminiszter kedden találkozott Joáv Gallant védelmi miniszterrel:

Jáir Lapid ellenzéki vezetővel:

És a Palesztin Hatóság elnökével, Mahmúd Abbásszal.

MÉG MINDIG BLINKEN

A szélsőjobboldali Vallásos Cionizmus nemzeti missziók minisztere, Orit Sztrock bírálta Blinkent kedden, amiért előző nap jelezte, hogy a Fehér Ház egyértelműen aggódik Izrael új, keményvonalas kormányának kezdeményezései miatt.

Mit mondott

„Kedves Blinken úr! Megtudtam, hogy úgy döntött, leckét ad miniszterelnökünknek a demokráciából” – írta Twitteren Sztrock.

,,Nos, a demokrácia mindenekelőtt egy ország kötelessége, hogy az állampolgárai szavazatai alapján határozza meg irányát, mindegyikét egyenlő súllyal, külföldi közreműködés nélkül” – írta Sztrock.

„A tüntetések, bármilyen legitimek is legyenek, nem egyenértékűek a szavazással” – írta Sztrock.

Miért fontos: Ritkaság számba menő, hogy egy izraeli kormány minisztere nyilvánosan megdorgál egy magas rangú amerikai tisztviselőt.

Emlékeztető: Blinken a hétfői jeruzsálemi sajtótájékoztatón Benjámin Netanjahu miniszterelnök mellett felszólalva a két ország közös demokratikus értékeire helyezte a hangsúlyt.

„Országaink közötti kapcsolat során újra és újra visszatérünk ahhoz, hogy ez mind a közös érdekekben, mind a közös értékekben gyökerezik” – mondta Blinken.

„Ebbe beletartozik az alapvető demokratikus elvek és intézmények támogatása, beleértve az emberi jogok tiszteletben tartását, az egyenlő igazságszolgáltatást mindenki számára, a kisebbségi csoportok egyenlő jogait, a jogállamiságot, a szabad sajtót, egy szilárd civil társadalmat – és Izrael civil társadalma az utóbbi időben teljes mértékben megmutatkozott.”

„A nép elkötelezettsége mindkét országunkban, hogy hallassák hangjukat, megvédjék jogaikat, egyike demokráciáink egyedülálló erősségének” – folytatta Blinken. „A másik annak felismerése, hogy az új javaslatokkal kapcsolatos konszenzus kialakítása a leghatékonyabb módja annak, hogy elfogadják és tartósak legyenek.”

VÁDEMELÉS ELŐTT

A Sabak belbiztonsági szolgálat kedden közölte, hogy letartóztattak egy 22 éves telepest palesztinok elleni gyűlölet-bűncselekmény miatt a hónap elején Júdeában.

Mi történt

A Sabak szerint január 2-án izraeli csapatokat vezényeltek ki, hogy reagáljanak palesztinok izraeli autósokat célzó kődobálására a 60-as főúton, Turmusz Ajja közösség közelében.

Miközben a katonák a palesztinokat próbálták lokalizálni, egy izraeli férfi Ma’ale Efraim telepről a palesztin közösségbe ment, és felgyújtott egy járművet.

Mit mondanak

„Ez egy olyan cselekmény, amely sérti a katonai erő azon képességét, hogy teljesítse küldetését, és akár veszélybe is sodorhatja” – közölte a Sabak.

A 22 éves férfi ismert a biztonsági erők előtt, és a következő napokban faji indíttatású gyűlöletbűncselekmény miatt vádat emelnek ellene.

„A törvény saját kézbe vétele, támadások és gyűlölet-bűncselekmények elkövetése, különösen, ha ezek ártatlan palesztinok ellen irányulnak, sérti a térség biztonságát, kiterjeszti a terror körét, és beavatkozik a biztonsági erők palesztin terrorizmus elleni erőfeszítéseibe” – tette hozzá a Sabak.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ Epizód leírása: Egyetemi jogi csaták, kemény belpolitikai beszólások, belső szivárogtatások és egy meglepő kulturális fordulat az ultraortodox közösségben. Túl Lépett a hatáskörén a kollégium? Miért törölte el a Tel-avivi Egyetem fegyelmi bizottsága a hallgató kilakoltatását, akit egy laptopra ragasztott politikai matrica miatt akartak kitenni?Irányváltás a jobboldalon: Moshe Feiglin éles szavakkal illette néhai Jichák Rabin miniszterelnököt egy podcast-interjúban, miközben az október 7-i eseményekért az oslói szemléletmódot tette felelőssé.Katona- és emberhiány a fronton:  Szmotrich pénzügyminiszter állítja, hogy a katonák túlterheltsége nem a háredi sorozás elmaradásának következménye – de mit mond erről az izraeli hadsereg?Kiszivárgott WhatsApp-üzenetek: Kellemetlen belső beszélgetések kerültek nyilvánosságra, amelyekből kiderül, mit gondol valójában a miniszterelnök tanácsadója Binjámin és Szara Netanjahuról.Háredi képregény-forradalom: Hogyan törtek be a világi Moszad-ügynökök, vadászpilóták és az október 7-i események a szigorúan zárt ultraortodox gyerekkönyvek világába?A szokásos bónusz téma.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.