ujkeletlive
Diplomácia és politika a hétvégi terrortámadás után
Az Egyesült Államok külügyminisztere, Antony Blinken a régióban tervezett látogatása során tegnap érkezett Kairóba, majd hétfőn utazik tovább Jeruzsálembe, ahol magas rangú izraeli vezetőkkel találkozik, továbbá kedden Rámalláhban a Palesztin Hatóság elnökével folytat megbeszéléseket.
Blinken, az Al Arabiyának azt nyilatkozta, hogy a nyugalom helyreállítása Izrael és a palesztinok között a hétvégi halálos erőszakot követően kiemelt prioritás.
„A legfontosabb dolog a közeljövőben, hogy megpróbáljunk megnyugodni,” – mondta, hozzátéve azt is, hogy a következő napokban szeretne beszélni az izraeli kormánnyal, a Palesztin Hatóság vezetésével, és olyan embereket is meghallgatna, akiket az erőszak a mindennapi életükben érint, utalva az elmúlt hétvégi szörnyű terrortámadásokra, amelyeket Washington teljes mértékben elítélt.
A hétvégi események után, a kormány vasárnap megszavazta a szombati, Dávid városában történt terrortámadás során két személyt megsebesítő 13 éves terrorista, Muhammad Alija kelet-jeruzsálemi családja otthonának lezárását.
A rendőrség közölte, hogy korábban már lezárták a pénteki terrortámadás elkövetője Alkam Khajri otthonát, aki a jeruzsálemi Neve Já’ákov negyedben hét izraelit gyilkolt meg és hármat megsebesített.
Az ülésen jelen lévő főügyészségi képviselők problémákat vetettek fel a 13 éves fiú házának lezárásával kapcsolatban, mivel a jelenlegi izraeli politika szerint egy terrorista házát csak akkor zárják le vagy rombolják le, ha a támadás halálos áldozatokkal járt, ami ebben az esetben nem történt meg, ilymódon a legitim lezárás végett a törvény módosítására és a politika megfelelő kiigazítására lenne szükség.
A támadók házainak lezárása gyakran helyettesíti azok lerombolását, míg a folyamat általában több hónapot vesz igénybe. Az otthont fel kell térképezni, a Legfelsőbb Bíróságnak meg kell hallgatnia a család fellebbezését, és adott esetben el kell utasítania azt, majd a biztonsági erők gyakran kivárják az optimális időpontot, míg egy művelet során be lehet hatolni az érintett palesztin városokba.
Az aggályok ellenére, a kormány végül úgy döntött, hogy lezárják a terrorista otthonát, ami állítólag fellebbezhető, és a Miniszterelnöki Hivatal később tisztázta, hogy a döntés csak ebben az egyszeri, konkrét esetben érinti a politikát, és nem lesz hatással a későbbiekben más lehetséges esetekre vonatkozóan.
A miniszterek más, a palesztin terrorizmus megfékezését célzó intézkedéseket is megvitattak, mint a terroristák rokonainak tartózkodási engedélye vagy állampolgárságának esetleges visszavonása és a Palesztin Hatóság által ellenőrzött területre való kitoloncolásuk.
Benjamin Netanjahu miniszterelnök kijelentette, hogy támogatni fogja az új intézkedéseket, köztük egy olyan törvényjavaslatot, amely lehetővé tenné a munkáltatók számára, hogy a szokásos meghallgatás nélkül elbocsáthassák azokat a munkavállalókat, akik a terrorizmus támogatását fejezik ki.
A Miniszterelnöki Hivatal közölte, hogy a kormány támogatja minden olyan törvényjavaslat felgyorsítását, amely erősíti az elrettentő erőt azáltal, hogy a terroristák közvetlen környezetében élőkkel nagy árat fizettet meg.
A Kan közszolgálati csatorna riportja szerint, a belbiztonsági szolgálat vezetője Ronen Bar és más biztonsági tisztviselők a kabinet ülésén visszautasították Itamar Ben-Gvir közbiztonsági és Betzalel Szmotrich pénzügyminiszter azon felhívását, hogy különböző szintű lezárásokat vezessenek be Jeruzsálem egyes negyedeiben, és arra figyelmeztettek, hogy a támadásokban közvetlenül nem érintettekkel szembeni intézkedések tovább szíthatják a feszültséget.
Tőzsde – látványos veszteséggel zárult a hét első napja
A kormány által javasolt igazságügyi reform miatt, és a súlyos hétvégi halálos terrortámadást követően, a befektetők aggodalmait követően az elmúlt napok csökkenő irányát folytatva, vasárnap estek az izraeli részvények, és gyengült a valuta.
A Tel-Aviv-i Értéktőzsde irányadó TA-125 indexe 2,1%-os mínuszban zárt vasárnap, míg a blue-chip cégek TA-35 indexe 2%-ot, a hosszabb lejáratú államkötvények árfolyama pedig mintegy 1%-ot esett, ráadásul azt követően, hogy pénteken a Wall Street részvényei erős, pozitív hetet zártak.
Az izraeli bankok vezetői a befektetők szkeptikus hangulatára pénteken már figyelmeztették Benjámin Netanjahu miniszterelnököt, hangsúlyozva a kormány a Legfelsőbb Bíróság gyengítésére irányuló javaslataiból eredő lehetséges gazdasági következményeket A miniszterelnök ugyan azt hangoztatta, hogy nyitott a párbeszédre, de kitartott amellett, hogy nem fogja meggondolni az igazságszolgáltatás átalakítása érdekében tett erőfeszítéseket.
Netanjahu arra számít, hogy hasonlóan az elmúlt évekhez, az izraeli piacok erősen igazodni fognak a globális piacok mozgásaihoz, és ellenállnak a helyi politikai és biztonsággal kapcsolatos események negatív hatásainak, de ezúttal a helyi és globális befektetési cégek elemzői arra figyelmeztetnek, hogy a tervezett igazságügyi változások jelentős nyomást gyakorolnak a befektetői hangulatra.
A Bank Hapoalim és a Leader Capital Markets közgazdászai szerint a hír, miszerint a külföldi befektetők az igazságügyi rendszer átalakítására reagálva kezdik kivonni a pénzüket Izraelből, az államkötvények árfolyamának meredek eséséhez, a helyi piacon (külföldi szervezetek által is) végrehajtott részvényeladáshoz és a sékel jelentős gyengüléséhez vezetett.
Azt követően, hogy Amir Járon, a Nemzeti Bank elnöke figyelmeztette Netanjahut, hogy koalíciójának az igazságszolgáltatás felforgatására irányuló tervei elriaszthatják a befektetőket és negatívan befolyásolhatják az ország hitelminősítését, a múlt hét közepe óta enyhe visszaesést tapasztalható a helyi befektetői hangulatban, ami eltér a globális piacokkal való tipikus korrelációtól, közölte Rafi Gozlan, az IBI Investment House vezető közgazdásza.
A helyi piac próbálja megemészteni az igazságszolgáltatási rendszer javasolt változásait, amelyek növelhetik a hazai eszközök kockázati prémiumát. A múlt hét közepe óta némi enyhe átárazódást látunk, ami a sékel gyengülésével kezdődött, és a helyi államkötvények árfolyama vasárnap tovább esett a befektetői idegesség közepette, – válaszolta Gozlan a The Times of Israelnek.
A Goldman Sachs amerikai befektetési bank gazdasági kutatási részlege a globális devizakereskedelemről pénteken közzétett legfrissebb jelentésében arra figyelmeztetett, hogy a kormány tervezett igazságügyi reformjai árthatnak a sékelnek, – megjegyezve, hogy a javasolt igazságügyi változások aggodalmat keltettek egyes befektetőkben, [köztük a helyiekben is], miszerint a reformok csökkenthetik az igazságszolgáltatás függetlenségét Izraelben, és végül csökkenthetik a közvetlen külföldi befektetéseket vagy a technológiai szektor növekedését.
A Goldman Sachs közgazdászai a globális technológiától szokatlan eltérésre hívták fel a figyelmet, hangsúlyozva
* a világjárvány ideje alatt az izraeli sékel olyan valutaként tűnt ki, amelyet különösen a globális, nem pedig a hazai tényezők mozgatnak. Különösen, még ha a belpolitikai fejlemények maguk volatilisek is maradtak az elmúlt években, a dollár/sékel hosszútávú megvásárlása következetesen az első számú deviza fedezeti eszközünk volt a globális részvények leértékelődésével szemben, és évek óta a globális technológiai részvények lefelé, míg dollár/sékel felfelé volt az állandó szabály, ami azt jelzi, hogy a globális részvények alakulása, nem pedig a belpolitikai fejlemények a legfontosabbak a sékel előretekintő nézete szempontjából.
* a Goldman Sachs közgazdászai azonban figyelmeztetnek: a Benjamin Netanjahu miniszterelnök kormánya által javasolt igazságügyi reformok aggodalmat keltettek egyes befektetők, köztük a helyiek körében, hogy a reformok csökkenthetik az igazságszolgáltatás függetlenségét Izraelben, és hogy – például a közvetlen külföldi befektetések (FDI) vagy a technológiai szektor izraeli növekedésének csökkentésével – a sékel az elmúlt éveknél jobban ki lesz téve belpolitikai kockázatoknak. Ezekkel az aggodalmakkal összhangban a dollár/sékel ezen a héten figyelemre méltóan eltért a globális technológiai indexekkel való tipikus korrelációjától.
Időjárás – visszatér a téli esős időszak
Hétfőtől visszatér a téli időjárás, nyomában visszaesik a hőmérséklet, és főként az északi régióban várható gyenge eső, majd éjszaka az eső országszerte kiterjed és megerősödik.
Hétfőre előrejelzett hőmérsékletek: Jeruzsálem – 14 fok, Tel Aviv – 19 fok, Katszrin – 17 fok, Naharija – 17 fok, Tzfát – 11 fok, Tveria – 20 fok, Haifa – 15 fok, Tajba – 17 fok , Ariel – 14 fok, Rehovo -19 fok, Bét Semes – 18 fok, Mitzpe Ramon -14 fok, Holt tenger – 22 fok, Be’erseva – 19 fok, Eilat – 25 fok.
Kedden folytatódik a télies idő, villámlás, mennydörgés és jégeső kíséretében heves esőzések várhatók az északi, középső régióban és a Negevben, a Hermonon havazás várható.
Szerdán főként északon és a parti síkságon várható eső, a Golán-fennsík északi részén havazás is előfordulhat. A hét végén eláll az eső, de marad a hűvös marad.
