ujkeletlive
Amint az borítékolható volt, Benjámin Netanjahu miniszterelnök végül saját pártja által kinevezett Joáv Gallant (Likud) védelmi miniszterrel szemben, inkább koalíciós partnere, Bezalel Szmotrich (Vallásos Cionizmus) javára döntött, a területeken zajló polgári közigazgatás miniszteri felelősségéért folytatott, immár több mint egy hete kirobbant hatalmi harc közepette.
A hét elején a miniszterelnök és két védelmi minisztere kétszer is találkoztak, a többnyire a médiában zajló felek közötti nézeteltérések házon belüli elsimítása végett.
A sorok között
Vasárnap három napon belül másodszor evakuálták az Or Háim illegális izraeli előőrsöt Szamáriában.
• A lépés feszültséget keltett az evakuálást elrendelő, Netanjahu által támogatott likudos védelmi miniszter, Joáv Gallant, valamint a szélsőjobboldali Otzma Jehudit és a Vallásos Cionizmus koalíciós pártok között.
• Az Otzma Jehudit vezetője, Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter a kabinetben követelte Khan al Ahmar evakuálását, valamint hat másik építményt, amelyeket szerinte palesztinok építettek illegálisan a C-zónában, mely teljes izraeli katonai és polgári ellenőrzés alatt áll.
A miniszterelnök hétfőn még azt mondta, hogy kormánya fel fog lépni a palesztinok és az izraeliek illegális építkezései ellen a területeken.
Harcolni fogunk a palesztin illegális építkezések ellen – ígérte Netanjahu a Likud heti frakcióülésének kezdetén, hozzátéve, hogy ez nem jelenti azt, hogy lehetővé tesszük az illegális izraeli építkezéseket.
Számomra az a fontos, hogy ebben a koalíció minden vezetője egyetért – tette hozzá a miniszterelnök, nyilvánvalóan Szmotrichra utalva, azt követően, hogy a Vallásos a Cionizmus miniszterei vasárnap bojkottálták a heti kabinetülést, tiltakozásul Gallant akciója miatt.
A Kan közszolgálati műsorszolgáltató tegnap esti riportja szerint Netanjahu a keddi találkozón már koalíciós partnere pártjára állt Gallant ellenében, és várhatóan elrendeli a polgári közigazgatás alá tartozó Júdea és Szamáriai polgári hatóságok átadását a kettes számú védelmi miniszter és pénzügyminiszter Szmotrich javára.
Netanjahu kis kitérővel végül engedett Szmotrich követeléseinek, a Likud és a Vallásos Cionizmus között létrejött koalíciós megállapodás értelmében, és ilymódon az egyben a pénzügyminisztérium élén is álló Szmotrich felügyelete alá rendeli a Júdea és Szamáriai építkezéseket, lehetővé téve az illegális izraeli építkezések elleni végrehajtás visszaszorítását, ugyanakkor a palesztin építkezések elleni akadályok nélküli fellépést.
Eközben Gallant a Júdea és Szamáriai palesztin munkások beutazási vízumaiért lesz felelős.
A riport szerint Járiv Levin igazságügyi miniszter – aki a Likud főtárgyalója volt a koalíciós tárgyalások során -, valamint Tzachi Hanegbi nemzetbiztonsági tanácsadó, támogatta Szmotrich álláspontját, ugyanakkor a jelenlévő magas rangú katonai tisztviselők mindegyike ellenezte.
A Kan riportja szerint, a keddi megbeszélésen Gallant arra figyelmeztetett, hogy nem lehet szakadás a parancsnoki láncban, míg a magas rangú biztonsági tisztviselők megjegyezték, hogy a polgári közigazgatás döntéseinek biztonsági vonatkozásai is vannak.
A védelmi miniszter én vagyok. Nem lehet két katonai parancsnok, – mondta állítólag Gallant, miközben Levin és Szmotrich szemére vetve, hogy két hónapig üres kapu előtt játszottak – engem senki sem kérdezett.
Netanjahu, Szmotrich és Levin azonban az aláírt koalíciós megállapodásokra hivatkoztak, amelyek a hatáskörök Szmotrichra való átruházását írják elő.
A Kan jelentésére reagálva Beni Gantz volt védelmi miniszter azt írta a közösségi médiában, hogy míg az alapító miniszterelnök, David Ben Gurion feloszlatta az összes földalatti milíciát, és az összes szervezetet a hadseregbe integrálta – 75 évvel később Netanjahu politikai motivációi miatt darabokra szedi a katonaságot, és közvetlenül aláássa a parancsnokság egységét.
בן גוריון פירק את המחתרות והכניס את כל הארגונים תחת צה״ל. 75 שנה אחרי – נתניהו מפרק את צה״ל לחתיכות בשל מניעיו הפוליטיים תוך פגיעה ישירה באחדות הפיקוד. קריעת המנהל האזרחי או מג״ב ממערכת הביטחון תפגע פגיעה ישירה בביטחון שמולה חובה להניף דגל שחור.
— בני גנץ – Benny Gantz (@gantzbe) January 25, 2023
Gantz hangsúlyozta, hogy egy ilyen lépés közvetlen veszélyt jelent a biztonságra, amellyel szemben fekete zászlót lengetve kell fellépni.
A januárban leköszönt Aviv Kochavi vezérkari főnök többször is tiltakozott a védelmi minisztérium feldarabolása ellen.
Figyelmeztetve a miniszterelnököt Kochavi zárt ajtók mögött, állítólag azt mondta
Nem lesz olyan, hogy a vezérkari főnök a védelmi miniszteren kívül más miniszterrel dolgozzon. Ha a határrendészet kikerül az Izraeli Védelmi Erők parancsnoksága alól Júdea és Szamáriában, valamint a kék [nemzeti] rendőrparancsnokság alól, több sor- vagy tartalékos katonát vetünk be, [a határrendészek helyett]. Az együtt dolgozó erőknek nem lesz két parancsnoka.
Kochavi tulajdonképpen azzal érvelt, hogy hadsereg és vezetője kizárólag a védelmi miniszternek van alárendelve, kiemelve a kvázi alkotmányos Alaptörvényt: a hadsereg 2 (b) pontja megsértésének tekinti a vezérkari főnökkel szembeni, a védelmi miniszteren kívüli más személynek való jelentéstételi kötelezettséget: „A kormány nevében a hadseregért felelős miniszter a védelmi miniszter.”
Benjámin Netanjahu miniszterelnök és Joáv Gallant védelmi miniszter a héber médiában megjelent riport szerint megpróbálták megnyugtatni Kochavit, és azt mondták neki, hogy minden változtatást megvitatnak a kabinet és a kormány előtt mielőtt azok hatályba lépnének, illetve az Izraeli Védelmi Erők álláspontját figyelembe veszik, mielőtt bármilyen döntés születne, de ezzel az ígérettel Gallant végül magára maradt.
