
ujkelet.live
Benjámin Netanjahu miniszterelnök kedden Jordániába repült, hogy találkozzon II. Abdullah királlyal.
Miért fontos
- Netanjahu utoljára 2018. júniusában tett nyilvános látogatást Jordániában.
- A látogatás a Jordánia és Izrael közötti feszültségek közepette történt Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter három héttel ezelőtti Templom-hegyi látogatása miatt.
- Ez volt Netanjahu első külföldi útja a miniszterelnöki posztba való visszatérése óta.
Mit mondanak
A Miniszterelnöki Hivatal közölte, hogy a két vezető megvitatta a regionális kérdéseket, valamint a két ország közötti stratégiai, biztonsági és gazdasági együttműködést, ,,amely hozzájárul a regionális stabilitáshoz”.
- Netanjahu és Abdullah király hangsúlyozta az Izrael és Jordánia között régóta fennálló barátságot és partnerséget.
A királyi udvar közleménye szerint Abdullah király hangsúlyozta Netanjahunak az al-Aksza mecsetre vonatkozó történelmi és jogi status quo fenntartásának fontosságát.
- A király azt mondta Netanjahunak, hogy meg kell őrizni a nyugalmat a területeken, és meg kell állítani az erőszakos cselekményeket a politikai horizont megteremtésére Izrael és a palesztinok között. Felszólított továbbá minden olyan intézkedés befejezésére, amely alááshatja a béke kilátásait.
- ,,A király megerősítette, hogy Jordánia szilárdan támogatja a kétállami megoldást, amely garantálja egy független palesztin állam létrehozását az 1967-es határokon, Kelet-Jeruzsálemmel mint főváros, mely békében és biztonságban él Izraellel mellett.”
- A királyi udvar nyilatkozata szerint ,,a megbeszélések kiterjedtek a kétoldalú kapcsolatokra és annak szükségességére, hogy a palesztin nép profitáljon a gazdasági és regionális projektekből”.
Körülbelül két héttel ezelőtt Joáv Gallant védelmi miniszter (Likud) is találkozott Abdullah királlyal Jordániában.
A Templom-hegy a zsidó vallás legszentebb helye, az első és a második templom helyszíne. Az al-Aksza mecset az iszlám harmadik legszentebb helye, a Templom-hegy déli oldalán található, nem messze az aranykupolás Sziklamecsettől.
- Az 1967 után létrejött status quo értelmében a Templom-hegyet a Waqf irányítja Jordánia védnöksége és Izrael ellenőrzése alatt.
- 2015-ben John Kerry akkori amerikai külügyminiszter megegyezésre jutott Netanjahu miniszterelnökkel és II. Abdullah királlyal, hogy a status quo értelmében a muszlimok imádkozhatnak a Templom-hegyen, míg a nem muszlimok látogathatják, de nem imádkozhatnak a helyszínen.

[…] kommentálta Benjámin Netanjahu miniszterelnök és II. Abdullah jordán király keddi találkozóját, amelyen Netanjahu ígéretet tett arra, hogy fenntartja a status quo-t a szent […]