Zohár leállította az állami finanszírozású szombati kulturális kezdeményezéseket

ujkeletlive

Az előző kormány döntése nincs összhangban a status quo fenntartásának politikájával, – közölte Miki Zohár kulturális és sportminiszter, azt követően, hogy minisztériuma vasárnap bejelentette, hogy azonnali hatállyal leállítja az Izraeli Sábát projekt rendezvényeinek támogatását országszerte.

A közösségi médiában közzétett nyilatkozata során Zohár ugyanakkor hozzátette, hogy a magánfinanszírozású szombati rendezvények továbbra is folytatódhatnak, illetve a kulturális minisztériumtól eltérő forrásokból működő múzeumokat nem áll szándékában bezáratni a sábát idejére.

• megjegyzendő – az említett tevékenységek nagy része az Örökségvédelmi Tanács telephelyein folyik, amely jelenleg a radikális jobboldali Amiháj Elijáhu [Otzma Jehudit] Örökségvédelmi minisztériuma alá tartozik.

https://twitter.com/zoharm7/status/1617257875042172930?t=x3d4HAtoIzCtpQzNUAeD2A&s=19

Az említett program, amelyet a maga is vallásos gyökerekkel rendelkező Chili Trooper volt kulturális miniszter kezdeményezett, lehetővé tette a családok számára, hogy hétvégenként ingyenesen látogassák a műemléki helyszíneket, kijelölt múzeumokat. 

Az alig egy hónapja hivatalba lépő új kormány eddigi intézkedései nyomán amúgy is pattanásig feszült helyzetben, a döntés olaj volt a tűzre. A minisztérium hivatalos közleménye szerint a miniszter arra utasította hivatalát, hogy vizsgálják felül elődje kezdeményezéseit, beleértve az Izraeli Sábát programot is, amely mivel szombaton zajlik diszkriminálja a szombattartó közösségeket.

A kulturális minisztérium állítólag arra utasította a peremvárosok önkormányzatait, hogy szüntessék be azon szombati rendezvényeket, amelyeket az előző kulturális miniszter 2021-ben indított kezdeményezésének részét képezik, hangsúlyozva azt is, hogy péntekenként 17 órától, a szombat kimenetele végéig ne tartsanak ilyenfajta rendezvényeket.

Az irányelv sokként érte azon városokat, ahol a lakosok többsége világi, ilymódon az állami támogatott projektek nagy népszerűségnek örvendtek.

A Trooper nevével fémjelzett kezdeményezés lehetővé tette a családok számára, hogy a hétvégéken ingyenesen megismerkedjenek a nemzeti örökség helyszíneivel, múzeumokkal illetve számos kiegészítő tevékenységet is ajánlott a hétvégi szabadidő aktív eltöltésére. A projektet a Kulturális és Sportminisztérium támogatta, és többek között régészeti lelőhelyeket, történelmet, nemzeti örökséget, természetet, tudományt, technológiát, művészetet, designt, színházat, mozit, zenét is magában foglalt.

• Aggodalomra ad okot az Izraeli Sábát kezdeményezés leállításának szándékáról szóló hír. Azoknak, akik értékelik az örökséget és a kultúrát, elérhetővé kell tenniük azt az egész izraeli társadalom számára. A projekt lehetővé teszi, hogy mindenki a hite szerint élvezze a kultúrát és kapcsolódjon az örökséghez anyagi akadályok nélkül, és meg kell jegyezni, hogy külön költségvetést különítettek el olyan kiigazításokra a szombatot tiszteletben tartók számára, amely révén lehetővé vált, hogy a sábát megsértése nélkül az érdeklődők bejussanak az örökségvédelmi helyszínekre. Mindenki bejöhetett a kulturális illetve a nemzeti örökség helyszíneinek kapuján, és szomorú, hogy vannak, akik most bezárják ezt a kaput, – közölte Trooper a döntést követően.

Zohár társadalmi vihart kavaró döntése a koalíción belül, azonban sikert aratott.

A Jahadut HaTora elnöke, Jitzhák Goldknopf nyilatkozatban üdvözölte a miniszter rendkívül etikus döntését, amely bizonyítja, hogy * felügyelete alatt a szombattartókat nem fogják diszkriminálni, ami fontos, és azon status quo lényege, amely fenntartja az ország zsidó jellegét.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️A mai epizódban 5 kiemelt hírt hoztunk el a világ különböző pontjairól.Az adás témái:Áttörés az 1994-es argentínai merénylet ügyében: Hivatalosan is vádat emeltek hét iráni és egy libanoni állampolgár ellen a 85 áldozatot követelő AMIA zsidó közösségi központ elleni robbantás kapcsán. Elindulhat a tárgyalás a vádlottak jelenléte nélkül?Diplomaták és polgármesterek szópárbaja: Zohran Mamdani New York-i polgármester szerint a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsa alapján le kellene tartóztatni az ENSZ-be érkező Netanjahut, bár elismerte, hogy nincs jogköre erre. Az izraeli miniszterelnök éles videóüzenetben válaszolt.Szélsőjobboldali követelések Izraelben: Itamar Ben-Gvir a Védelmi Minisztériumot, Tally Gotliv az Igazságügyi Minisztériumot követeli az október 27-i választások előtt. Milyen radikális változtatásokat terveznek?A félbehagyott és nem használt alagút: Állami pénzből épült légkondicionált átjáró Netanjahu otthona és a zsinagóga között Jóm Kipurra, de végül senki sem használta.9000 életmentő műtét: Egy kilencéves malawi kislány lett a Save A Child’s Heart szervezet 9000. megműtött gyermeke.És a szokásos bónusz téma.Ne felejts el feliratkozni a csatornára!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

“Zohár leállította az állami finanszírozású szombati kulturális kezdeményezéseket” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.