ujkeletlive
A leköszönő Aviv Kochavi vezérkari főnököt hétfőn váltó Herci Halevi, aki az új radikális jobboldali kormány koalíciós kereszt megállapodásainak megfelelően egy precedens nélküli, felügyeleti és önrendelkezési jogoktól több tekintetben is megfosztott védelmi rendszer vezetését veszi át, ugyanolyan puskaporos, politikai aknamezőn kénytelen végezni munkáját, mint Kobi Sábtáj rendőrfőnök, aki hasonló, gyengített pozíciója révén, az új nemzetbiztonsági miniszter alárendeltjeként hangolja össze az ország belbiztonságáért felelős rendvédelmi erők tevékenységét.
Miközben Halevinek, a kialakult újfajta politikai ütközőzónák kihívásaival is szembenéznie kell néznie a számtalan biztonsági fenyegetés mellett, különös tekintettel a Júdea és Szamáriai erőszak növekedésre való tekintettel, a rendőrséget vezető Sábtáj úgymond vízen próbál járni, rögtön a kormányalakítás után kialakult feszült belpolitikai helyzet és a nyomában egyre nagyobb méreteket öltő tömegtüntetések professzionális biztosítása illetve a háttérben nyomást gyakorló Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter sajátos, kettős mércéjének elvárásai között.
A kormányellenes tüntetések, szombat estére meghirdetett második fordulója előtt Ben-Gvir kijelentette, hogy a rendőrségnek el kell kezdenie keményebben fellépni az utakat elzáró demonstrálókkal szemben, akiket szombat estére már baloldali anarchistáknak nevezett.
A rendőrség felügyeleti jogával is kibővített miniszteri tárca vezetője elmondása szerint új utasítások bevezetését tartja szükségesnek, amelyek felhatalmazzák a rendőrséget a tüntetők letartóztatásának széles körű kiterjesztésére. A radikális Otzma Jehudit párt vezetője, egyúttal azzal vádolja a rendőrséget, hogy aránytalanul puhán bánik azokkal a tüntetőkkel, akik a kormány és az igazságügyi rendszer átfogó megváltoztatása ellen vonultak az utcára.
Ilymódon a rendőrség vezetője, alig két nappal a múlt heti Tel-Aviv-i tüntetések előtt kiadott, a várható rendbontásokra vonatkozó szigorú figyelmeztetése – majd a néhány jelentéktelen incidenstől eltekintve, teljes nyugalomban lezajló 80 ezres tüntetés valósága közötti szakadék magyarázataként, a felelősséget többek között a média felől érkező fenyegetésekre vetítette.
Akik riasztottak, azok az újságírók. A helyzetértékelés során a tüntetés menetét megzavarni kívánó ilyen-olyan nyilvánosságra hozott nyílt információkat, amennyire tudtuk, figyelembe vettük.
Ugyanakkor, a nemzetbiztonsági miniszter szerint a véleménynyilvánítás szabadsága megengedett, ám ragaszkodott ahhoz, hogy a Tel-Aviv-i tüntetés szabályainak ugyanazoknak kell lenniük, mint a jeruzsálemi tüntetés szabályainak – a baloldaliakra ugyanazok a szabályok, kell vonatkozzanak, mint a jobboldaliaknak.
• Ben-Gvir miniszteri kinevezését követően azonban elfelejtette saját – az ellenzék soraiban hangoztatott megjegyzéseit, ugyanis 2021 decemberében a Kneszet egyik bizottsági ülésén – természetesen az ellenzék tüntetéseire vonatkozóan, azt mondta, hogy az utak elzárása nem szörnyű dolog. A demokráciákban néha elállják az utakat.
Visszatérve a jelen valóságába, némi lélegzetvételnyi időre a szombati kihívás után, Sábtájnak nem sok ideje maradt, miközben egy újabb dráma középpontjában és újfent Ben-Gvirrel szemben találta magát.
A változatosság kedvéért vasárnap este több száz ultraortodox férfi csapott össze a rendőrökkel egy jeruzsálemi mobiltelefon-üzlet előtt, azt követően, hogy az internetkapcsolatra is alkalmas telefonok árusítása elleni tiltakozás parázs verekedésbe torkollott.
A főváros Geula negyedében, a Malchei Izrael utcában összegyűlt tüntetők miközben megpróbáltak kárt okozni az boltban, elkezdték lökdösni a helyszínt biztosító rendőröket, majd paprikasprayt is bevetve, tojásokkal és más kéznél lévő tárgyakkal dobálták a rendvédelmi tiszteket. Tojásdobálás miatt egy személyt letartóztattak. A rendőrségnek végül sikerült felszámolnia a tüntetést, – közölte a rendőrség egyik szóvivője.
A tüntetés a jeruzsálemi ultraortodox városrészek mobiltelefon-üzletei előtt zajló, általában verekedésbe torkolló szokványos demonstrációk egyike volt, megakadályozandó a haredi közösségek számára tilos, a külvilág híreihez való hozzáférést biztosító okostelefonok, illetve készülékek értékesítését.
A tiltakozások az elmúlt hetekben fokozódtak, mielőtt az előző kormány által meghirdetett reformok – amelyek célja az ultraortodox fogyasztók integrálása a szélesebb mobiltelefon-piacba – hatályba léptek volna, és mielőtt az új jobboldali kormány rövid időn belül várhatóan törölni fogja az új jogszabályt.
A tüntetést követően Ben-Gvir ismét elővette Sábtájt, utasítva a rendőrfőnököt, hogy vizsgálja ki azokat a felvételeket, amelyeken a tüntetők bántalmazása látható, rendőri túlkapások gyanúját vetve fel, – áll a nemzetbiztonsági miniszter irodájának közleményében.
A miniszter már korábban is a kettős mércére hivatkozott Tel-Avivban a baloldali illetve a jeruzsálemi ultraortodox tüntetőket illetően.
Ha Jeruzsálemben vízágyúkat használnak [a haredi tüntetők ellen], elvárom, hogy ugyanezt tegyék Tel-Avivban is – közölte Ben-Gvir a múlt héten.
A tegnapi haredi incidens során mindenesetre elmaradt a vízágyúk bevezetése, ahogyan az előző szombat esti tüntetésen nyilvánvalóan nem volt rá semmi szükség, a jövőben pedig Sábtáj vízen járó képességétől fog függeni, hogy a a mérleg nyelve mely igazság oldalára fog billenni.
Korábban, Ben-Gvir kritikájára reagálva egy magas rangú rendőrségi tisztviselő tagadta a kettős mércét a 12-es csatornának nyilatkozva, mondván, hogy a rendőrség Jeruzsálemben néha keményebb taktikát alkalmaz, mivel ott a tüntetések erőszakosabb jellegűek, mint Tel-Avivban, ahol a szervezők általában megegyeznek a rendőrséggel az utak rövid időre történő lezárásáról, mielőtt feloszlanak.
Végezetül, de nem utolsó sorban, azt követően, hogy megfelelő választ ad Ben-Gvirnek az állítólagos jeruzsálemi rendőri túlkapásokkal kapcsolatban, Sábtáj újabb politikai kutyaszorítóba találhatja magát, ugyanis a héten a miniszterelnököt korábban kihallgató rendőrök tanúvallomására kerül sor Netanjahu perében. Arra a kérdésre, hogy mit mondana a perben tanúskodó rendőröknek, a rendőrfőkapitány a héber médiának ismét kétértelmű választ adott:
Minden rendőr, aki hűségesen végzi munkáját, teljes támogatást kap tőlem és az izraeli rendőrség teljes vezetőségétől.
“A tüntetést követően Ben-Gvir ismét elővette Sábtájt, utasítva a rendőrfőnököt, hogy vizsgálja ki azokat a felvételeket, amelyeken a tüntetők bántalmazása látható, rendőri túlkapások gyanúját vetve fel, – áll a nemzetbiztonsági miniszter irodájának közleményében.”
Helyes, ez a feladata a miszternek, ha vizsgálatra lát okot, akkor erre felkérje a rendőrfőnököt.
Érteni vélem, a cikk írója szerint csak a szélsőbal kormányellenes tüntetésen kell selyem kesztyűt húzni a rendőröknek.
A cikk írója a tényekre hívná fel a figyelmet: a hétvégén nem a szélsőbal tüntetett, senki sem támadt és nem dobált tojást a rendőrökre, nem mellesleg a tüntetők nem rongáltak meg boltokat.