Rendőrségi szóvivő: ,,Ben-Gvir érkezése elrettentő erőt adott” – 1 órával később gyilkosság Názáretben

ujkelet.live

12 embert gyilkoltak meg tizenöt hónapon belül ugyanazon konfliktus részeként: a 32 éves názáreti Asraf Masalt csütörtökön lőtték agyon a város bejárata közelében lévő parkolóban.

A bűnügyi hátterű gyilkosság nem sokkal azután történt, hogy a Kan közrádióban Eli Levy rendőrségi szóvivő azt mondta, ,,[Itamar] Ben-Gvir [nemzetbiztonsági miniszter, Otzma Jehudit] érkezése nagymértékű elrettentést eredményezett, különösen az arab közösségben.”

Levy később a Ynet-nek nyilatkozva kijelentette, ,,a hátszél, amelyet Ben-Gvir hozott magával, elrettentő hatású”.

Az új nemzetbiztonsági miniszter, Itamar Ben Gvir az incidens idején Beerseván tett körutat, és nem kommentelte a gyilkosságot.

A lövöldözésről szóló bejelentés 11 óra 25 perckor érkezett a Magen David Adom mentőszolgálathoz.

„A sérült eszméletlenül, életjelek nélkül feküdt, sérülésekkel a testén” a nyilatkozták a mentősök, akik a válságos állapotban lévő férfit a város kórházába szállították, ahol elhunyt.

A Kan szerint a 12 haláleset a Hariri és Bakri rivális bűnözői csoportok hosszan tartó viszályának következménye.

Csak az elmúlt hónapban hat embert öltek meg ugyanazon konfliktusban, amely Asraf halálát is okozta, jelentette a Ynet híroldal.

Az izraeli arab közösségekben az elmúlt években megugrott az erőszak, amelyet főként, de nem kizárólagosan a szervezett bűnözés vezérel.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️Ezen a héten is öt olyan témát hoztunk el a Közel-Keletről és a nemzetközi hírekből, amelyek rávilágítanak a társadalmi, oktatási és politikai folyamatok mélyebb összefüggéseire.Az adás témái:Gyökeres fordulat a szíriai tananyagban: Az Aszad-rezsim bukása után átírt szíriai tankönyvek elemzése. Az IMPACT-se legfrissebb jelentése szerint a pánarab narratívát egy iszlamista vonal váltotta fel, amelyből törölték a zsidó közösség történelmét, és háttérbe szorították a tudományos elméleteket.Történelmi mélyponton az izraeli PISA-eredmények: Miért nem tartható tovább az a narratíva, hogy csak a hátrányos helyzetű diákok teljesítménye húzza le az átlagot? A legfrissebb adatok elemzése azt mutatja, hogy az elitszigetek diákjai is elmaradnak a fejlett országok szintjétől.Netanjahu válasza Obamának: A volt amerikai elnök bírálataira válaszolva az izraeli miniszterelnök leszögezte: a zsidó nép nem idegen megszálló a saját ősinek földjén, és a béke valódi akadálya a létezésük elutasítása.Bojkott a brit könyvpiacon? Neil Blair irodalmi ügynök megszólalása arról, miért nem volt hajlandó egyetlen nagy brit kiadó sem megjelentetni a korábbi túsz, Eli Sarabi megrázó emlékiratát.Tiszteletadás A diplomatában: Hogyan emlékezik meg a Netflix népszerű sorozatának negyedik évada Hersh Goldberg-Polinra, és mit üzen ez a túszok emlékezetéről?A szokásos bónusz témaTartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!#Izrael, #Közel-Kelet, #Oktatás, #PISA, #Szíria, #Netanjahu, #Kultúra, #Politika
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.