ujkelet.live
Az askenázi ultraortodox Jahadut Hatora Párt elnöke és leendő lakásügyi miniszter, Jichák Goldknopf egy jeruzsálemi lakás tulajdonosaként van bejegyezve, amelyet az ő tulajdonlási ideje alatt öt lakásra osztottak, a szükséges engedély és anélkül, hogy az önkormányzat bármit is tett volna ellene, jelentette a Haaretz hírportál.
A tartományi hatóság nyilvántartása szerint Goldknopf egy lakás tulajdonosa az Avraham Talmudi utcában a város Bukharim negyedében.
– Ez egy 135 négyzetméteres lakóegység egy körülbelül 10 éve emelt szabványos háromszintes bérházban.
– 2013-ban Goldknopf 2,6 millió sékelért vásárolta a lakást – duplex apartman tetőtérrel – az építőjétől.
– Az önkormányzati vagyonadókra kibocsátott számlán még mindig felesége, Rivka neve szerepel.
Goldknopfék munkatársai azt mondják, hogy nem az övék a lakás, és nem osztották fel. Szerintük a pár 2021 márciusában kiköltözött az ingatlanból.
A lakás jogosulatlan felosztása az építési törvények megsértésének minősül, mert ezzel az épületet és az utca infrastruktúráját több lakossal terheli, mint amennyire tervezték, miközben a bérlőket olyan lakásokban helyezi el, amelyek nem feltétlenül rendelkeznek a megfelelő lakhatáshoz szükséges infrastruktúrával és területtel.
Az önkormányzat mérnöki osztályán található akta végrehajtási intézkedéseket tartalmaz az épületre vonatkozóan, de Goldknopf és lakásfelosztása ellen nem.
Goldknopf most először a Kneszet tagja, és teljes mértékben élvezi a guri rebe bizalmát.
Ellentétben elődjével, Jáákov Litzmannal, aki visszafogott életmódjáról ismert, hiszen egész életében egy 57 négyzetméteres lakásban élt, Goldknopf egy szép lakásban él egy luxusépületben, és van egy második lakása is Jeruzsálemben, a Malakhi utcában, állítja a Haaretz.
A Goldknopf nevében Haaretznek adott nyilatkozat szerint az ingatlan „nem Goldknopf rabbi nevére van bejegyezve”, és az ingatlanhoz fűződő jogait „átadták, és megfelelően jelentették”.
A közleményben azt állították, hogy „technikai és nyilvántartási okokból” a nevét nem törölték a nyilvántartásból.
Továbbá „aggasztónak” nevezték az újság vádját, miszerint Goldknopf tulajdon elleni bűncselekményt követett el.
A lap közölte, hogy olyan dokumentumokat kért, amelyek azt mutatják, hogy a lakáshoz fűződő jogokat átruházták másra, és nem Goldknopf osztotta fel az ingatlant, de ilyen papírokat nem nyújtottak be.
Miután ismét megkeresték, Goldknopf levelet küldött egy ügyvéden keresztül, jogi lépésekre figyelmeztetve.
A levél hangsúlyozta, hogy a szóban forgó lakás „egyáltalán nem az ügyfelünk tulajdona”, és Goldknopfék 2021-ben kiköltöztek belőle.
„Azóta nem lakik a lakásban, és a benne lévő jogait már régen, röviddel távozása után átruházta” – áll a levélben, amely szerint az átruházást szükség szerint jelentették az adóhatóságnak.
„Hangsúlyozandó, hogy mindaddig, amíg a lakás Goldknopf rabbi alatt alatt állt, nem volt felosztva. Ha és amennyiben felosztották a lakást, akkor az utólag történt” – tette hozzá.
Az önkormányzati vagyonadó befizetésével kapcsolatban a levélben azt írták, hogy rendszeres átutalási megbízás van érvényben a számlák rendezésére, amelyek „a jogok átruházása után is véletlenül folytatódtak”, és „ügyfelünk köszönetét fejezi ki, hogy felhívták erre a figyelmét”.
A levél szerint az épületben lévő összes ingatlan bejegyzése „finoman szólva nem szabályozott, és lehetséges, hogy emiatt ténybeli hibákat követtek el”. A komplexum „a regisztráció rendezésének folyamatában van.”
