Esti rövidek: Kimenekítési akció Peruból

0

ujkelet.live

VEREKEDÉS AZ ISKOLÁBAN

A Kan közszolgálati műsorszolgáltató által szombaton közzétett videóban, egy asdodi iskola 8. osztályos tanulója ököllel esik egyik diáktársának majd fejbe rúgja. A verekedő diákot felfüggesztették.

Kedden súlyosan megsérült egy 16 éves fiú egy késelés következtében egy rehovoti középiskolában.

Négy gyanúsított – három kiskorú és egy 18 éves – elmenekült a helyszínről, de nem sokkal később elfogták és kihallgatásra vitték őket.

PERU

Izraeli utazás biztosítók szombaton közölték, hogy akciót indítottak a Peruban rekedt turisták kimentésére, az ország elnökének múlt heti menesztésével kirobbant halálos zavargások közepette.

,,A Passportcard netanjai központja és a tel-avivi MAGNUS katasztrófaelhárítási csapata szorosan figyelemmel kíséri a mentés minden lépését, és folyamatos kapcsolatban állnak a biztonságiakkal és a tisztviselőkkel a terepen” – közölték a társaságok.

Az Aguas Calientes közelében ragadt turisták – az ősi inka fellegvár, Machu Picchu közelében – 10 kilométeres gyalogtúrán vettek részt a tásaságok kalauzainak kíséretében egy vízierőműhöz, ahol aztán egy hatórás autóút keretében Cusco városába mennek.

A vasúti közlekedés Machu Picchura kedd óta szünetel, így összesen mintegy 800 turista rekedt a kisvárosban. Az ország több repülőterét is bezárták, köztük a cuscoi nemzetközi terminált, amely Machu Picchu városának kapujaként működik.

A külügyminisztérium figyelmeztette a Peruban tartózkodó izraelieket, hogy „kerüljék a tömeget, a demonstrációk helyszíneit, és kövessék figyelmmel a médiát és a külügyminisztérium üzeneteit”.

,,Hangsúlyozzuk, hogy az ország bizonyos területein, különösen a Cusco régióban és Machu Picchu környékén útlezárások és mozgáskorlátozások vannak érvényben a térségbe való be- és kilépéskor, mivel a vonatközlekedés és egyes repülőterek nem üzemelnek”– áll a minisztérium közleményében.

Pedro Castillo elnököt múlt héten vád alá helyezték és letartóztatták a parlament feloszlatására és rendeleti úton történő kormányzásra tett kísérlete miatt.

CSEMPÉSZET

Egy izraeli állampolgár is volt azon hét személy között, akik ellen az amerikai ügyészek a héten vádat emeltek, mert olyan érzékeny elektronikai alkatrészeket csempésztek Oroszországba, amelyek potenciálisan nukleáris fegyverek előállítására használhatók fel.

Az amerikai ügyészek azt állították, hogy a csoport orosz hírszerző szolgálatok által ellenőrzött két moszkvai céggel dolgozott azon elektronikai alkatrészek beszerzésén az Egyesült Államokban, amelyek polgári felhasználásúak, de nukleáris és hiperszonikus fegyverek előállításához is felhasználhatók.

Az egyik vádlott a 35 éves Alexey Brayman izraeli állampolgár, de a New Hampshire állambeli Merrimack lakója.

A CBS által idézett vádirat szerint Brayman „többször is átrakodási pontként használta a New Hampshire-i rezidenciát az érzékeny katonai és export-ellenőrzés alatt álló áruk újracsomagolására, valamint európai és ázsiai köztes helyekre történő továbbítására, ahonnan Oroszországba szállították át őket.”

,,Az igazságügyi minisztérium és nemzetközi partnereink nem tűrik el az orosz hadsereg háborús erőfeszítéseinek megerősítésére irányuló bűnözői sémákat” – mondta Merrick B. Garland főügyész a vádemelésről szóló nyilatkozatában.

Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én Új Kelet Live

Podcast különkiadás
  1. Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 5-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 4-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
Megosztás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .