ujkeletlive
Járiv Levin új szabályai – jogalkotási folyamat nélküli erőltetett menet
Egy napos késéssel és azt követően, hogy a plénum jóváhagyta Járiv Levin Likud képviselő személyében az új, ideiglenes házelnök beiktatását, elhárult az akadály négy, kormányalakítás előtti törvényjavaslat előzetes olvasatának gyorsiramban történő megszavazása előtt.
A négy javaslat közül három a háredi-vallásos cionista frakciók által támasztott előfeltétel Benjamin Netanjahu kijelölt miniszterelnök kormányalakítására vonatkozóan.
A negyedik ráadás, a Likud által támogatott törvényjavaslat, amely megnehezíti a lázadó törvényhozók pártjaikból való kiválását anélkül, hogy személyes szankciókkal kellene szembenézniük. 2022-ben a leköszönő Bennett-Lapid-kormány elfogadott egy korrekciót amely lehetővé tette legalább négy parlamenti képviselő kiválását, annak reményében, hogy a Likud disszidenseit visszahúzza.
A legújabb frissítés szerint azonban, a Likud eltávolítaná ez utóbbi rendelkezést, így bármely frakció képviselői legalább egyharmadának ki kell válnia egy új, nem jóváhagyott, különálló frakció létrehozásához.
A négy szavazást nem sokkal azután ejtették meg a lehető leggyorsabb iramban, hogy a Kneszet Megállapodási Bizottsága egy maratoni, csaknem kilenc órás ülést követően jóváhagyta a törvényjavaslatok előzetes olvasata megszavazásának felgyorsítását, holott a törvényjavaslatokat 45 napos várakozási idő után lehet szavazásra kiírni. Ugyanezen bizottság a törvényhozási ülés kedd esti zárása után, erőltetett menetben ráállt azon különálló bizottságok megalakítására, amelyek az egyes törvényeket véglegesítő – további három szavazásra fogja bocsátani.
A Likud vallásos cionista és ultraortodox koalíciós partnerei által követelt három törvényjavaslat kulcsfontosságú, személyre szabott szerepeket és jogköröket biztosít, olyannyira, hogy a három kedvezményezett képviselő többszörös miniszteri rangra emelve nagyobb hatalmat tudhat magáénak, mint a miniszterelnök.
• a nemzetbiztonsági miniszter – a kormányalakítást követően hivatalba lépő radikális jobboldali nemzetbiztonsági miniszter, Itamar Ben Gvir (Otzma Jehudit) jogkörének kibővítéséről szóló törvényjavaslat első olvasata 61-53 ellenében;
A személyreszabott (eddig nem létező) nemzetbiztonsági miniszter kiterjesztett hatásköre – a közbiztonsági tárcán kívül, a Júdea és Szamáriai illetőségű határrendészet ellenőrzését is magában foglalja, amely ezidáig a katonasághoz tartozott.
• törvényjavaslat, amely elhárítja, a Sász vezetője – Árje Deri útjában álló törvényi akadályokat a belügy illetve az egészségügyi miniszteri kinevezését illetően, annak ellenére, hogy jelenleg adócsalásért felfüggesztett büntetés alatt áll – első olvasata 62-53 ellenében;
A Deri elleni januári ítélet volt a második politikai pályafutása során. Korábban 2000 és 2002 között 22 hónapig börtönben ült, miután belügyminiszteri szolgálata során vesztegetésért elítélték. Ez az ítélet erkölcsi vétséget is magában foglalt, és csak 2013-ban tért vissza a politikába.
• törvényjavaslat, amely lehetővé teszi az ultranacionalista Vallásos Cionizmus Párt jelöltje [Betzalel Szmotrich] számára, hogy a Júdea és Szamáriai telepes és palesztin építkezések szabályozását felügyelő független minisztert [a védelmi minisztériumon belül] nevezzen ki – első olvasata 61-51 ellenében történt megszavazásra.
Lehetővé válik, hogy a Vallásos Cionizmus párt nevében független minisztert nevezzenek ki a védelmi minisztériumba, aki felügyelni fogja a tervezési és építési irányelveket Júdea és Szamária C övezetében. A kinevezett miniszter – valószínűleg maga Szmotrich – amellett, hogy felügyeli a zsidótelepek és a palesztin otthonok tervezésének és építésének engedélyezését a C körzetben, a területekkel és a Gázai övezettel kapcsolatos polgári politikájáért felelős tábornokok kinevezésébe is beleszólhat.
A Netanjahuval között megállapodás szerint Szmotrics fogja kinevezni a Kormányzati Tevékenységek Koordinátora a Területeken (COGAT) és a polgári közigazgatás vezetőit egyaránt.
Beni Gantz leköszönő védelmi miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy az új koalíció egy párhuzamos védelmi minisztériumot próbál létrehozni Szamáriában, megjegyezve, hogy a koalíciós megállapodások tervezetében nem jelölik ki egyértelműen az egyes hatáskörök határait.
Gantz azt is hozzátette, hogy a Ben-Gvirnek megígért kiterjesztett hatáskörök – amely többek között a szamáriai határrendészetet áttolja a hadsereg felügyelete alól a rendőrség kötelékébe – a védelmi minisztérium felelősségének különböző parancsnoki láncokra való felosztása révén a biztonság rovására fog menni.
„Ahhoz, hogy kormányt alakíthassanak, lebontják a biztonságot” – mondta Ganzt beszédében.
Szmotrich különleges védelmi minisztériumi kinevezését illetően,
„Ha az a vágy, hogy a területeket polgári ellenőrzés alá vonják, ne találjanak ki hivatalokat és közigazgatást, illetve speciális törvények bevezetését. Alkalmazzák a szuverenitás kiterjesztését, és foglalkozzanak a következményekkel” – tette hozzá Gantz az telepeket magába foglaló C zónára utalva, amely az 1967-es hatnapos háború idején történt elfoglalása óta a hadsereg által irányított katonai közigazgatás alatt áll.

Nem kellene kivenni Júdea és Szamária határrendészeti felügyeletét a katonaság hatásköréből! Várható, hogy elszabadulnak az indulatok!