ujkelet.live
A Duvdevan, a Haruv felderítők és a Jamasz csapatai csütörtök reggel behatoltak a dzsenini menekülttáborba (Szamária, Palesztin Hatóság területe), hogy letartóztassanak három keresett személyt.
Az Izraeli Védelmi Erők szerint robbanóeszközök dobálása mellett palesztin fegyveresek heves tüzelésbe kezdtek az izraeli katonákra, akik viszonozták a lövéseket és megöltek három terroristát. A tűzharc következtében további öt palesztin fegyveres megsebesült, egyikük állapota súlyos.
A csapatok egyszerre két letartóztatást hajtottak végre – a Duvdevan harcosok és a Haruv felderítők a városban operatívokat tartóztattak le, míg a fedett erők letartóztatták a terrorista tevékenység miatt keresett személyeket. Az elfogott keresett férfiakkal együtt az erők kivonultak, az izraeli csapatok körében sérülés nem történt.
Az incidenst követően a nemzeti és az iszlám erők Dzsenin tartományban általános sztrájkot hirdettek.
A likvidálást követően a Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet szóvivője kijelentette:
„A három civil halála ma kora reggel Dzseninben a megszálló hadsereg keze által bűncselekmény, és a népünk elleni nyílt háború folytatása a Palesztin Hatóság területén. Ezek a bűncselekmények a megszálló hadsereg palesztin népünkkel szemben tanúsított terrorista magatartását tükrözik. Nem fogják megállítani palesztin népünk harcát, de fokozzák eltökéltségüket az ellenállás folytatására. Dzsenin megmarad a szamáriai forradalom központjaként, és ezek a bűnök nem fogják megtörni.”
A hajnali művelet: Az Izraeli Védelmi Erők, a Sabak belbiztonsági szolgálat és a határrendőrség csapatai a terrorhullám megtörésére indított művelet részeként az éjszaka razziákat végeztek Júdea és Szamária különböző pontjai.
Az akciók során összesen 15 keresett személyt tartóztattak le és illegális fegyvereket valamint 17 illegális járművet foglaltak le.
A keresett személyeket átadták a biztonsági szolgálatoknak.
Miért razziáznak: Az izraeli biztonsági erők jelentős letartóztatási műveletet indítottak tavasszal a 19 ember halálát okozó palesztin terrortámadások sorozata után.
- A műveletek több mint 2000 letartóztatást eredményeztek a palesztin városokban, településeken és falvakban. Több mint 120 palesztin halt meg, sokan közülük – de nem mind– támadások végrehajtása vagy a biztonsági erőkkel való összecsapások során.

[…] A palesztin média fényképeket közölt egy térképről, amelyet nyilvánvalóan egy izraeli katona hagyott el a hajnali rajtaütés során a szamáriai Dzseninben és a szomszédos menekülttáborban, mely három palesztin fegyveres megölésével végződött. […]
[…] este robbanás történt a Haruv felderítő zászlóalj (93.) két parancsnokának szobájában, mely során könnyebben […]