A fenyegetések fényében védelmet kapott a huwarai terroristát megölő harcos

0

ujkelet.live

A rendőrség biztonságba helyezte a határrendészet júdea és szamáriai részlegének tisztjét, “Het” rendőr-főfelügyelőt és családtagjait, miután halálos fenyegetéseket kapott egy palesztin terrorista ártalmatlanítása miatt Huwarában, jelentette a Kan közszolgálati műsorszolgáltató.

A tiszt a csatorna riporterének nyilatkozva azt mondta, hogy úgy érezte, az élete veszélyben van.

,,Megpróbálták elszedni a fegyveremet, és tisztában voltam vele, hogy ha a kezükbe kerül, akkor halálos terrortámadás lesz – elővettem a pisztolyom, és három golyót lőttem ki a terroristára” – idézte fel a pénteki szamáriai incidenst “Het”.

Reakciók

Az ENSZ közel-keleti megbízottja elítélte az esetet: ,Szívből jövő részvétem a [terrorista] gyászoló családjának. Az ilyen eseményeket teljes körűen és azonnal ki kell vizsgálni, és a felelősöket felelősségre kell vonni.”

Emellett a palesztin közösségi oldalakon “Het” fényképe terjed fenyegetéssel és olyan kijelentésekkel, hogy hidegvérű gyilkosságot követett el.

Ezzel szemben a határrendészet parancsnoka teljes mértékben támogatta a harcost: ,,Ez az, amit akarunk, hogy a harcosok tegyenek – ártalmatlanítás és nem bocsánat kérés.”

Jáir Lapid miniszterelnök pedig a harcos mellett kiállva kijelentette: ,,A valóság eltorzítására irányuló minden kísérlet – szégyen”.

Mi történt

Ammar Mifleh 22 éves palesztin terrorista pénteken Huwarában megkéselt és könnyebben megsebesített egy századparancsnokot és egy határrendész harcost. “Het” volt, aki végül ártalmatlanította a terroristát, aki röviddel később belehalt sérüléseibe.

– A terrorista először egy izraeli autóba próbált beszállni, amelyet az izraeli hadsereg egyik tisztje vezetett, de az ajtók zárva voltak.

– Ekkor megpróbálta kővel betörni, miközben kést tartott a másik kezében. A tiszt pisztollyal meglőtte és megsebesítette.

– Miután megsérült a terrorista a helyszínen tartózkodó határőrhöz ment és megkéselte, könnyebben megsebesítve.

Ezt követően egy határőr tiszt szembeszállt a terroristával, aki megpróbálta elvenni a fegyverét. A harcos pisztollyal lelőtte és ártalmatlanította a terroristát. A művelet közben a földre esett a gépfegyvere.

MESSZE A VÉGE?

Az Izraeli Védelmi Erők Katonai Hírszerzési Kutatási Osztályának vezetője, Amit Sza’ar dandártábornok szerint a Júdea és Szamáriában növekvő erőszak lesz Izrael második legnagyobb kihívása 2023-ban Irán után.

„Az emberek mondhatják, hogy semmi sem változott… a terror szezonális, néhány évente van egy hullám, majd lecsillapodik és visszatér” – mondta Sza’ar a Gazit katonai agytröszt által szervezett konferencián. ,,Vannak a biztonsági szervezetekben olyanok, akik így vélik, de én másként gondolom.”

„Úgy gondolom, meg kell vizsgálnunk, hogy mit láttunk az elmúlt hónapokban – nem a támadások számának prizmáján, hanem az okokon keresztül” – mondta.

„Látjuk, hogy azok az alapok, amelyek lehetővé tették a konfliktus kezelését, kezdenek megingatni. Messze vagyunk a konfliktus megoldásától, de voltak olyan alapok, amelyek lehetővé tették, hogy évekig viszonylag alacsony költséggel kezeljük a konfliktust” – mondta Sza’ar.

,,Ezek az alapok az elmúlt évben és 2023-ban instabillá válnak” – mondta.

Sza’ar szerint a Palesztin Hatóság elvesztette legitimitását a fiatal palesztinok körében, a területén pedig könnyű hozzáférést biztosítanak lőfegyverekhez, ami lehetővé teszi az ismételt lövöldözős támadásokat.

„Fiatalokat látok, akik hajnali 4-kor felkelnek, hogy kövekkel dobálják meg a faluba belépő izraeli katonai páncélozott járműveket. Riasztó belegondolni, mekkora haragra van szükség ehhez” – mondta.

„Dühösek és ki vannak téve a fegyvereknek és uszításoknak. Saját ‘történetet’ akarnak készíteni, és feltenni a TikTokra” – mondta. „Ezt sokkal bonyolultabb kezelni.”

A hadsereg múlt hétfőn közzétett adataiból kiderült, hogy 2022-ben 281 terrortámadás történt, ebből 42 civilek ellen irányult. Ez a szám háromszorosa a 2021-es támadások számának, amely 91 volt.

Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én Új Kelet Live

Podcast különkiadás
  1. Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 5-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 4-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
Megosztás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .