Az állam fellebbezni fog a beduin betörő bűntetése miatt, aki szexuálisan bántalmazott egy 10 éves kislányt a Negevben

ujkelet.live

Az állam hétfőn bejelentette, hogy a Legfelsőbb Bírósághoz fog fordulni a beduin betörőre kiszabott enyhe ítélet miatt, aki szexuálisan bántalmazott egy 10 éves kislányt negevi otthonában.

Az ügyészség bűnügyi osztálya fogja megfellebbezni a beersevai kerületi bíróság ítéletét.

A déli lakost öt év börtönbüntetésre ítélték, miután bűnösnek találták szodómia kísérlete és szeméremsértés, valamint lakóhelyre való betörésben.

A döntés után a lány édesapja a Kan közrádiónak adott interjújában azt mondta, úgy érzik, meghallották kiállításukat, és ez megindított valamit. Szintén számít, hogy a közvélemény is megszólalt.

,,Ha csendben maradtam volna, akkor a szőnyeg alá söprik” az ügyet, mondta.

Mi történt

A tavalyi támadáskor 17 éves elkövető egy másik, 16 éves személlyel együtt késő este behatolt a Ramat Hanegev Regionális Tanács egyik közösségének otthonába, miközben a család aludt. A harmadik gyanúsított, 21 éves, kint várakozott az autóban.

A bíróság elé terjesztett vádirat szerint a két kiskorú, a Neve Midbar-i beduin közösségből, értékes tárgyak után kutatva bement az egyik hálószobába, amelyet a lány öccseivel közösen használt.

Az ügyészek szerint a gyanúsított befeküdt a lány mellé az ágyba, és csókolgatni kezdte az arcát. Amikor a lány tiltakozott, szexuálisan bántalmazta.

Míg az elkövető a vádalku részeként csak szodómia kísérletét ismerte el, a lány azt vallotta, hogy megtörtént a bántalmazás.

A lány az apja után kiáltott, a két betörő pedig elszaladt, miközben üldözőbe vették őket. A csoport ezután a várakozó járművel megszökött.

Az ítélet

Az ítéletet, amely azután született, hogy a tinédzsér vádalkut kötött, nyilvánosan bírálták, mert túl enyhe. Az ügyészek 10 év börtönbüntetést kértek.

A támadót ezenkívül 70 000 sékel kártérítésre is kötelezték.

Következmény

A beersevai kerületi bíróság bírája, Jael Raz-Levi vezette a háromtagú testületet, amely kihirdette az ítéletet a város fiatalkorúak bíróságán.

A közösségi médiában dúló felháborodás után az ország bíróságait képviselő Igazságügyi Hatóság közleményt adott ki, tiltakozva a Raz-Levit ért kritikák ellen.

„A bírósági határozatok nem mentesek a bírálat alól, amely mindaddig jogos, amíg releváns és indokolt, és a bírói határozatra, a tényekre és a határozat következtetéseire összpontosít” – közölték.

A bíró mellé testőrt rendeltek ki.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️Ezen a héten is öt olyan témát hoztunk el a Közel-Keletről és a nemzetközi hírekből, amelyek rávilágítanak a társadalmi, oktatási és politikai folyamatok mélyebb összefüggéseire.Az adás témái:Gyökeres fordulat a szíriai tananyagban: Az Aszad-rezsim bukása után átírt szíriai tankönyvek elemzése. Az IMPACT-se legfrissebb jelentése szerint a pánarab narratívát egy iszlamista vonal váltotta fel, amelyből törölték a zsidó közösség történelmét, és háttérbe szorították a tudományos elméleteket.Történelmi mélyponton az izraeli PISA-eredmények: Miért nem tartható tovább az a narratíva, hogy csak a hátrányos helyzetű diákok teljesítménye húzza le az átlagot? A legfrissebb adatok elemzése azt mutatja, hogy az elitszigetek diákjai is elmaradnak a fejlett országok szintjétől.Netanjahu válasza Obamának: A volt amerikai elnök bírálataira válaszolva az izraeli miniszterelnök leszögezte: a zsidó nép nem idegen megszálló a saját ősinek földjén, és a béke valódi akadálya a létezésük elutasítása.Bojkott a brit könyvpiacon? Neil Blair irodalmi ügynök megszólalása arról, miért nem volt hajlandó egyetlen nagy brit kiadó sem megjelentetni a korábbi túsz, Eli Sarabi megrázó emlékiratát.Tiszteletadás A diplomatában: Hogyan emlékezik meg a Netflix népszerű sorozatának negyedik évada Hersh Goldberg-Polinra, és mit üzen ez a túszok emlékezetéről?A szokásos bónusz témaTartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!#Izrael, #Közel-Kelet, #Oktatás, #PISA, #Szíria, #Netanjahu, #Kultúra, #Politika
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

“Az állam fellebbezni fog a beduin betörő bűntetése miatt, aki szexuálisan bántalmazott egy 10 éves kislányt a Negevben” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.