TikTok: Arabok aláztak meg egy ultraortodox zsidót Jeruzsálem óvárosában

0

ujkelet.live

Pénteken letartóztattak két jeruzsálemi arabot, miután rögzítették, hogy megaláznak egy ultraortodox férfit az óvárosban, majd a videót feltöltötték a TikTokra.

A bejelentést követően a rendőrség megkezdte a gyanúsítottak lokalizálását, akiket végül elkaptak.

A 14 és 16 éves gyanúsítottakat elfogásuk után a rendőrségre szállították kihallgatásra.

Az eset után a rendőrség kijelentette:

,,Az izraeli rendőrség jeruzsálemi körzete továbbra is küzd a bántalmazás, az erőszak és a megalázás bűncselekményei ellen, és bíróság elé állítja az érintetteket. Az ilyen jellegű jogsértő cselekmények dokumentálása és a közösségi oldalon való terjesztése súlyosbító, és az elkövetők tudták – a cselekmény dokumentálása csak a rendőrségnek segít a bizonyítékgyűjtésben, az érintettek felkutatásában, gyors letartóztatásában és felelősségre vonásában. Továbbra is elszántan harcolunk és intézkedünk az erőszakos bűncselekmények ellen, a közösségi oldalakon és bárhol máshol”– áll a közleményben.

Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én Új Kelet Live

Podcast különkiadás
  1. Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 5-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 4-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
Megosztás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .