Terroristák rakétát lőttek ki Gázából Izraelre

1

Avi/ujkelet.live

Az Izraeli Védelmi Erők szombat este Twitteren közölte, hogy rakétaindítást azonosított a Gázai övezetből a zsidó állam déli része felé.

A Vaskupola nem aktiválódott, mivel a lövedék nyílt terület felé tartott. Az izraeli média szerint a határkerítés közelében landolt.

Sérülésről vagy anyagi kárról nem érkezett jelentés.

Egyelőre egyik terrorszervezet sem vállalta a felelősséget a támadásért.

Izrael várhatóan korlátozott válaszcsapással fog élni.

A Palesztin Iszlám Dzsihád szóvivője pénteki nyilatkozatában ígéretet tett, hogy kiegyenlítik a számlát Izraellel a „borzalmas bűncselekményért”, miután a Palesztin Iszlám Dzsihád és a Fatah-hoz köthető al-Aksza Mártírok Dandár egy-egy terroristája életét vesztette az izraeli csapatokkal folytatott heves összecsapásokban Dzseninben.

Ennek fényében Izrael felkészült a rakétatűzre a Gázai övezetből, és a biztonsági szervezetek megemelték a készültségi szintet az ország déli részén lévő légvédelmi egységeknél.

Emlékeztető: Legutóbb november 3-án került sor rakétatámadásra Gázából. A támadást a Palesztin Iszlám Dzsihád hajtotta végre, válaszul az izraeli biztonsági erők korábban a nap folyamán végrehajtott akciójára Dzseninben, mely Faruk Szalama, a terrorszervezet tagjának megölésével végződött.

Ezt megelőzően pedig augusztusban, a Palesztin Iszlám Dzsihád ellen vívott Hajnalhasadás-hadművelet idején.

Érdekek: Katar, a világbajnokság és a gázai béke

Katar a világbajnokság kezdete óta nagy nyomást gyakorol a Hamász terrorszervezetre, azt követelve, hogy a játékok végéig tartsa fenn a békét a Gázai övezetben, jelentette a Kan közszolgálati műsorszolgáltató péntek este.

A nyomást Mohammad al-Emadi katari gázai követ gyakorolja, akit a torna elején Gázába küldtek, és néhány napja tért haza.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án Új Kelet Live

Turistákat mentett ki a Palesztin Hatóság rendőrsége a József sírja komplexumból; Szabadságra ment a gimnázium igazgatója a riportok után, hogy intim kapcsolata volt egy 17 éves fiúval; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 1-jén
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 30-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 28-án
Megosztás

1 komment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .