Deri ordítva közölte Netanjahuval, hogy bizalmi válságnak tekinti a kialakult helyzetet

1
Árje Deri - választási győzelem 01/11/22 forrás: Árje Deri/Twitter

ujkeletlive

Kormányalakítás extrákkal – ha szép szóval nem megy, akkor kiabálva, fenyegetőzni is lehet

A Likud a héber média megfelelő csatornáin keresztül folyamatosan tudósít a kormányalakítást megelőző, nagyon jó hangulatú beszélgetésekről, valójában azonban az immár harmadik hete túlságosan is elhúzódó, és az utóbbi napokban egyértelműen megrekedt koalíciós tárgyalások alapján arra lehet következtetni, hogy a minisztelnök-jelölt jövendőbeli politikai partnereit inkább az egyéni hatalmi, mint a közös kormányalakítási érdek vezérli, és kevésbé az országot sújtó egyre feszültebb biztonsági helyzet kordában tartása.

Háttér

  • Négy sikertelen próbálkozás után, Benjamin Netanjahu az immár ötödik választások matematikailag egyértelmű megnyerését követően, ideológiai győzelmet hirdetve jelentette be minden idők legjobb kormányát, de úgy tűnik az előző, Naftali Bennett, majd Jáir Lapid vezette koalíciót, a túlzott sokszínűség és az ideológiai ellentmondások, illetve a bőséges nehézségek ellenére is sokkal könnyebb volt anno összehozni, mint a jelenlegi megalakuló félben lévő, kívülről homogénnek tűnő jobboldali tömböt.
  • A győztes Likud koalíciós partnereit, a két haredi illetve a Vallásos Cionizmus szövetség jelenlegi és volt képviselőit, közös politikai irányultság alapján egyszerűbb volt közös nevezőre hozni, legalábbis ellenzékben ülve vagy egy kampány erejéig.
  • Jelenleg azonban, a közös kormányhajóba kerülve, az úgynevezett homogén előny könnyen hátrányára válhat Netanjahu legújabb kabinetjének, miközben az egyes frakciók azon vitatkoznak, hogy kié legyen a nagyobb politikai hatalom és hogyan érvényesüljön az egyes pártok által képviselt mandátumok számának a súlya [és vétójoga] a minél több miniszteri és bizottsági trófea megszerzése útján.
  • Az elmúlt napokban újra és újra kezdődő tárgyalások közben a frakciók vezetői között egyre feszültebb légkör alakult ki, miközben elveszítve türelmüket, egyesek Netanjahu ellen fordultak a kormányalakítás lassú folyamata miatt.

Így történt, hogy Árje Deri (Sász) hétfőn kiabálva vonta felelősségre a Likud elnököt, azzal vádolva őt, hogy visszalépett – az eddig nem részletezett, megállapodások teljesítésétől, amelyeket a folyamatban lévő koalíciós tárgyalások részeként kötöttek.

A héber médiában idézett vita alapján úgy tűnik, Deri azért emelte fel a hangját, mivel a Vallásos Cionizmus vezetőjével, Betzalel Szmotriccsal a tárgyalások előrehaladtával arra lehet következtetni, hogy ez utóbbi még több előnyt tudhat magáénak és pártjának a leendő kabinetben.

A 12-es csatorna hírei szerint Deri valósággal ordítva közölte Netanjahuval, hogy ultraortodox pártja viszonzatlan engedményeket tett a koalíció megalakulásának elősegítése érdekében.

,,Megfeleltünk kéréseidnek, és feladtuk a kincstárat, ami közel állt a szívemhez, majd a Negev és Galilea [minisztériumot], hogy lehetővé tegyük a megállapodást az Otzma Jehudittal, de visszaléptél a megállapodásoktól.”

,,A mi szempontunkból ez egy bizalmi válság” – nyomatékosítotts, felemlelve hangját Deri, majd azzal fenyegetőzött, hogy visszadobja a miniszteri tárcákat és csak kívülről fogja támogatni a kormányt, amennyiben nem teljesítik követeléseit.

A Kan közszolgálati csatorna arról számolt be, hogy Deri a még meg sem alakult kormányon belüli megosztottságra és a tárgyalások kudarcára utalt, nehezményezve azt is, hogy Netanjahu még mindig nem nevezett ki új Kneszet-elnököt, következésképp nem sikerült a Legfelsőbb Bíróság döntései elleni, úgynevezett felülbírálási törvényt napirendre tűzni, a Deri által kötött vádalku miatt szükséges, miniszteri kinevezését biztosító új törvény beiktatásával egyetemben.

Mindeközben: Itamar Ben-Gvir (Otzma Jehudit) szintén türelmetlenül helytelenítette a plénum új elnöke kinevezésének halasztását és az általa várva várt, extrákkal felturbózott miniszteri kinevezésének életbelépését az új kormány megalakulása után.

Súlyos hiba, hogy nem neveznek ki azonnal új Kneszet-elnököt, ami segítené az új koalíciót a következő törvényhozási ülések napirendjének meghatározásában” – mondta Ben-Gvir pártja frakcióülésén.

„A terror nem vár… anarchisták dolgoznak a terepen, nincs időnk, kormányt kell alakítanunk” – tette hozzá, nyilvánvalóan a baloldali aktivistákra utalva.

A tárgyalásokat megakasztó Szmotrich, az egész éjszaka tartó megbeszélés után, úgy tűnik, ha a háborút még nem is, de a csatát mindenképpen megnyerte. A Vallásos Cionizmus elnöke tegnap ugyan azt állította, hogy nem érkezett hozzájuk kérés a Kneszet-elnökének kinevezésével kapcsolatban, ezért felmerül a kérdés, hogy Netanjahunak és a Likudnak nem sietős a váltás, reggel azonban bejelentette, hogy nem ellenzi a plénum ideiglenes elnökének kinevezését, és a továbbiakban eleget tesz Netanjahu kérésének.

Szmotrich valószínűleg borsos árat kért, emlékezetének felfrissítése végett, de a héber médiában megjelent források szerint Netanjahu még nem döntötte el, kit kíván kinevezni a Kneszet ideiglenes elnöki posztjára, ugyanis a Jahadut HaTora frakcióval még függőben vannak a tárgyalások, a Likudon belüli feszültségekről nem is beszélve és persze Szmotrich is meggondolhatja magát bármikor. A kivárásos taktikával, Netanjahu állítólag Derire és a többi leendő koalíciós partnerre kívánt eddig is nyomást gyakorolni, eddig úgy tűnik nem sok sikerrel.

Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én Új Kelet Live

Podcast különkiadás
  1. Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 5-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 4-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
Megosztás

1 komment

  1. Az az érzésem, hogy a viták miatt Netanjahu hamarosan lemond, utat adva egy új miniszterelnök megválasztásának, aki nála jobban tud összehangot teremteni.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .