Letartóztattak egy 17 éves fiatalt egy katonanő megtámadásáért Hebronban

0

ujkelet.live

Hétfő este letartóztattak egy 17 éves jeruzsálemi lakost, akit azzal gyanúsítanak, hogy megtámadott egy katonanőt Hebronban szombaton, közölte a rendőrség reggel. A Jeruzsálemi Békebíróság ma tárgyalja az ügyét.

  • A 12-es csatorna szerint a Ra’ananán letartóztatott kiskorú megerősítette, hogy részt vett a szombati eseményeken, de tagadja, hogy megtámadta volna a katonanőt.

A katona, egy hebroni telepes negyed lakója, és a Jehuda Regionális Dandárban szolgál, vasárnap feljelentést tett a rendőrségen az eset miatt.

  • Az incidensre izraeliek és palesztinok közötti összecsapások közepette került sor szombaton, miközben több ezer izraeli zsidó töltötte a hétvégét a városban egy éves zarándoklaton.
  • A katona azt mondta a nyomozóknak, hogy a támadó lefejelte, megverte egy bottal, majd elmenekült.
  • Több izraelit letartóztattak az összecsapásokban való részvétel miatt.

„A férfi, aki odament hozzá, megütötte és bottal verte” – nyilatkozta a katona édesanyja a Kan közrádiónak. ,,Amikor egy zsidó tesz ilyet, fájó, azért verték meg, mert katonai egyenruhában volt, nem azért, mert csinált valamit. Ezek nem a telepről jöttek. Ezek fiatalok, akik azért jöttek, hogy balhét csináljanak. Ez egy kisebbség. Mi Hebronban ellenezzük az ilyen tetteket, gyermekeinket az erőszak ellen neveljük. Egész szombaton jó hangulat volt.”

Tegnap a határrendészet tisztje és Itamar Ben-Gvir testőre elleni támadásban letartóztatott két gyanúsítottat szigorú korlátozások mellett szabadon engedték. A közbiztonsági miniszter-jelöltet feleségével, Ajalával együtt beidézték szerdára a hebroni rendőrségre, hogy tegyenek a vallomást támadásról.

A bíróság három nappal meghosszabbította annak a 21 éves gyanúsított előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint egy női határrendészre támadt. A gyanúsított, egy izraeli katona, aki az eset idején szabadságon volt, Modiin Illit ultraortodox telep lakója.

  • A rendőrség szerint a tisztet megverő gyanúsított azzal a szándékkal ment Hebronba, hogy balhét szítson. Amikor a tiszt megállította, meghúzta a haját, megütötte és a szemen bökte.

Az Izraeli Védelmi Erők szerint a körülbelül 31ezer zsidó hívő, akiket Otniel Ben Kenaz sírjához kísértek szombaton, egy része kövekkel támadt palesztinokra, akik szintén kövekkel válaszoltak. Ben Kenaz volt az első bibliai bíró Józsué után, és sírja a feltételezések szerint a palesztinok által ellenőrzött Hebron H1 területén található.

  • Egy biztonsági forrás szerint miközben a zsidók a sírhoz vonultak, kövekkel és tárgyakkal dobálták meg a palesztinokat, felborították az üzletek asztalait, betörték az ablakokat és megrongáltak egy autót.
  • Legalább két palesztint kórházba szállítottak.
  • Később a palesztinok is kövekkel dobálták meg a zsidókat.
  • A biztonsági erők szétválasztották a feleket, tömegoszlató eszközöket bevetve.

HEBRON

Hebronban a palesztinok az izraeli csapatok által őrzött telepesek közvetlen közelében élnek, és ez a két fél között folyamatos feszültséget szül.

A Hebron-megállapodás két részre osztotta Júdea és Szamária (Ciszjordánia) legnépesebb városát:

  • H1: a város 80 százalékát foglalja magában, és teljes palesztin ellenőrzés alatt áll.
  • H2: izraeli katonai ellenőrzés alatt áll, ahol mintegy 1000 zsidó él erősen őrzött körzetekben, 35 000 palesztinnal körülvéve, akiknek mozgása erősen korlátozott.
  • Bár a mintegy 215 000 palesztin lakost számlaló város nagyrészt a Palesztin Hatóság ellenőrzése alatt áll, a szent hely és a szomszédos területek Izrael felügyelete alá tartoznak.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 23-án Új Kelet Live

Az amerikai külügy üzenete a palesztin családot megölő zsidó terrorista mellett kiálló képviselőnőnek; A Likud birósága elutasította a 3 aktivista ellen benyújtott petícióját; Az arab képviselő szerint a ptitim nem izraeli találmány; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 23-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 21-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 20-án
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 19-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 18-án
Megosztás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .