Reggeli hírek: Meghiúsított iráni merénylet és külpolitika

0

ujkeletlive

Meghiúsított Izrael elleni iráni merénylet

Az iráni Forradalom Gárda elit al-Kudsz egysége, egy prominens izraeli-grúz állampolgár megölésére tervezett kísérletét hiúsították meg grúz biztonsági tisztviselők, jelentette a héber média.

Az ügy kapcsán letartóztattak egy pakisztáni és több iráni-grúz kettős állampolgárt, akiket a Tbilisziben élő izraeli-grúz üzletember, Itzik Mose elleni támadás megtervezésével gyanúsítanak.

A médiának nyilatkozó izraeli biztonsági forrás szerint nem ez az első alkalom, hogy az iráni erők hasonló támadást terveztek a 62 éves közismert üzletember ellen, aki a „Bét Israel” érdekvédelmi szervezet illetve az izraeli-grúz Kereskedelmi Kamara elnöke és korábban a Zsidó Ügynökség vezető képviselőjeként is szolgált Oroszországban.

A grúz biztonsági tisztviselők által közzétett részletekből kiderült, hogy a Forradalmi Gárda terepen készítette elő a támadást különböző országokból érkező merénylőket aktiválva. A gyilkosságot végrehajtó csapat az al-Kaida szervezethez tartozó pakisztániak voltak, akik Tbiliszibe való megérkezésük után hírszerzési információkat gyűjtöttek a célpontról a gyilkosság előkészítéséhez.

Azt követően, hogy felkeltette a grúz biztonsági erők gyanúját, letartóztatották az egyik pakisztáni merénylőt, akinél fegyvereket és egyéb terhelő bizonyítékokat találtak. Ezenkívül két grúz-iráni kettős állampolgárt is őrizetbe vettek, akik állítólag egy törökországi csempésszel együttműködve a fegyverek átadásáért felelősek.

A grúz biztonsági ügynökség tájékoztatása szerint a nyomozás során több gyanús személyt letartóztattak, köztük olyan grúzokat, akik iráni vagy pakisztáni kettős állampolgársággal rendelkeztek.

A héber médiának nyilatkozó biztonsági tisztviselő szerint jelenleg nincs különösebb figyelmeztetés a Grúziába utazók számára.

2012. február 13-án két bombát helyeztek el izraeli diplomáciai autókra Delhiben, és a grúziai Tbilisziben. A Tbiliszi bombát nem sikerült felrobbantani, és a grúz rendőrség hatástalanította, míg a Delhiben lévő felrobbant és megsebesítette a védelmi attasé feleségét, két járókelőt és egy helyi alkalmazottat. Izrael Iránt vádolta a támadásokért.

Izrael fokozott készenlétben van, mióta az iráni tisztviselők a zsidó államot okolták Mohsen Fakhrizadeh vezető iráni atomtudós 2020 november 27-i meggyilkolásáért, amiért Teherán bosszút ígért. Az izraeli tisztviselők nem voltak hajlandók kommentálni a gyilkosságot.

Külpolitika

Lengyelország

Joe Biden amerikai elnök szerdán azt nyilatkozta, hogy „valószínűtlennek” tartja, miszerint a NATO-szövetséges Lengyelországban két halálos áldozatot követelő rakétát orosz területről lőtték volna ki.

Az elnök támogatásáról biztosította a vizsgálatot az úgynevezett „orosz gyártmányú” rakétával kapcsolatban, miközben az európai vezetők még nem döntöttek arról, hogyan reagáljanak az ukrajnai háború következményeként értelmezhető, Lengyelország keleti részén, az ukrán határ közelében történt becsapódást illetően.

Biden olyan előzetes információkra hivatkozott – a lövedék pályájából ítélve, amelyek állítólag cáfolják, hogy a rakétát Oroszországból lőtték ki, de az nem volt elég világos, miszerint az elnök esetleg arra utalna, hogy a rakétát egyáltalán nem Oroszország indította.

Donald Trump

A javarészt a volt elnök miatt a félidős választásokon a várakozásoknál jóval gyengébben teljesítő republikánusok élére álló, Donald Trump volt elnök kedden bejelentette immár harmadik elnöki megmérettetésen való indulását, megalapozva ezzel a következő hónapokban várható előválasztási rangadót a párton belül.

„Amerika visszatérése most kezdődik” – közölte a 76 éves volt elnök, amerikai zászlóval borított floridai Mar-a-Lago-i rezidenciájában összegyűlt több száz támogatója előtt.

https://twitter.com/cnnbrk/status/1592706190546452482?t=L7vnSBiJSulvPSYDUw49MQ&s=19

Annak érdekében, hogy Amerika ismét naggyá és dicsőségessé váljon, ma este bejelentem, hogy pályázom az Egyesült Államok elnöki posztjára.”

„Azért indulok, mert úgy gondolom, hogy a világ még nem látta igazi dicsőségét ennek a nemzetnek. Ismét Amerikát helyezzük az első helyre.” – tette hozzá.

Trump szokatlanul korai belépését az elnökválasztási kampányba Washingtonban kísérletnek tekintik, amellyel beelőzné versenytársait, nem mellesleg hárítva ezáltal az esetleges büntetőjogi vádakat is.

Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én Új Kelet Live

Podcast különkiadás
  1. Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 5-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 4-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
Megosztás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .