Megpróbálta megölni a húgát, hogy a holttestével szexelhessen – letartóztatták

ujkelet.live

Múlt hónapban letartóztattak egy kfar szavai férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy megpróbálta megölni a húgát, hogy szexuális kapcsolatot létesítsen a holttestével, közölte vasárnap az izraeli rendőrség.

A 19 éves férfit október 27-én tartóztatták le. A rendőrség közleménye szerint a gyanúsított „rajong a nekrofil filmekért.”

Vallomás

,,Éjszaka történt. Hirtelen bejött a szobámba. Nem értettem, mit akar” – mondta a lány a rendőrségnek tett vallomásában a 12-es csatorna szerint.

,,Hirtelen elővett egy hosszú kést és rám vetette magát és elkezdte szúrkálni a fejem. Sok vért vesztettem. Kiszaladtam a szobából. Különben megölt volna. Nem tudom, mi ütött belé.”

Közvetlenül ezután a családtagok mentőt hívtak. A lányt a Meir Orvosi Központba szállították, fején közepesen súlyos kés okozta sebekkel.

,,Fogtam egy konyhakést, bementem a húgomhoz, aki a szobában tartózkodott, és fejbe szúrtam” idézte fel a történteket a testvér a rendőrségi vallomásában. ,,Menekülni kezdett, én pedig üldözőbe vettem.”

Egy rendőrségi forrás szerint ,,a húgnak nagy szerencséje volt, hogy életben maradt. Ha nem szökött volna el, megölte volna. Szerencsére észbe kapott, és időben sikerült megszöknie előle.”

Mi történik

A gyanúsított előzetes letartóztatását többször meghosszabbították, és a nap folyamán vádat emeltek ellene a Lodi Kerületi Bíróságon.

,,Ez egy nehéz családi ügy, amellyel megpróbálnak megbirkózni” – nyilatkozták a gyanúsított ügyvédei a Ynet hírportál szerint. ,,A férfinak mentális problémái vannak, és büntetlen előéletű. Letartóztatása után pszichiátriára került. Elmeállapotának felmérése folyamatban van.”

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ Epizód leírása: Egyetemi jogi csaták, kemény belpolitikai beszólások, belső szivárogtatások és egy meglepő kulturális fordulat az ultraortodox közösségben. Túl Lépett a hatáskörén a kollégium? Miért törölte el a Tel-avivi Egyetem fegyelmi bizottsága a hallgató kilakoltatását, akit egy laptopra ragasztott politikai matrica miatt akartak kitenni?Irányváltás a jobboldalon: Moshe Feiglin éles szavakkal illette néhai Jichák Rabin miniszterelnököt egy podcast-interjúban, miközben az október 7-i eseményekért az oslói szemléletmódot tette felelőssé.Katona- és emberhiány a fronton:  Szmotrich pénzügyminiszter állítja, hogy a katonák túlterheltsége nem a háredi sorozás elmaradásának következménye – de mit mond erről az izraeli hadsereg?Kiszivárgott WhatsApp-üzenetek: Kellemetlen belső beszélgetések kerültek nyilvánosságra, amelyekből kiderül, mit gondol valójában a miniszterelnök tanácsadója Binjámin és Szara Netanjahuról.Háredi képregény-forradalom: Hogyan törtek be a világi Moszad-ügynökök, vadászpilóták és az október 7-i események a szigorúan zárt ultraortodox gyerekkönyvek világába?A szokásos bónusz téma.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.