Két zsidót terrorral és rasszista támadásokkal gyanúsítanak

ujkelet.live

A múlt héten letartóztattak két izraeli zsidó férfit terror és faji indíttatású bűncselekmények gyanúja miatt, miután a múlt hónapban megtámadtak és megsebesítettek egy lakost Kelet-Jeruzsálem Seich Dzsarrach negyedében.

  • Az ügy részleteinek közzétételét azután engedélyezték, hogy a Legfelsőbb Bíróság a Yedioth Ahronoth újság kérésére feloldotta a hírzárlatot.

Mit tudni: A két 20 év körüli gyanúsítottat azzal vádolják, hogy október 13-án megtámadták az 52 éves Muhammad Zahrant, amint az otthona ajtajában állt a zsidók és arabok közötti heves összecsapások során.

  • Nem sokkal korábban egy 17 éves izraeli zsidót fejen talált és közepesen súlyosan megsebesített egy kő, miközben zsidó és arab fiatalok kövekkel dobálták egymást.
  • A két eset körülbelül 100 méterre történt egymástól.

A bíróság kedden további négy nappal meghosszabbította a gyanúsítottak fogvatartását.

Mit mondanak: A meghallgatáson a rendőrség képviselője azt mondta, hogy a támadás nem „egy súlyos incidens bosszúja volt”, hanem „zsidók egy csoportjának provokációja”.

„Ez egy olyan személy elleni támadás, akinek nem volt köze a korábbi incidenshez” – mondta a tiszt, utalva arra, hogy a zsidók és az arabok kövekkel dobálták egymást.

A rendőrség közölte, hogy bár a fő gyanúsítottat szembesítették a bizonyítékokkal, ő mindvégig fenntartotta a hallgatáshoz való jogát, ami elnyújtja és hátráltatja a nyomozást.

  • Míg a másik gyanúsított ténylegesen nem bántalmazta az áldozatot, de jelen volt a támadásnál, és részt vett a korábbi összecsapásokban.

A Sabak belbiztonsági szolgálat közleménye szerint nyolc személy vett részt Zahran, egy négygyermekes édesapa megtámadásában, aki nem szerepel a biztonsági incidensek nyilvántartásában, és nem vett részt semmilyen erőszakos tevékenységben vagy összecsapásban.

„A csoport bosszúból ártani akart az araboknak, az arabok és zsidók közötti aznap esti összecsapásokért” – mondta a Sabak.

A közlemény szerint a két gyanúsított Jichar és Beit El telepek lakója, és „kifejezetten azért jöttek a kelet-jeruzsálemi negyedbe, hogy arabokkal konfrontálódjanak.”

,,Meg kell jegyezni, hogy a témában ellentmondó jelentésekkel ellentétben” az összecsapást nem kölcsönösen szították, mondta a Sabak, az erőszakért a felelősséget a zsidókra hárítva.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

E heti adásunkban az izraeli gazdaság, belpolitika és nemzetközi kapcsolatok legfontosabb híreit elemezzük a legfrissebb hivatalos adatok és nyilatkozatok alapján.A tartalomból:Gazdasági körkép: Megjelentek a Központi Statisztikai Hivatal augusztusi adatai. A fogyasztói árindex 0,7%-os havi növekedést mutat, amivel az éves infláció 1,5%-ra alakult. Részletesen megnézzük, miért drágultak jelentősen a repülőjegyek, a szállodai tartózkodások és az üzemanyagok, valamint hogyan változtak az ingatlanbérleti díjak.Belpolitikai csörte: Amichai Elijahu örökségvédelmi miniszter tel-avivi kijelentése a kormányellenes tüntetők bevonulásáról óriási felháborodást váltott ki. Naftali Bennett korábbi miniszterelnök bocsánatkérésre szólította fel a minisztert a Herzl-hegyi temetőben.Bírósági ítélet: 22 év börtönbüntetésre ítélték Dennis Mokint a 19 éves Diar Umari 2023-as megöléséért. Áttekintjük a Názáreti Kerületi Bíróság döntésének hátterét és az áldozat apjának reakcióját.Kultúra és diplomácia Thaiföldön: Alona Fisher-Kamm izraeli nagykövet a bangkoki követségen nyilatkozott a közelmúltbeli izraeli-ellenes tüntetésekről, kiemelve a kulturális különbségek elsimításának fontosságát.NAÜ közgyűlés Bécsben: Moshe Edri, az Izraeli Atomenergia Bizottság vezérigazgatója egyértelmű üzenetet küldött Teheránnak: Izrael szükség esetén ismét fellép az iráni fenyegetéssel szemben.És a szokásos bónusz téma zárásul.Tarts velünk! Iratkozz fel a csatornánkra, és hagyj egy értékelést, ha tetszett az epizód!Sábát sálom vegmár hatima tova!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.