Sisakkamera felvétel az Oroszlánok Barlangja vezetőjének likvidálásáról

3

ujkelet.live

Az Izraeli Védelmi Erők, a Sabak belbiztonsági szolgálat és a Jamam terrorelhárító egység éjszaka sikeres razziát hajtottak végre az Oroszlánok Barlangja militáns csoport rejtekhelyén Szamáriában, a sechemi kaszbában, amelyet az operatívok bombagyártó laboratóriumkét használtak.

A helyszínen heves tűzharc alakult ki. A művelet során megölték az akció elsődleges célpontját, a szervezet vezetőjét, a 31 éves Wadi al-Houhot, mindössze két nappal azután, hogy Izrael állítólag robbantással likvidálta a csoport vezető tagját, Tamer Al-Kilanit.

A hadsereg szerint al-Houh felelt a robbanószerkezetek gyártásáért és a fegyverek beszerzéséért a csoport tagjai számára.

Az akció körülbelül 3 órán át tartott, és a Sabak valamint a 8200-as egység pontos hírszerzési képessége segítségével valósulhatott meg. A terrorista operatívokat sikerült meglepni, és al-Houhon kívül öt terroristát megöltek.

  • A biztonsági szervezetek információi szerint a rejtekhelyül szolgáló lakásban robbanóanyagok voltak, amelyeket a terroristák Kedumim és Har Bracha benzinkutain akartak bevetni.

A rendőrség délután megosztotta a Jamam-harcosok sisakkamerájának felvételét, amint a járműveket elhagyva a kaszba utcáin a célszemély felé tartanak. Később a harcosok viszonozzák a fegyveresek tüzét.

A határőrség parancsnoka, Amir Cohen felügyelő így kommentálta az akciót:

„A Jamam harcosai a katonai erőkkel és a Sabak belbiztonsági szolgálat pontos irányításával közös hadműveletben likvidáltak egy fő célpontot az este, és csapást mértek a terrorista csoportra, amely a közelmúltban támadások sorozatát hajtotta végre izraeli célpontok ellen. A harcosok gyors és határozott tevékenységének köszönhetően, akik bátran szembeszálltak a rájuk irányított lövésekkel, a csapatok sikeresen végre tudták hajtani a küldetést.”

MÉG NINCS VÉGE

Az elmúlt napok sikeres akciói ellenére továbbra is fennáll a fenyegetés a szervezet részéről.

A sikeres sechemi akció hátterében a biztonsági szervezetek a Hullámtörő-hadművelet folytatására készülnek. A cél az Oroszlánok Barlangja szervezet terrorista infrastruktúrájának teljes lebontása.

Kik ők: Az „Oroszlánok Barlangja” egyedisége abban rejlik, hogy a sechemi kaszbában rejtőznek, és közel vannak az izraeli telepekhez – ami lehetővé teszi számukra, hogy lecsapjanak, és azonnal visszatérjenek rejtekhelyükre anélkül, hogy elkapnák őket.

  • Az izraeli hadsereg azonban tudatában van ennek, és igyekszik fejleszteni képességeit, hangsúlyozva, hogy a terroristák számára nincsenek menedékvárosok.
  • Ráadásul nem intézményesített szervezetről van szó – hanem több tucat fiatalról, szervezett struktúra nélkül.
  • Parancsnokságuk gyakran változik, és arra a személyre központosul, aki fegyvert ad az operatívoknak és támadásra küldi őket.
  • Fontos, hogy a szervezet tagjai palesztinként határozzák meg magukat, és nem a Hamászhoz vagy a Palesztin Iszlám Dzsihád terrorszervezetekhez kötődnek.

Együttműködés: Az izraeli hadsereg tevékenysége a csoport ellen ekkora léptékben azért valósulhat meg, mivel a szervezet Sechemben található, és nem a terror fővárosának tartott Dzseninben. Ott sokkal magasabb az erőszak és az ellenségeskedés szintje – a Palesztin Hatóság biztonsági szerveivel szemben is.

Üzenet: A biztonsági szervezetek üzenetet küldtek a palesztin vezetésnek a folyamatos terrorhullám árnyékában. Az izraeli hadsereg szerint az a tény, hogy a palesztin miniszterelnök fegyveresekkel és a támadásokat támogató elemekkel lóg Dzseninben, rossz üzenetet küld a palesztin népnek és a Palesztin Hatóság biztonsági szerveinek.

Palesztin biztonsági erők: Állítólag van kapcsolat a Palesztin Hatóság biztonsági szerveivel, bár a tegnap esti akcióban nem egyeztettek velük hanem tájékoztatták őket. A palesztin biztonsági szervek tevékenysége komplex a csoporttal szemben – mivel olyan emberek ellen kell fellépniük, akik gyakorlatilag a részei, és ez nagy kihívást jelent számukra.

Eredmény: Az elmúlt napokban a hadseregnek sikerült belülről, merényletekkel és letartóztatásokkal ártani a szervezet tagjainak. Ebben a Palesztin Hatóság közreműködése is benne volt, amely jó néhány embert letartóztatott az „Oroszlánok Barlangjából”. A cél annak megakadályozása, hogy Sechem Dzseninné váljon – a jelenség felszámolására fordított befektetés pedig nagy és kiterjedt.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei november 28-án Új Kelet Live

Nem keresik tovább a rossz anyába beültetett embrió biológiai szüleit; Újabbi közúti vita; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei november 28-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei november 27-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei november 26-án
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei november 24-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei november 23-án

3 Kommentek

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .