A Júdeai és Szamária Hadosztály parancsnoka exkluzív felvételen: Előre láttuk az eszkalációt, felkészültünk rá de voltak meglepetések

ujkelet.live

Ritkán lehet bepillantást vetni a Júdea és Szamária régióért felelős rangidős tiszt, Avi Blut dandártábornok és a lakosok közötti beszélgetésbe – eszkaláció közepette.

Miért fontos: A beszélgetésre körülbelül két és fél hete került sor, egy nap végén, amikor két lövöldözéses terrortámadás történt néhány kilométerre egymástól.

Az exkluzív felvételen, amelyet szerda este adott le a Kan közszolgálati műsorszolgáltató, a lakók súlyos vádakat fogalmaztak meg Blutnak, míg a hadosztály parancsnoka elismerte:

Blut elmondta, hogy az izraeli hadsereg már tavaly év végén előrelátta az eszkalációt, de megjegyezte: meglepődtek azon, hogy a támadások nem Júdeában és Szamáriában kezdődtek, hanem ISIS-sejtek hajtották végre Izrael területén belül.

Blut a beszélgetésen azt mondta, az eszkaláció megfékezésére tett kísérletek részeként a szektorokban megkétszerezték a zászlóaljak számát.

Következő lépés: Amennyiben a terrortámadások száma nem csökken, a hadsereg kiszélesíti műveleteiet, de nem számít egy második Falak Őrzője-hadműveletre.

Művelet végrehajtási szabályok: A beszélgetés során felvetődött az az állítás is, hogy a harcosok félnek lelőni azokat a palesztinokat, akik kövekkel dobálják az izraeli járműveket az utakon.

  • Blut erre azt válaszolta, maga a tény, hogy idén közel 100 palesztin terroristát öltek meg az izraeli erők, ellent mond ennek az állításnak
  • Továbbá megjegyezte, a kődobálók ellen is speciális szabályzat van, ami lehetővé teszi a fegyverhasználatot

„Bizonyára nem értem a tűznyitási protokollt, nem értem a taktikát, nem értek ezekhez a dolgokhoz” – mondta az egyik lakos Blutnak. ,,Biztonságban kéne érezzem magam, amikor elhagyom a házat. Elhagytál minket. Számokkal jössz, meg taktikával. Úgy érzem magam, mintha egy katonai eligazításon lennék, nem érzem magam biztonságban, nem érzem úgy, hogy amikor a férjem holnap útnak indul, tudom, hogy épségben hazaér.”

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️Ezen a héten is öt olyan témát hoztunk el a Közel-Keletről és a nemzetközi hírekből, amelyek rávilágítanak a társadalmi, oktatási és politikai folyamatok mélyebb összefüggéseire.Az adás témái:Gyökeres fordulat a szíriai tananyagban: Az Aszad-rezsim bukása után átírt szíriai tankönyvek elemzése. Az IMPACT-se legfrissebb jelentése szerint a pánarab narratívát egy iszlamista vonal váltotta fel, amelyből törölték a zsidó közösség történelmét, és háttérbe szorították a tudományos elméleteket.Történelmi mélyponton az izraeli PISA-eredmények: Miért nem tartható tovább az a narratíva, hogy csak a hátrányos helyzetű diákok teljesítménye húzza le az átlagot? A legfrissebb adatok elemzése azt mutatja, hogy az elitszigetek diákjai is elmaradnak a fejlett országok szintjétől.Netanjahu válasza Obamának: A volt amerikai elnök bírálataira válaszolva az izraeli miniszterelnök leszögezte: a zsidó nép nem idegen megszálló a saját ősinek földjén, és a béke valódi akadálya a létezésük elutasítása.Bojkott a brit könyvpiacon? Neil Blair irodalmi ügynök megszólalása arról, miért nem volt hajlandó egyetlen nagy brit kiadó sem megjelentetni a korábbi túsz, Eli Sarabi megrázó emlékiratát.Tiszteletadás A diplomatában: Hogyan emlékezik meg a Netflix népszerű sorozatának negyedik évada Hersh Goldberg-Polinra, és mit üzen ez a túszok emlékezetéről?A szokásos bónusz témaTartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!#Izrael, #Közel-Kelet, #Oktatás, #PISA, #Szíria, #Netanjahu, #Kultúra, #Politika
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

“A Júdeai és Szamária Hadosztály parancsnoka exkluzív felvételen: Előre láttuk az eszkalációt, felkészültünk rá de voltak meglepetések” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.