Reggeli hírek – álriasztás Szamáriában

ujkelet.live

Biztonság

Eszkaláció Jeruzsálemben: az elmúlt negyvennyolc órában enyhült az erőszak mértéke Jeruzsálemben.

A héber médiának nyilatkozó védelmi források közölték, az ünnep záró napjai -Smini Aceret és Szimchat Tóra idején, továbbra is korlátozások nélkül zajlanak a zsidók látogatásai a Templom-hegyen, fokozott éberség mellett. 

Jelenleg a biztonsági helyzet Kelet-Jeruzsálemben: elmondható, hogy csütörtök óta összességében csökkentek az erőszakos események illetve azok intenzitása, és határozottan kialakulóban lévő trendről beszélhetünk, nyilatkozta egy rendőrségi tisztviselő, hozzátéve, hogy az elért eredmény nagyrészt a Kelet-Jeruzsálemben tevékenykedő rendőrök és biztonsági erők százainak „elfoglalt csendje.”

Szamáriában viszont: a hadsereg továbbra is fokozza tevékenységét valamint a letartóztatásokat, a Dzsenin és Sechem irányából terjedő főleg fegyveres támadások terjedésének visszaszorítása érdekében.

Az Izraeli Védelmi Erők tájékoztatása szerint palesztinok tucatjai kövekkel  támadták szombaton, az Észak – Szamáriai Ariel és Karnei Somron izraeli települések közelében tartózkodó csapatokat, könnyebben megsebesítve egy katonát.

A zavargások eloszlatása érdekében a csapatok élő lövedékkel válaszoltak a „fő felbújtók” ellen – közölte a hadsereg.

A Palesztin Hatóság egészségügyi minisztériuma – Ahmad Muhammad Samlaviként (30) azonosította az összecsapások során meghalt palesztint, míg egy másik személy súlyosan megsérült.

Szintén szombat este a védelmi erők rálőttek egy palesztin férfira, aki Molotov-koktélt dobott egy izraeli buszra a Zif-elágazás (Szamária) közelében.

https://twitter.com/idfonline/status/1581403012446433283?t=esCLUJTiOg5eCf6V9IVc4A&s=19

Álriadó

Az éjszaka folyamán egy izraeli férfi felhívta a biztonsági erőket, és azt állította, hogy palesztin fegyveresek rálőttek és megsebesítették Éli telepes (Binjamin régió) közösség közelében.

A mozgósított katonaság és a mentőszolgálat átvizsgálta a területet, de  nem találtak támadásra utaló jeleket, az állítólag sérült férfi sem került elő. 

https://twitter.com/idfonline/status/1581399829166493696?t=5Sr3UtGoMlvcE2-hyTqYrQ&s=19

A héber médiában idézett biztonsági forrás közölte, a hívás hamis volt.


Választások

A közvélemény-kutatások szerint a Vallásos Cionizmus és az Itamar Ben Gvir vezette Ocma Jehudit párt szövetsége a közelgő novemberi a választásokat követően a Kneszet harmadik-negyedik legnagyobb frakciója lesz. A közös listát vezető Becalel Szmotrics, aki a legutóbbi Netanjahu kormányban közlekedési miniszter volt, a 12-es csatorna szombat esti műsorában nyilatkozott frakciója jövőbeli elvárásairól, amennyiben Netanjahunak sikerül a kormányalakításhoz elegendő mandátumot szereznie.

Szmotrich reményét fejezte ki az iránt, hogy az Ocma Jehudittal közösen akár öt miniszteri posztot is kaphatnak a Likud-vezér, Benjamin Netanjahu vezette koalíciójában, ugyanakkor hangsúlyozta frakciója ezúttal „legitimmé vált arra, hogy értelmes pozíciókat kapjon.”

„Három, négy vagy öt tárcánk lesz, ha I-n úgy akarja,” – közölte Szmotrics, és hangsúlyozta – frakciója nevében érdekelt a védelmi, pénzügyi, közlekedési és igazságügyi tárcák betöltése iránt.

A műsor mások vendége volt Amir Ohana (Likud), aki Netanjahu kormányában igazságügyi miniszterként is szolgált. Pártja jövőbeli terveit illetően, Ohana vázolta a Netanjahu vezette koalíció által     kezdeményezett igazságügyi változtatások részeként, a főügyész szerepének merev átértékelését.

„Egy főügyészi törvényt kell alkotnunk, amely 1948 óta először meghatározza a főügyész jogkörét, hatáskörének határait, és főként azt, hogy véleménye nem köti a kormányt, lévén csak egy tanácsadó, ez minden” – mondta Ohana.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️Ezen a héten is öt olyan témát hoztunk el a Közel-Keletről és a nemzetközi hírekből, amelyek rávilágítanak a társadalmi, oktatási és politikai folyamatok mélyebb összefüggéseire.Az adás témái:Gyökeres fordulat a szíriai tananyagban: Az Aszad-rezsim bukása után átírt szíriai tankönyvek elemzése. Az IMPACT-se legfrissebb jelentése szerint a pánarab narratívát egy iszlamista vonal váltotta fel, amelyből törölték a zsidó közösség történelmét, és háttérbe szorították a tudományos elméleteket.Történelmi mélyponton az izraeli PISA-eredmények: Miért nem tartható tovább az a narratíva, hogy csak a hátrányos helyzetű diákok teljesítménye húzza le az átlagot? A legfrissebb adatok elemzése azt mutatja, hogy az elitszigetek diákjai is elmaradnak a fejlett országok szintjétől.Netanjahu válasza Obamának: A volt amerikai elnök bírálataira válaszolva az izraeli miniszterelnök leszögezte: a zsidó nép nem idegen megszálló a saját ősinek földjén, és a béke valódi akadálya a létezésük elutasítása.Bojkott a brit könyvpiacon? Neil Blair irodalmi ügynök megszólalása arról, miért nem volt hajlandó egyetlen nagy brit kiadó sem megjelentetni a korábbi túsz, Eli Sarabi megrázó emlékiratát.Tiszteletadás A diplomatában: Hogyan emlékezik meg a Netflix népszerű sorozatának negyedik évada Hersh Goldberg-Polinra, és mit üzen ez a túszok emlékezetéről?A szokásos bónusz témaTartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!#Izrael, #Közel-Kelet, #Oktatás, #PISA, #Szíria, #Netanjahu, #Kultúra, #Politika
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.