A biztonsági szervezetek szerint a terrorista a menekülttáborban bujkál, segítői vannak

ujkelet.live

A biztonsági szervezetek úgy vélik, a szombat esti halálos terrortámadást elkövető Udai Tamimi még mindig a kelet-jeruzsálemi Suafat menekülttáborban bujkál, segítséget kap a lakóktól, és várja a pillanatot, hogy megléphessen Júdea és Szamária területére, jelentette a Kan közszolgálati műsorszolgáltató este.

A terrortámadás után a különleges erők behatoltak a menekülttáborba, átkutatták a házakat és lefoglalták a biztonsági kamerák felvételeit, de ebben a szakaszban még nem történt jelentős előrelépés a hajtóvadászatban.

Mindeközben ma feloldották a menekülttáborra kivetett zárlatot.

,,Az ellenőrzőpont megnyitására operatív megfontolások és a rutin helyreállítása érdekében került sor”, nyilatkozta egy biztonsági forrás.

A terrorista apját, testvérét és a sofőrt, aki a helyszínre szállította, a Sabak belbiztonsági szolgálat kihallgatta. További három beit haninai lakost is letartóztattak, akik a gyanú szerint bűntársak lehetnek.

A terrorista megölte a 18 éves Noa Lazar őrmestert, egy 30 éves polgárőr pedig súlyosan megsebesült, állapota jelenleg is instabil.

Terrorelhárító műveletek

Vasárnapról hétfőre virradóra az Izraeli Védelmi Erők Júdeában és Szamáriában letartóztatott három keresett személyt.

Kora reggel lövéseket adtak le egy elhaladó járműből Savei Somron zsidó közösségre. A területen operarív tevékenységet folytató izraeli erők tüzet nyitottak a járműre, és számos találatot azonosítottak.

A terület átfésülésekor számos töltényhüvelyt találtak.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️A mai epizódban 5 kiemelt hírt hoztunk el a világ különböző pontjairól.Az adás témái:Áttörés az 1994-es argentínai merénylet ügyében: Hivatalosan is vádat emeltek hét iráni és egy libanoni állampolgár ellen a 85 áldozatot követelő AMIA zsidó közösségi központ elleni robbantás kapcsán. Elindulhat a tárgyalás a vádlottak jelenléte nélkül?Diplomaták és polgármesterek szópárbaja: Zohran Mamdani New York-i polgármester szerint a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsa alapján le kellene tartóztatni az ENSZ-be érkező Netanjahut, bár elismerte, hogy nincs jogköre erre. Az izraeli miniszterelnök éles videóüzenetben válaszolt.Szélsőjobboldali követelések Izraelben: Itamar Ben-Gvir a Védelmi Minisztériumot, Tally Gotliv az Igazságügyi Minisztériumot követeli az október 27-i választások előtt. Milyen radikális változtatásokat terveznek?A félbehagyott és nem használt alagút: Állami pénzből épült légkondicionált átjáró Netanjahu otthona és a zsinagóga között Jóm Kipurra, de végül senki sem használta.9000 életmentő műtét: Egy kilencéves malawi kislány lett a Save A Child’s Heart szervezet 9000. megműtött gyermeke.És a szokásos bónusz téma.Ne felejts el feliratkozni a csatornára!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.