74 év után: Megtalálták a szabadságharcban megölt két izraeli katona maradványait

0
Jichák Rubenstein (balra) and Binjamin Arje Eisenberg (jobbra)

ujkelet.live

Az Izraeli Védelmi Erők szóvivője pénteken bejelentette, hogy Binjamin Arje Eisenberg közlegény és Jichák Rubenstein közlegény maradványait megtalálta a hadsereg eltűnt katonák lokalizálásáért felelős Eitan egysége.

Eisenberget és Rubensteint az izraeli függetlenségi háború idején, 1948-ban a Jad Mordechajnál vívott csatákban ölték meg, és temetkezési helyük ismeretlen volt. Maradványaikat több mint egy évtizednyi intenzív erőfeszítés után találta meg az Eitan egység.

A szabadságharc idején, a Jad Mordechai kibuc védelméért vívott csata végén, az 1948. május 23. és 24. közötti éjszakán, alig néhány nappal Izrael Állam kikiáltása után, és egy megsebesült bajtárs evakuálása közben egy háromfős Palmach harcosokból állo csoportot az egyiptomi erők foglyul ejtettek. A csoportban volt Eisenberg is, aki sebesülten feküdt a hordágyon; valamint Rubenstein és Livka Safer orvos, akik Eisenberg hordágyát cipelték.

1952-ben az Izraeli Védelmi Erők akkori főrabbija, Slomo Goren ismeretlen helyen eltemetett, bevetés közben megölt katonának nyilvánította őket.

2012 és 2018 között folyamatban volt egy nyomozás a katonák maradványainak felkutatására, és kiderült, hogy 1949-ben Safer holttestét megtalálták majd egy nitzanimi tömegsírba temették el.

A közelmúltban a nyomozás feltárta, hogy ugyanakkor, amikor Safer holttestét megtalálták és eltemették a nitzanimi tömegsírban, Eisenberg és Rubenstein holttestét is megtalálták és szintén oda temették el.

Eisenberg 1927-ben született Lengyelországban, és 1946-ban vándorolt ki Izraelbe, illegális bevándorlók hajóján. 1947-ben csatlakozott a Palmachhoz, és a Jad Mordechai kibuc védelmezői között volt a szabadságharc idején.

Rubenstein Ukrajnában (akkoriban Galíciában) született 1913-ban, és 1938-ban vándorolt ki Izraelbe, illegális bevándorlók hajóján. Csatlakozott a Palmachhoz, és a Jad Mordechai kibuc védelmezői között volt a szabadságharc idején.

Eisenberg és Rubenstein családját péntek reggel értesítették a nyomozás befejezéséről.

A következő hetekben ceremóniát tartanak a sírköveik felfedésére, és nevük felkerül a nitzanimi tömegsírba eltemetettek listájára.

,,Minden zsidó anyának tudnia kell, hogy addig nem nyugszunk, amíg az összes fiunkat el nem temetjük Izraelben, és amíg nem lokalizáltuk az elesett katonáink temetkezési helyét, akiknek sírhelye ismeretlen” – mondta Janiv Aszur vezérőrnagy, az emberi erőforrások osztály vezetője.

,,Az 1948-as generáció harcosai az államról álmodoztak és annak megalapításáért küzdöttek. Vannak köztük holokauszt-túlélők, akik bátran harcoltak az arab hadseregek ellen, Izrael állam függetlenségéért. Azon harcosok sírjának meghatározása, akiknek a temetkezési helye nem ismert, még 74 évvel elesésük után is, Izrael népének és az Izraeli Védelmi Erőknek mély és valódi kötelezettsége.”

,,Ma Izrael Állam és az Izraeli Védelmi Erők eleget tett erkölcsi kötelezettségének Binjamin Arje Eisenberg és Jichák Rubenstein temetkezési helyének létrehozásával.”

Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 30-án Új Kelet Live

Gyilkosság Tel Avivban; A Hapoel Tel Aviv törölte a riválissal való meccset a rendőrség biztonsági intézkedései miatt; Letartóztattak négy katonát, a gyanú szerint megvertek 3 arab izraelit; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 30-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 28-án
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 27-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 26-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 23-án
Megosztás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .