ujkelet.live
Tel Aviv vice – halálos lövöldözés fényes nappal
Tel Aviv közelében egy feltételezett alvilági leszámolás során életét vesztette a 42 éves Beni Slomó – a Slomó bűnöző klán vezetője illetve egy 40 év körüli férfi megsebesült. A fényes nappal történt lövöldözést követően mindkét sérültet a Wolfson Egészségügyi Központba szállították, Slomót a kórházba érkezéskor halottnak nyilvánították, a másik egyelőre nem azonosított sérült férfi állapota súlyos.
Nem sokkal 14 óra után két gyanúsított érkezett egy (Tel Aviv) melletti azori benzinkúthoz, és tüzet nyitottak a közelben álló két férfira – áll a rendőrség közleményében.
Héber sajtójelentések szerint egy szolgálaton kívüli rendőr, aki a helyszínen tankolta motorját, üldözőbe vette a fegyvereseket, és rájuk is lőtt, de a tettesek elhagyva autójukat egy lopott járművel el tudtak menekülni.
A maffia leszámolásnak köze lehet a Beni Slomó és riválisa, a Sálom Domrani féle maffiaklánok közötti fokozódó feszültségnek, amely az idén számos tettlegességig fajult.
Avi Biton, akit a rendőrség Domrani bandája „pénzesembereként” tart nyilván, februárban egy autós robbantásban vesztette életét Askelonban. Maga Slomó több merényletet is túlélt az évek során, de testvére – Sálom már nem volt ilyen szerencsés, 2015-ben agyonlőtték.
Domrani tavaly októberben szabadult a börtönből, miután hat évet letöltött két gyilkossági kísérlet miatt, és azóta állítólag szervezete megerősítésén és anyagi rehabilitációján dolgozik. Közvetlenül szabadulása előtt, tavaly augusztusban a bántalmazásért elítélt Slomót is szabadlábra helyezték.
Májusban a rendőrség lelepzett egy Domraninak dolgozó bűnöző osztagot, amely állítólag azt tervezte, hogy kiiktatja Slomó bandájának egyik vezető tagját.
Orosz alija kedvezménnyel
Avigdor Liberman pénzügyminiszter (Jiszrael Bejtenu) hétfőn azt javasolta, hogy könnyítsék meg a volt Szovjetunióból érkezők bevándorlását. A jelenleg érvényes visszatérési törvény értelmében állampolgárságra jogosult, aki legalább egy zsidó nagyszülőt tud igazolni. Tekintettel az orosz-ukrajnai invázióra, Liberman valamilyen különleges státuszt javasolt a „negyedik generáció” tagjai számára, akiknek legalább az egyik dédszülője igazoltan zsidó, ami jelentősen megkönnyítené az Oroszországból menekülők helyzetét. A pénzügyminiszter a kérdést először a kormány vasárnapi ülésén vetette fel, és amellett érvelt, hogy ez a de az úgynevezett „negyedik generáció” valamilyen módon jogosult legyen az állampolgárságra.
„Nem azt javasoljuk, hogy a negyedik generációt vegyék be a visszatérési törvénybe, vagy adjunk nekik automatikus állampolgárságot, hanem azt, hogy a humanitárius és a zsidó értékek iránti történelmi kötelezettségünk alapján kezeljük őket” – írta Liberman Twitteren.
„A zsidó nép nem szenvedett hiányt tragédiákban és nyomorúságban a második világháborúban, amikor egyetlen ország sem fogadott be zsidó menekülteket. Ez a negyedik generáció, azoknak a zsidóknak a leszármazottai, akik egyértelműen kötődnek a judaizmushoz, és közvetlen kapcsolatban állnak Izraelben élő családjaikkal” – tette hozzá.
Liberman, akinek pártját általában a volt Szovjetunióból származó izraeliek érdekképviseleteként tartják számon, azt mondta, hogy egy ilyen rendszer „alapvető megélhetési feltételeket” biztosítana a „negyedik generáció” tagjai számára az ukrajnai háború végéig.
A pénzügyminiszter nem pontosította, hogyan nézne ki a „negyedik generáció” számára biztosított modell, amennyiben jóváhagynák valószínűleg ez egyfajta ideiglenes tartózkodási státuszt jelentene, amely lehetőséget biztosítana az állampolgárság megszerzése felé.
Visszatüzelve ellenzőire – különösen Benjamin Netanjahu ellenzéki vezető Likud pártjára és a nacionalista Vallási Cionizmus pártra – Liberman megjegyezte, hogy nem ő tervezi megváltoztatni a visszatérési törvényt a jogosultsági követelmények átírásával, hanem
„Bibi [Netanjahu] és a Vallási Cionizmus vezetői – Szmotrics és Ben-Gvir közötti megegyezés, amely a Visszatérés törvényének eltörlésére illetve megváltoztatására irányul és kifejezetten megjelenik a Vallási Cionizmus frakció választási programjában a cionizmus és a bevándorlás végét előrejelezve, holott az alija a cionista vízió központi oldala” – utalt Liberman a vallásos cionizmus frakció szándékára, miszerint „eltörölnék az unokazáradékot”, hogy „megakadályozzák azoknak a bevándorlását, akik nem zsidók.”
Vasárnap a kormány 90 millió sékel költségvetési kiegészítést hagyott jóvá a Bevándorlási és Abszorpciós Minisztérium részére, további lakhatási, illetve foglalkoztatási asszimilációt, oktatást, egészségügyi szolgáltatásokat és egyéb alapvető követelményeket biztosíva azon bevándorlók számára, akik sietve és csekély felkészülés nélkül érkeznek, beleértve a bevándorlóknak nyújtott pénzbeli támogatásokat is.
Moszkva inváziója óta jelentősen megnőtt az Ukrajnából és Oroszországból érkező bevándorlás,l. Az elmúlt másfél hétben, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök „részleges mozgósítást” jelentett be, és orosz férfiakat kezdtek katonai szolgálatra beidézni, újabb érdeklődési hullám indult el az izraeli állampolgárságot megszerezni kívánó oroszok részéről.