Fokozták a közlekedési miniszter védelmet, miután bejelentette, hogy a tel-avivi gyorsvillamos sábátkor is fog járni

ujkelet.live

Fokozták a balközép Munkapárt vezetője, Merav Michaeli közlekedési miniszter biztonságát az őt ért fenyegetési hullám közepette, közölte a pártja.

A miniszter a múlt héten nagy felháborodást váltott ki, amikor bejelentette, hogy Tel-Aviv térségében a gyorsvillamos szombaton is járni fog, ami nagyon népszerűtlen kezdeményezés a vallásosoknál.

Michaeli egy videonyilatkozatában idézte a lépéssel szembeni kemény kijelentéseket a politikusok részéről, mondván: „Egyikük sem ijeszt meg”, és megfogadta, hogy továbblép a tervvel.

,,Izrael Állam zsidó közvéleménye nem árthat a legsebezhetőbbeknek. Akiknek nincs pénzük személygépkocsira, vagy ilyen vagy olyan fogyatékosságuk miatt nem tudnak vezetni. Az igazság az, hogy a sábáti tömegközlekedés nem az ultraortodoxok ellen és nem is a júdaizmus ellen szól, hanem azokért van, akiknek nagyon nagy szüksége van rá.”

Michaeli a múlt hét végén bejelentette, hogy a jövő évtől kezdve szombaton is járni fog a gyorsvillamos Tel-Aviv térségében és környékén.

,,Ez az én döntésem, és minden elém került fontos következmény figyelembevételével hoztam meg” – nyilatkozta Michaeli a 12-es csatornának pénteken.

Több mint egy évtizednyi munka és több késés után az új gyorsvillamos-rendszer három vonala közül az első jövő novemberben megnyílik. A piros vonal Bat Jamtól Petah Tikváig Tel Aviv-Jaffón, Ramat Ganon és az ultraortodox Bnei Brakon keresztül közlekedik majd, utóbbiból még az autókat is kitiltják szombaton.

A Munkapárt vezetőjének lépése felborítaná azokat a régóta fennálló normákat, amelyek szinte az összes zsidó többségű városban tiltják a tömegközlekedést a zsidó pihenőnapon, de a világi, liberális város lakói évek óta panaszkodnak a leállásokra, amit a vallási kényszer egyik formájának tekintenek.

Egyelőre nem világos, hogy Michaeli bejelentése elegendő-e ahhoz, hogy valóban legyen tömegközlekedés szombaton.

Szombat este a szélsőjobboldali Vallásos Cionizmus vezetője, Becalel Szmotrich kijelentette: „Ahelyett, hogy a közlekedési katasztrófával foglalkozna, amelytől minden izraeli állampolgár szenved, Merav Michaeli inkább üres szlogeneket terjeszt.”

Szmotrich ígéretet tett, hogy a jövőbeli jobboldali kormányban ,,minden olyan döntést visszavonunk, amely sérti az ország zsidó jellegét, és megőrizzük a szombatot és annak szentségét nemzeti pihenőnapként”.

Egy szombati tweetben Michaeli azt mondta, hogy nem ijeszti meg a politikusok ellenkezése.

 „Ha rajtatok múlna, a repülőtér is bezárna szombaton. Továbbra is harcolni fogok az igazságért és az értékeimért, valamint Izrael állam népének többségének értékéért” – írta.

A sábáti tömegközlekedés és kisboltok nyitvatartásának kérdése hosszú ideje megosztja az ország vallásos és világi lakosságát. A tömegközlekedés péntek estétől szombat estéig többnyire szünetel, illetve a törvény tiltja a vállalkozások számára, hogy a zsidó pihenőnap alatt kinyissanak, kivéve a szórakozó helyeket, éttermeket és az olyan alapvető szolgáltatásokat nyújtó boltokat, mint a gyógyszertárak, illetve munkálatokat, amelyeket máskor nem lehet elvégezni.

A gyakorlat az ultraortodox közösség és Izrael első miniszterelnöke, David Ben-Gurion között az államalakítás előtt kötött megállapodásból ered.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ Epizód leírása: Egyetemi jogi csaták, kemény belpolitikai beszólások, belső szivárogtatások és egy meglepő kulturális fordulat az ultraortodox közösségben. Túl Lépett a hatáskörén a kollégium? Miért törölte el a Tel-avivi Egyetem fegyelmi bizottsága a hallgató kilakoltatását, akit egy laptopra ragasztott politikai matrica miatt akartak kitenni?Irányváltás a jobboldalon: Moshe Feiglin éles szavakkal illette néhai Jichák Rabin miniszterelnököt egy podcast-interjúban, miközben az október 7-i eseményekért az oslói szemléletmódot tette felelőssé.Katona- és emberhiány a fronton:  Szmotrich pénzügyminiszter állítja, hogy a katonák túlterheltsége nem a háredi sorozás elmaradásának következménye – de mit mond erről az izraeli hadsereg?Kiszivárgott WhatsApp-üzenetek: Kellemetlen belső beszélgetések kerültek nyilvánosságra, amelyekből kiderül, mit gondol valójában a miniszterelnök tanácsadója Binjámin és Szara Netanjahuról.Háredi képregény-forradalom: Hogyan törtek be a világi Moszad-ügynökök, vadászpilóták és az október 7-i események a szigorúan zárt ultraortodox gyerekkönyvek világába?A szokásos bónusz téma.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

“Fokozták a közlekedési miniszter védelmet, miután bejelentette, hogy a tel-avivi gyorsvillamos sábátkor is fog járni” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.