Letartóztattak egy palesztint, azzal gyanúsítják, hogy megerőszakolt egy fiatal lányt Bat Jamban

ujkelet.live

A rendőrség szerdán letartóztatott egy palesztint, akit azzal gyanúsítanak, hogy a múlt héten megerőszakolt egy 19 éves lányt a bat jami tengerparton, jelentette a Ynet hírportál reggel.

A bat jami rendőrség a feljelentést követően nyomozást indított.

A 19 éves lány azt mondta a nyomozóknak, hogy az esti órákban érkezett a Sea Palace strandra, és leült könyvet olvasni.

Két palesztin odament hozzá, és beszélgettek vele. Majd egy ponton az egyik elhagyta a helyszínt, a másik pedig egy eldugott területre hurcolta a tengerparton, ahol megerőszakolta majd elmenekült. A fiatal nő a holoni Wolfson Kórházba ment, ahol beszámolt a történtekről.

A rendőrség nyomozást indított, és a helyszínen bizonyítékokat gyűjtött.

A gyanúsított egy 21 éves, Hebron térségében élő, Izraelbe való belépési engedéllyel rendelkező férfi. Őrizetbe vették kihallgatásra.

A kihallgatás során a palesztin tagadta, hogy bármi köze lenne az ügyhöz, és azt állította, hogy nem erőszakolta meg a lányt, és nem is ismeri.

A kórházi leletek megerősítik a lány állítását, hogy megerőszakolták.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ Epizód leírása: Egyetemi jogi csaták, kemény belpolitikai beszólások, belső szivárogtatások és egy meglepő kulturális fordulat az ultraortodox közösségben. Túl Lépett a hatáskörén a kollégium? Miért törölte el a Tel-avivi Egyetem fegyelmi bizottsága a hallgató kilakoltatását, akit egy laptopra ragasztott politikai matrica miatt akartak kitenni?Irányváltás a jobboldalon: Moshe Feiglin éles szavakkal illette néhai Jichák Rabin miniszterelnököt egy podcast-interjúban, miközben az október 7-i eseményekért az oslói szemléletmódot tette felelőssé.Katona- és emberhiány a fronton:  Szmotrich pénzügyminiszter állítja, hogy a katonák túlterheltsége nem a háredi sorozás elmaradásának következménye – de mit mond erről az izraeli hadsereg?Kiszivárgott WhatsApp-üzenetek: Kellemetlen belső beszélgetések kerültek nyilvánosságra, amelyekből kiderül, mit gondol valójában a miniszterelnök tanácsadója Binjámin és Szara Netanjahuról.Háredi képregény-forradalom: Hogyan törtek be a világi Moszad-ügynökök, vadászpilóták és az október 7-i események a szigorúan zárt ultraortodox gyerekkönyvek világába?A szokásos bónusz téma.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.