Reggeli hírek – hétvégi összefoglaló: erőszakos incidensek, gyilkosságok – jó hír: győzött az izraeli focicsapat

ujkelet.live

A zsinagóga előtt szúrta le áldozatát

Belehalt sérüléseibe egy 50 éves férfi, akit egy dimonai zsinagóga előtt késelt halálra gyilkosa.

A nyomozás megkezdése után a héber médiában megjelent riportok szerint a gyanúsított – aki állítólag az áldozat szomszédja volt – a zsinagóga elé érkezve  elkezdett kiabálni és szitkozódni. Az épületben imádkozó áldozat kiment és azt kérte, hogy maradjon csendben, miután a 49 éves férfi odalépett hozzá és derékon szúrta. Az áldozat még vissza tudott menni a zsinagógába, ahol összeesett. A helyszínre érkező mentősök ellátták és a beersevai Szoroka kórházba szállították,  ahol végül halottnak nyilvánították.

A dimonai rendőrök a helyszínről elmenekülő gyanúsítottat azonosították és egy órán belül letartóztatták.

A hétvégén több súlyos, erőszakos incidens történt. Szombaton egy 30 éves férfi súlyosan megsérült egy akkói autórobbantás közben. A robbanás a mozgó járműben történt Akkó forgalmas főutcáján, a rendőrség merényletkísérlet gyanújával indított nyomozást.

Pénteken, Kirját Ata városában a 47 éves Slomi Meir Gibli lakásában italozva töltötte az estét a 24 éves kabuli lakos   gyanúsítottal. Állítólag vita alakult ki közöttük, ami tettlegességig fajult. A késsel megszúrt Giblire a lépcsőházban találtak rá, a helyszínre érkező mentősök már nem tudták megmenteni az életét. A gyanúsított megpróbált elmenekülni, de elfogták.

A Likud alkalmazotti státuszban lévő  aktivistáját felfüggesztették, miután Netanjahu-ellenes tüntetőkre támadt

Rami Ben Jehuda, a Likud prominens aktivistája szombaton tettlegesen bántalmazta a Benjamin Netanjahu ellenzéki vezető ellen demonstráló tüntetőket egy Jeruzsálem melletti autópályafelüljárón.

A közösségi médiában megosztott felvételeken azonosítható a Rami Matan nyugalmazott ezredessel hevesen vitatkozó Ben Jehuda. Matan később a 12-es csatornának megerősítette, hogy a támadó aktivista „megafonnal érkezett a hídhoz, és elkezdte kiabálni, hogy „terroristák, németek, baloldali árulók.” Elmondása szerint a 60-70 tüntető mellett elkezdett hirtelen „lázadni, és vadulni,” majd amikor közel kerültek egymáshoz, hirtelen fejbe vágta.

Ben Jehuda a Likud fizetett aktivistáinak listáján szerepel, annak ellenére, hogy heves vérmérséklete közismert és nem első alkalommal történt, hogy megafonnal fejbe ütött, illetve bántalmazott a volt miniszterelnök ellen utcára vonuló izraelieket.

A Likud közleményben – de a nevet nem említve, határolódott el a történtektől: „Nem fogadjuk el az erőszakot saját embereinktől. Az aktivista az ügy tisztázásáig felfüggesztésre kerül.”

Foci: Győztünk Albánia ellen!

Izrael labdarúgó-válogatottja szombat este 2-1-re legyőzte a vendég Albániát, ezzel csoportja élére került az UEFA Nemzetek Ligában megmérettetésen.

A tel-avivi Bloomfield Stadionban, hazai pályán játszó izraeli csapat, többnyire eseménytelen 45 perc után, a második félidő elején Son Weisszman góljával szerezte meg a vezetést.

Az albán csapat azonban visszavágott, és Myrto Uzuni a 88. percben kiegyenlített. A hosszabbítás második percében Tai Baribo végül megszerezte Izrael győztes gólját.

A B Liga 2. csoportjában nyolc ponttal első helyen végzett izraeli válogatott automatikusan bejut az A Ligába, valamint pályára léphet az UEFA két év múlva esedékes selejtező rájátszásban. A 2024 márciusában sorra kerülő rájátszás után dől el a németországi UEFA Euro 2024 résztvevőinek végleges listája.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️Ezen a héten is öt olyan témát hoztunk el a Közel-Keletről és a nemzetközi hírekből, amelyek rávilágítanak a társadalmi, oktatási és politikai folyamatok mélyebb összefüggéseire.Az adás témái:Gyökeres fordulat a szíriai tananyagban: Az Aszad-rezsim bukása után átírt szíriai tankönyvek elemzése. Az IMPACT-se legfrissebb jelentése szerint a pánarab narratívát egy iszlamista vonal váltotta fel, amelyből törölték a zsidó közösség történelmét, és háttérbe szorították a tudományos elméleteket.Történelmi mélyponton az izraeli PISA-eredmények: Miért nem tartható tovább az a narratíva, hogy csak a hátrányos helyzetű diákok teljesítménye húzza le az átlagot? A legfrissebb adatok elemzése azt mutatja, hogy az elitszigetek diákjai is elmaradnak a fejlett országok szintjétől.Netanjahu válasza Obamának: A volt amerikai elnök bírálataira válaszolva az izraeli miniszterelnök leszögezte: a zsidó nép nem idegen megszálló a saját ősinek földjén, és a béke valódi akadálya a létezésük elutasítása.Bojkott a brit könyvpiacon? Neil Blair irodalmi ügynök megszólalása arról, miért nem volt hajlandó egyetlen nagy brit kiadó sem megjelentetni a korábbi túsz, Eli Sarabi megrázó emlékiratát.Tiszteletadás A diplomatában: Hogyan emlékezik meg a Netflix népszerű sorozatának negyedik évada Hersh Goldberg-Polinra, és mit üzen ez a túszok emlékezetéről?A szokásos bónusz témaTartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!#Izrael, #Közel-Kelet, #Oktatás, #PISA, #Szíria, #Netanjahu, #Kultúra, #Politika
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.