A szexuális bűncselekményekért elítélt Berland rabbit nem engedték be Ukrajnába; Lapid ros hásánái köszöntője

ujkelet.live

Ukrajna megtagadta az elítélt szexális bűnöző Eliezer Berland rabbitól, hogy belépjen a területére, miután Izrael engedélyezte számára az ország elhagyását, hogy Umánba utazzon Ros Hásánára.

Minden ros hásánákor izraeliek ezrei vesznek részt az éves zarándoklaton Umanban, ahol a breszlávi Náchmán rabbi (1772-1810), a haszidizmus alapítójának sírja található.

A Jeruzsálemi Kerületi Bíróság a közelmúltban úgy határozott, hogy Berland, a breszlávi haszid szekta kultikus Suvu Bonim ágának vezetője, akit korábban nemi erőszakért és szexuális zaklatásért, valamint csalásért elítéltek, Ukrajnába utazhat. A bíróság befagyasztotta a rendeletet, mely megtiltotta Berlandnak az ország elhagyását, és a rabbi 650 ezer sékel (78 millió Ft) összegű garanciát helyezett letétbe, ebből mintegy 250 ezret készpénzben.

A Walla hírportál szerint Berlandot csütörtökön állították meg az ukrán határon, és jelenleg kétséges a beutazása az országba a vasárnap este kezdődő ünnepre.

Berland emberei azt állították, hogy Ukrajna úgy döntött, hogy megtagadja a beengedését, miután a Berlandot ellenző breszlávi haszidok megkenték az ukrán hatóságokat, és meggyőzték őket, hogy ne engedjék be az elítélt rabbit az országba. Más források szerint Ukrajna Berland előadásairól készült videókat és felvételeket kapott, melyekben az ország és Zelenszkij elnök ellen szólal fel az Oroszországgal vívott háborúval kapcsolatban.

Az izraeli és ukrán tisztviselők több figyelmeztetésének dacára várhatóan mintegy 7-10 000 izraeli érkezik vasárnap Umanba a kétnapos ünnepre.

Berland 2013-ban elmenekült Izraelből, miután olyan vádak merültek fel vele szemben, hogy szexuálisan bántalmazta több női követőjét.

Három éven át sikerült megúsznia a letartóztatást, majd visszatért Izraelbe, és 2016 novemberében vádalku keretében 18 hónap börtönbüntetésre ítélték, két rendbeli szeméremsértő cselekmény és egy testi sértés miatt. A büntetése beszámították a már leült hét hónapot. Alig öt hónappal később azonban szabadulhatott, részben rossz egészségi állapota miatt.

A rabbit 2020 februárjában ismét letartóztatták, miután több száz ember feljelentést tett a rendőrségen, mondván, hogy pénzért imákat és pirulákat ajánlott közössége kétségbeesett tagjainak, megígérve a fogyatékkal élők családjainak, hogy szeretteik képesek lesznek járni, és az elítélt bűnözők családjáinak pedig, hogy rokonaik kiszabadulnak a börtönből.

A letartóztatás során Berland otthonában több tucat doboznyi port és tablettát találtak, amelyeket mint „csodaszer” adott a segítségét kérőknek. A laboratóriumi vizsgálatok kimutatták, hogy a csodaszerek valójában vény nélkül kapható fájdalomcsillapítók és cukorkák, köztük Mentos voltak.

Ítéletének kihirdetésekor a bíró kijelentette, hogy Berland bűncselekményeit „szisztematikusan és kapzsiságból követte el, a panaszosokat a válságos időszakok legnehezebbjében használta ki.”

A rabbit egy vádalku keretében 18 hónap börtönre ítélték. 2021 októberben kezdte meg börtönbüntetését és eredetileg 2022. április elejéig rács mögött maradt volna, de december 15-én szabadon engedték.

Jáir Lapid miniszterelnök üzenete a zsidó új év alkalmából:

,,Zsidó családunknak szerte a világon – Sana Tova, boldog új évet!

Reményem a zsidó nép számára erre az évre, hogy észben tartjuk, hogy egy család vagyunk.

Nem számít, hogy ortodox, világi, reform vagy konzervatív vagy.

Nem számít, melyik zsinagógában imádkozol, vagy imádkozol-e egyáltalán. Nem számít, hol születtél, vagy milyen nyelven beszélsz.

Egy nép vagyunk, egy közös történettel, egy közös hazával.

Arra kell összpontosítanunk, ami összeköt bennünket, és tudni, hogyan beszéljünk azokról a dolgokról, amelyekben nem értünk egyet. Ezt teszi egy család.

Idén írjuk meg történetünk következő fejezetét: az egység fejezetét.

Innen, Jeruzsálemből, a magam és Izrael kormánya nevében szeretnék mindannyiótoknak és szeretteiteknek Shana Továt – Boldog Új Évet kívánni!”

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ Epizód leírása: Egyetemi jogi csaták, kemény belpolitikai beszólások, belső szivárogtatások és egy meglepő kulturális fordulat az ultraortodox közösségben. Túl Lépett a hatáskörén a kollégium? Miért törölte el a Tel-avivi Egyetem fegyelmi bizottsága a hallgató kilakoltatását, akit egy laptopra ragasztott politikai matrica miatt akartak kitenni?Irányváltás a jobboldalon: Moshe Feiglin éles szavakkal illette néhai Jichák Rabin miniszterelnököt egy podcast-interjúban, miközben az október 7-i eseményekért az oslói szemléletmódot tette felelőssé.Katona- és emberhiány a fronton:  Szmotrich pénzügyminiszter állítja, hogy a katonák túlterheltsége nem a háredi sorozás elmaradásának következménye – de mit mond erről az izraeli hadsereg?Kiszivárgott WhatsApp-üzenetek: Kellemetlen belső beszélgetések kerültek nyilvánosságra, amelyekből kiderül, mit gondol valójában a miniszterelnök tanácsadója Binjámin és Szara Netanjahuról.Háredi képregény-forradalom: Hogyan törtek be a világi Moszad-ügynökök, vadászpilóták és az október 7-i események a szigorúan zárt ultraortodox gyerekkönyvek világába?A szokásos bónusz téma.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.