ujkelet.live
Libanoni kémincidens
A Kan izraeli közszolgálati tévécsatorna hétfői riportja arról számolt be, hogy a libanoni biztonsági erők a múlt héten letartóztattak egy zsidó amerikai állampolgárt miután tudomásukra jutott, hogy gyanús úticéljait érintve nemrégiben Izraelben is tartózkodott.
A jelentés szerint a húszas éveiben járó fiatalembert Bejrútban vették őrizetbe, kémkedéssel illetve Izraellel való együttműködéssel gyanúsították, majd néhány nap múlva szabadon engedték.
A libanoni hatóságoknak az szúrt szemet, hogy az érintett nemrégiben történt ciprusi látogatását követően miközben egy jeruzsálemi jesivában tanult szállodát foglalt Bejrútban, ahonnan az iraki kurd régióba szándékozott tovább utazni.
Az incidens diplomáciailag kényes időszakot érintve történt, amikor Izrael és Libanon feszült tárgyalásokat folytat az Egyesült Államok közvetítésével a tengeri gázkészletekhez való hozzáférésről.
Izrael és Libanon gyakorlatilag háborúban áll egymással, és nincsenek diplomáciai kapcsolatai, miközben az anyagi és humanitárius összeomlás szélén álló országot sakkban tartó libanoni Hezbollah terrorcsoport többször is megfenyegette Izraelt a Karish gázmező jogait illetően, amely az izraeli kormány állítása szerint az ENSZ által elismert kizárólagos gazdasági övezetében található, Libanon pedig azt állítja, hogy a szóban forgó terület vita tárgyát képezi.
Michel Aoun libanoni elnök hétfőn ugyan optimizmusának hangot adva azt nyilatkozta, hogy a tengeri határvita lezárására irányuló tárgyalások „végső szakaszában” vannak, amit izraeli részről Jáir Lapid miniszterelnök megerősített, ugyanakkor kijelentette, hogy Izrael megállapodással vagy anélkül el fogja kezdeni kitermelést a karishi gázmezőn.
Erdogan baráti látogatásra Izraelbe utazna
A jelenleg New Yorkban tartózkodó Recep Tayyip Erdogan török elnök egy helyi diplomáciai rendezvényen jelenlévő zsidó vezetők előtt, újabb jeleként békülési szándékának jeléül azt nyilatkozta, hogy szeretne Izraelbe ellátogatni.
A török elnök az ENSZ közgyűlésre érkezett az államokba, és a konkrét dátumot ugyan nem tartalmazó bejelentése a helyi zsidó szervezetek előtt hangzott el, miközben a Jewish Telegraph Agency – a találkozón jelenlévő egyik résztvevője szerint, az elnök azt is hangsúlyozta, hogy az antiszemitizmus „emberiség elleni bűncselekmény.”
A török nagykövetség és a jelentősebb amerikai zsidó szervezetek elnöki konferenciája égisze alatt összehívott találkozóra New Yorkban került sor, ahol az Egyesült Nemzetek Közgyűlése a héten globális diplomatákat gyűjtött össze.
Az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének keddi, New York-i ülésén Jáir Lapid miniszterelnök is jelen lesz, hivatala közleménye szerint a látogatás során sor kerül egy Lapid – Erdogan találkozóra, ami azért is jelentős fejlemény a két ország közötti közeledést figyelembe véve, hogy 2008 óta [Ehud Olmert], a török vezető izraeli miniszterelnökkel először fog találkozni.
Izrael és Törökország a múlt hónapban jelentette be a diplomáciai kapcsolatok újrafelvételét. Lapid közleményben üdvözölte a fejleményt, hangsúlyozva, hogy „a Törökországgal fenntartott kapcsolatok megújítása fontos eszköz a regionális stabilitás szempontjából, és gazdaságilag nagyon fontos Izrael lakosai számára. A kapcsolatok normalizálása a felek közötti egy évnyi fokozatos „melegítés” után kezdődött el, különösen a Bennett-Lapid kormány megalakulása óta.
Erdogan többször hangoztatta, hogy a közel 15 éves folyamatos válság után érdekelt az Izraellel fenntartott kapcsolatok javításában. A török elnök kijelentéseit nagy gyanakvás fogadta Izraelben, mivel köztudott, hogy kiszámíthatatlanul viszonyul Izraelhez, és nagy pártfogója a palesztinoknak, diplomáciai vonalon a reál politika híve, ezért magatartását többnyire Törökország egyéb érdekei befolyásolják a régióban
Lapid amerikai útja előtt a Külügyminisztérium bejelentette, hogy az izraeli-törökországi megbékélésben kulcsszerepet vállaló Irit Lillian vezető diplomata lesz a zsidó állam következő ankarai nagykövete.
Lillian 2021 februárja óta szolgál Ankarában, mint Izrael ügyvivője, miközben jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy mindkét fél lassan, de biztosan haladhasson a teljes diplomáciai kapcsolatok helyreállítása útján.
Izraelnek nem volt nagykövete az országban 2018 óta, amikor Törökország visszahívta diplomáciai képviselőjét, és egyúttal Izrael távozását kérte, tiltakozásul a zsidó államnak a gázai határon zajló zavargások kezelésére indított – Ankara szerint nem megfelelő, katonai válaszai miatt.
Az új ankarai nagykövet emlékeztetve a hosszú évekig tartó meglehetősen feszült viszonyra a két ország között, megjegyezte a héber médiában megjelent interjú kapcsán, hogy a cél a megfelelő, pozitív kétoldalú kapcsolatokat kialakítása, ami sokrétű és sokféle tevékenységre ad lehetőséget, de tudjuk, hogy vannak olyan pontok, amelyekben nem értünk egyet. Tudjuk, hogy ez nem egy tökéletes házasság.
Lillian kinevezését a kormánynak, és – mivel az országot átmeneti kabinet irányítja a választásokig – a főügyésznek is jóvá kell hagynia.
Erdogan igyekszik szorosabbra fűzni kapcsolatait a Nyugattal, különösen az Oroszország által kirobbantott Ukrajna elleni háború nyomán kialakult válság közepette. A török érdekeket szem előtt tartva, biztosítani akarja, hogy Törökország részese legyen a Földközi-tenger keleti térségében zajló energiafeltárás fejlesztésében, amelyet eddig Izrael és Görögország felügyelt.
