Biztonság, diplomácia és egy szürreális incidens a libanoni határon

0

ujkelet.live

Biztonság

Izrael utazási riasztást adott ki hétfőn az őszi zsidó nagyünnepek előtt, figyelmeztetve, hogy Irán és iszlamista terrorcsoportok terrortámadásokat akarnak végrehajtani izraeli és zsidó célpontok ellen.

A Nemzetbiztonsági Tanács felszólította az ünnepek alatt utazó állampolgárokat, hogy jegyvásárlás előtt nézzék át az egyes országokra vonatkozó figyelmeztetéseket.

„Becsléseink szerint Irán a közeljövőben továbbra is támogatni fogja az izraeli célpontok károsítását szerte a világon, mind az Iránhoz közeli országokban, mind a nyugati és európai országokban” – olvasható a frissített közleményben.

A Nemzetbiztonsági Tanács hozzátette, hogy az olyan terrorcsoportok, mint az Iszlám Állam és támogatói, „továbbra is motivációt mutatnak” arra, hogy világszerte támadásokat hajtsanak végre zsidók és izraeliek ellen.

„Ezt olyan szervezetek vezetőinek őszinte nyilatkozatai támasztják alá, amelyek izraeliek és zsidók bántására szólítanak” – áll a közleményben.

Hamász-sejt készült terrortámadásokra

A Sabak belbiztonsági szolgálat szerint a biztonsági erők a közelmúltban lelepleztek egy Hamász-hálózatot a szamáriai Sechemben és a júdeai Hebronban, amely lövöldözést és robbantásos terrortámadást tervezett.

A héttagú csoportot a Hamász terrorszervezet egyik tagja irányította a Gázai övezetben, hogy felkészüljenek civilek és a biztonsági erők elleni támadások végrehajtására Júdea és Szamáriában.

A Sabak azt állítja, hogy a sejt tagjai lőgyakorlatokat tartottak, és robbanószerkezeteket is teszteltek. Letartóztatásukat követően több lőfegyvert foglaltak le.

A gyanúsítottakat súlyos biztonsági vétségekkel vádolják.

Szürreális jelenet a libanoni határon

Hétfőn szokatlan felvételt tett közzé az Al-Manar csatorna riportere, aki a libanoni Hezbollah terrorszervezet embere, amint az Izraeli Védelmi Erők katonái és egy tank közelében pózol az izraeli-libanoni határon.

A riporter, Ali Shoeib az izraeli és libanoni határvidékről jelentkezett be, egy méterre az Izraeli Védelmi Erők katonáitól, akik megpróbálták eltávolítani a helyszínről.

,,Ez a katona nem mer a közelembe jönni, mert van egy védőpajzsunk”- állítja Shoeib a Kan közszolgálati műsorszolgáltató fordítása szerint.

A videón az izraeli hadsereg mérnöki munkálatokat végez.

Diplomácia

Bocsánatkérés

Antonia Urrejola chilei külügyminiszter hétfőn bocsánatot kért Jichák Herzog elnöktől, amiért Santiago megtagadta az új izraeli nagykövet megbízólevelének átvételét, ami diplomáciai viszályt váltott ki múlt héten.

Urrejola és Herzog Londonban voltak II. Erzsébet királynő temetése miatt, a chilei külügyminiszter pedig kihasználta a lehetőséget, hogy felkeresse az izraeli elnököt, közölte Herzog hivatala.

,,Urrejola sajnálatát fejezte ki az incidens miatt, és világossá tette, hogy Chile érdekelt abban, hogy új lapot nyisson az Izraellel való kapcsolatában” – áll az izraeli közleményben.

Izraeli kinevezte az új török nagykövetet

Irit Lillian vezető diplomata, aki kulcsszerepet játszott az izraeli-török megbékélésben, lesz a zsidó állam következő ankarai nagykövete, jelentette be hétfőn a Külügyminisztérium.

2018-ban Törökország kiutasította az izraeli nagykövetet, és megalázta egy szigorú biztonsági ellenőrzéssel az isztambuli reptéren, válaszul a gázai határ mentén zajló zavargásokon megölt 61 palesztinra. Törökország szintén hazahívta a nagykövetét.

Lillian 2021 februárja óta Izrael ügyvivője Ankarában, ezalatt mindkét fél lassan a teljes diplomáciai kapcsolatok helyreállítására törekedett.

A múlt hónapban a két fél bejelentette, hogy a fokozatos közeledés után helyreállítják a teljes diplomáciai kapcsolatokat, amely idén a magas rangú tisztviselők kölcsönös látogatásaival jelentősen felgyorsult.

Lillian kinevezését még jóvá kell hagynia a kormánynak, és – mivel az országot ideiglenes kormány irányítja – Izrael főügyészének.

A tervek szerint a héten sor kerül Jáir Lapid miniszterelnök és Recep Tayyip Erdogan török elnök első találkozójára az Egyesült Nemzetek Szervezete közelgő közgyűlése kapcsán.

Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én Új Kelet Live

Podcast különkiadás
  1. Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 5-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 4-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
Megosztás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .