Palesztinok súlyosan megsebesítettek egy zsidót Har Hebron déli részén

ujkelet.live

A Kan közszolgálati műsorszolgáltató szerint egy biztonsági tisztviselő hétfőn közölte, hogy kapával támadtak palesztinok egy zsidó pásztorra és súlyosan megsebesítették Har Hebron déli részén, Ma’on telep közelében.

A harmincas éveiben járó pásztort stabil állapotban a beersevai Szoroka Kórházba szállították súlyos fejsérüléssel.

Az eset körülményeit vizsgálják.

Har Hebron regionális tanács vezetőjének reakciója: ,,Ez egy gyilkossági kísérlet. Követelem, hogy a biztonsági erők határozottan lépjenek fel az elkövetőkkel szemben, és állítsák vissza az elrettentést és a biztonságot a lakosok és a régió számára.”

A biztonsági forrás azt mondta, hogy a helyszínen verekedés tört ki mintegy 30 palesztin részvételével, akik közül egy könnyebben megsérült.

A Ynet szerint mintegy 30 palesztin csapott össze két izraelivel a dulakodás elején, egyikük súlyosan megsérült. Az egyik izraeli éles lőszerrel reagált, és a konfrontáció még szélesebb körű összecsapásokhoz vezetett – 40 palesztin és 20 izraeli között.

A konfrontáció során a telepesek gyökerestül kitépték a facsemetéket a palesztin magánterületen. Az Izraeli Védelmi Erők zárt katonai területnek nyilvánítottak a helyszínt, a telepesek távoztak, és a katonák ömegoszlató eszközökkel igyekeztek feloszlatni a távozást megtagadó, köveket dobáló palesztinokat.

A Palesztin Vörös Félhold szerint a telepesek megtámadták a mentőautójukat, amikor megpróbálták evakuálni a sebesült palesztint, és megrongálták a gumiabroncsot.

Az izraeli rendőrség tájékoztatása szerint a rendőrök a helyszínre érkeztek, és letartóztattak egy gyanúsítottat, aki állítólag a sérült palesztin.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

🎙️Ebben az epizódban az izraeli légi piac legfrissebb fejleményeitől kezdve a floridai merényletterven át a legújabb belpolitikai botrányokig elemzzük a legfontosabb híreket.Az epizód témái:Újabb szereplő a Tel-Aviv–New York vonalon: Az Israir megkapta a végleges FAA-engedélyt az USA-ból. Hogyan alakul át az izraeli légi piac a nemzetközi légitársaságok kiesése és a United, a Delta, valamint az American Airlines döntései árnyékában?A háború lélektani nyomai a gyerekeken: A Walla friss felmérése rávilágít, hogy a szülők csaknem 90%-a szerint a februárban kirobbant iráni háború és az iskolabezárások komolyan megviselték a fiatalokat. Miért elégedetlenek a szülők az Oktatási Minisztérium válságkezelésével?Jonathan Pollard visszatér: A 30 évet ült volt kém elindul a Kneszet-választásokon. Milyen céllal lépett szövetségre Sharren Haskel pártjával, és mit jelent ez a „Harmadik blokk” számára?Iráni merényletkísérlet Jair Netanjahu ellen: Kiderült, hogy a miniszterelnök Miami közelében élő fiát teheráni ügynökök tartották megfigyelés alatt. Milyen részleteket derített ki az amerikai és az izraeli hírszerzés?Fegyveres testőrök a tel-avivi tengerparton: Ismét vihart kavartak a Netanjahu védelmét ellátó Sabak 730-as egységének biztonsági intézkedései. Vajon indokolt keménység vagy túlzó erődemonstráció történt?
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.