A lodi támadás túlélőjét biztonsága érdekében nem engedik el a temetésre

ujkelet.live

A lány, akinek anyját és ikertestvérét agyonlőtték egy brutális támadásban Lodban, nem vehet részt a temetésükön, mert a rendőrség félti az életét, jelentette a média.

A 14 éves Marjam Hadzsadzs is súlyosan megsérült a hétfő esti támadásban, amelyben édesanyja, Manar és nővére, Khadra meghalt. A tisztek úgy vélik, azért élte túl a támadást, mert a fegyver csütörtököt mondott.

A riportok szerint védett házban tartják, és nem vehet részt a temetésen „életét veszélyeztető konkrét fenyegetések miatt”.

Jáákov „Kobi” Sabtáj rendőrfőkapitány szerdán Manar és lánya meggyilkolására utalva kijelentette, hogy „a bérgyilkosok top priorítást élveznek”. Sabtáj hozzátette, hogy azok, akik egy anya és két lánya meggyilkolását tervezik, ,,a bűnözők legalját” testesítik meg, és ,,javaslom mindenkinek, aki ilyen barbár cselekedetet akar elkövetni, gondolja meg kétszer”.

,,Továbbra is őrült erőszakhullám tombol ebben az országban, különösen az arab közösségben, és sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de az ország nem ébred fel” – mondta Jáir Revivo, Lod polgármestere a Ynet híroldalnak a lövöldözés helyszínén kedden.

„Ez az ország összes lakosa – zsidóknak és araboknak egyaránt – biztonságának megsértése, és ami feldühít és amitől forr a vérem, az az, hogy ezeknek az aljas gyilkosoknak nincsenek gátlásai. Nem bűnözőkről van szó, akik bűnözőket gyilkolnak, hanem olyanokról, akik tehetetlenek és képtelenek megvédeni magukat, és ez egyszerűen szörnyű.”

Az Abraham Initiatives nevű, az arab közösségben elkövetett erőszak ellen kampányoló csoport szerint idén eddig legalább 75 arab halt meg erőszakos bűncselekményekben Izraelben, akik közül 71-en az ország állampolgárai voltak.

Idén az áldozatok közül kilenc nő volt, 64-en pedig lövöldözésben vesztették életüket.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️Ezen a héten is öt olyan témát hoztunk el a Közel-Keletről és a nemzetközi hírekből, amelyek rávilágítanak a társadalmi, oktatási és politikai folyamatok mélyebb összefüggéseire.Az adás témái:Gyökeres fordulat a szíriai tananyagban: Az Aszad-rezsim bukása után átírt szíriai tankönyvek elemzése. Az IMPACT-se legfrissebb jelentése szerint a pánarab narratívát egy iszlamista vonal váltotta fel, amelyből törölték a zsidó közösség történelmét, és háttérbe szorították a tudományos elméleteket.Történelmi mélyponton az izraeli PISA-eredmények: Miért nem tartható tovább az a narratíva, hogy csak a hátrányos helyzetű diákok teljesítménye húzza le az átlagot? A legfrissebb adatok elemzése azt mutatja, hogy az elitszigetek diákjai is elmaradnak a fejlett országok szintjétől.Netanjahu válasza Obamának: A volt amerikai elnök bírálataira válaszolva az izraeli miniszterelnök leszögezte: a zsidó nép nem idegen megszálló a saját ősinek földjén, és a béke valódi akadálya a létezésük elutasítása.Bojkott a brit könyvpiacon? Neil Blair irodalmi ügynök megszólalása arról, miért nem volt hajlandó egyetlen nagy brit kiadó sem megjelentetni a korábbi túsz, Eli Sarabi megrázó emlékiratát.Tiszteletadás A diplomatában: Hogyan emlékezik meg a Netflix népszerű sorozatának negyedik évada Hersh Goldberg-Polinra, és mit üzen ez a túszok emlékezetéről?A szokásos bónusz témaTartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!#Izrael, #Közel-Kelet, #Oktatás, #PISA, #Szíria, #Netanjahu, #Kultúra, #Politika
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.