Terrortámadás a Jordán-völgyben: Az egyik terrorista izraeli állampolgár, a háromtagú sejt rokoni kapcsolatban áll egymással

ujkelet.live

Terrortámadás a Jordán-völgyben: Egy biztonsági forrás szerint az incidens 12:37-kor vette kezdetét, amikor a Kfir-dandár busza a kiképzőbázisra tartott. A terroristák járműve felgyorsított a buszhoz, és néhány percig követte.

Ezt követően a terroristák balról megelőzték a buszt és gyúlékony anyagot (Molotov-koktélt vagy benzint) dobtak rá, majd a busz elejéhez érve lövéseket adtak le az oldalára és a szélvédőre. A busz irányítását az egység parancsnoka vette át, mert a sofőr megsérült, és megállította a járművet. A parancsnok és egy másik katona lövéseket adott le a a busz egyik ablakábók a járműre, amely elmenekült a helyszínről.

A terroristák járműve két kilométert haladt, és lekanyarodott egy földútra, amely Tubasz térségébe vezet, és eddig tisztázatlan okból meggyulladt az a gyúlékony anyag, amellyel a buszt akarták felgyújtani, a jármű pedig lángra kapott. A terroristák kiugrottak a járműből, mely még 100 métert ment, majd a tűz teljesen beborította.

A biztonsági erők gyorsan megtaláltak két terroristát, akik a jármű közelében eldobták fegyvereiket. Még mindig folyik a hajtóvadászat a harmadik terrorista után.

Állítólag a két terrorista súlyosan megsérült a tűzben, és a Sabak belbiztonsági szolgálat a Tel Hashomer kórházba szállította őket kihallgatásra.

Egy izraeli állampolgár és két Dzsenin környéki palesztin, Mohamed és Walid Turkman – egy család tagjai, apa, fia és unokaöccs – alkották a terrorsejtet. Az izraeli polgár az északi Dzsadeidi-Makr közösség lakosa, családegyesítésnek köszönhetően jutott személyi igazolványhoz.

A hat sérült katona közül négyet kiengedtek a kórházból, további két harcost pedig megfigyelés alatt tartanak. A súlyos állapotban kórházba szállított katona jobban van, állapota közepesen súlyos. A buszsofőr szintén súlyosan megsérült.

A támadás után Beni Gantz védelmi miniszter ígéretet tett, hogy az izraeli operatív tevékenység intenzíven folytatódik Júdea és Szamáriában, míg Jair Lapid miniszterelnök azt mondta, hogy a biztonsági erők „továbbra is elkapnak mindenkit”, aki az izraeli állampolgárok és katonák életét veszélyezteti.

Mind Gantz mind Lapid gyors felépülést kívánt a sérülteknek.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

🎙️Ebben az epizódban az izraeli légi piac legfrissebb fejleményeitől kezdve a floridai merényletterven át a legújabb belpolitikai botrányokig elemzzük a legfontosabb híreket.Az epizód témái:Újabb szereplő a Tel-Aviv–New York vonalon: Az Israir megkapta a végleges FAA-engedélyt az USA-ból. Hogyan alakul át az izraeli légi piac a nemzetközi légitársaságok kiesése és a United, a Delta, valamint az American Airlines döntései árnyékában?A háború lélektani nyomai a gyerekeken: A Walla friss felmérése rávilágít, hogy a szülők csaknem 90%-a szerint a februárban kirobbant iráni háború és az iskolabezárások komolyan megviselték a fiatalokat. Miért elégedetlenek a szülők az Oktatási Minisztérium válságkezelésével?Jonathan Pollard visszatér: A 30 évet ült volt kém elindul a Kneszet-választásokon. Milyen céllal lépett szövetségre Sharren Haskel pártjával, és mit jelent ez a „Harmadik blokk” számára?Iráni merényletkísérlet Jair Netanjahu ellen: Kiderült, hogy a miniszterelnök Miami közelében élő fiát teheráni ügynökök tartották megfigyelés alatt. Milyen részleteket derített ki az amerikai és az izraeli hírszerzés?Fegyveres testőrök a tel-avivi tengerparton: Ismét vihart kavartak a Netanjahu védelmét ellátó Sabak 730-as egységének biztonsági intézkedései. Vajon indokolt keménység vagy túlzó erődemonstráció történt?
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Terrortámadás a Jordán-völgyben: Az egyik terrorista izraeli állampolgár, a háromtagú sejt rokoni kapcsolatban áll egymással” bejegyzéshez 5 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.