Gantz Herci Halevi vezérőrnagyot jelölte ki a következő vezérkari főnöknek

0
Herci Halevi vezérőrnagy a Déli Parancsnokság vezetőjeként fotó: Izraeli Védelmi Erők

ujkelet.live

Beni Gantz védelmi miniszter vasárnap bejelentette, hogy Herzi Halevi vezérőrnagyot jelölte ki Izrael 23. vezérkari főnökének.

A következő héten Gantz benyújtja Herzi jelöléset a Menachem Mazuz nyugalmazott legfelsőbb bírósági bíró által vezetett bizottságnak felülvizsgálatra, majd a kinevezést a kormány elé terjesztik jóváhagyásra.

„Ő a legmegfelelőbb tiszt a legkülönbözőbb területeken szerzett gazdag hadműveleti tapasztalata, valamint parancsnoki képességei és a különféle katonai kérdésekhez való hozzáállása tekintetében, amit szolgálati évei alatt bizonyított” – mondta Gantz közleményében.

Az 54 éves Halevi 2018-ban és 2019-ben a Gázai övezetben Izrael és terroristák közötti harcok során a Déli Parancsnokságot, valamint a Katonai Hírszerzési Igazgatóságot vezette. Jelenleg a vezérkari főnök helyetteseként szolgál, amely kulcsfontosságú pozíciót jelentett a kinevezéshez vezető úton.

Halevi az Izraeli Védelmi Erők 23. vezérkari főnöke lesz, amikor leváltja Aviv Kochavi altábornagyot, akinek megbízatása 2023 januárjában jár le.

A jeruzsálemi születésű Halevi a szintén ejtőernyős nagybátyjáról kapta a nevét, aki 1967. június 7-én halt meg, amikor az izraeli erők visszafoglalták a Siratófalat a hatnapos háború során.

1985-ben kezdte meg katonai szolgálatát, és csatlakozott az ejtőernyős dandárhoz. Miután elvégezte a tisztképző tanfolyamot és egy századparancsnokit, átkerült a Szajeret Matkal elit felderítő egységhez, amelynek parancsnoka lett 2001-ben.

A férj és négygyermekes apa, Halevi filozófiából és üzleti adminisztrációból szerzett bachelor-diplomát a Héber Egyetemen, valamint mesterfokozatot nemzeti erőforrás-menedzsmentből az Egyesült Államok Nemzeti Védelmi Egyetemén.

Kfar HaOranim városában él, amely átnyúlik a Júdea és Szamária határán, Modiin közelében.

Jogi akadályok

A főügyész júliusban kijelentette, hogy nincs jogi akadálya, hogy Gantz kijelölje a következő vezérkari főnököt, annak ellenére, hogy egy ideiglenes kormányban szolgál és november elsején parlamenti választásokra kerül sor.

Az ideiglenes kormányok hagyományosan elzárkóznak a vezetői tisztségekre, mint például a rendőrfőnök, való kinevezésektől.

Gali Baharav-Miara főügyész Gantznak írt levelében közölte, hogy bár az Izraeli Védelmi Erők vezérkari főnökének ilyen időszakban való kinevezése jelentős jogi nehézségekkel jár, ,,az ügy konkrét körülményei, különös tekintettel az eléje terjesztett, az Izraeli Védelmi Erők előtt álló egyedi és rendhagyó biztonsági kihívásokra vonatkozó titkos szakmai-biztonsági vélemények fényében, a körülményeket megvizsgálva az érintett szakemberekkel együtt, a főügyész arra a következtetésre jutott, hogy ezek a nehézségek nem jelentenek jogi akadályt.”

,,A kivételes körülményekre való tekintettel szükséges és sürgős egy vezérkari főnök kinevezése, aki 2023 januárjában hivatalba lép” – áll Baharav-Miara közleményében.

A titkosított dossziéra hivatkozva a főügyész azt mondta, hogy „2023 várhatóan egy új stratégiai időszak kezdete lesz, amely felkészülést, valamint egyedi és kivételes biztonsági kihívások kezelését igényli”.

„A dolgok állása azonnali és folyamatos felkészülést igényel a következő hónapokban”, hozzátéve, hogy „nagy jelentőséggel bír, hogy 2023-ban és az azt követő években biztonsági kihívásokkal foglalkozó vezérkari főnök mihamarabb hivatalba lépjen.”

Behatolóként kezelték Halevit egy katonai bázison

Az izraeli média tavaly januárban arról számolt be, hogy megtagadták a belépését és behatolóként kezelték Herci Halevi vezérőrnagyot, aki akkoriban a Déli Parancsnokság vezetője volt, Izrael déli részén, a Hatzerim légibázison tett látogatása során.

„Mit kell tennem a belépéshez? Szeretnéd, ha levetkőznék?” – mondta Halevi az egyik katonának a bázis biztonsági csapatából, állította a Kan közszolgálati műsorszolgálatató.

Az Ynet híroldal szerint Halevit egy ezredesi rangú vezető műveleti tiszt és titkára, valamint egy másik tiszt kísérte, és azért mentek a bázisra, hogy egy helikopter elvigye őket egy éjszakai hadgyakorlatra a Golán-fennsíkon.

A parancsnok a bázis főkapujánál bemutatta személyi igazolványát, de a vele lévő két tisztnél nem volt azonosító. A bejáratot biztosító katonák az eljárással ellentétesen nem tisztelegtek, és kétszer átkutatták a járművet.

Miután a katona és a parancsnok között vita alakult ki, Halevit átengedték a kapun, de a biztonsági csapat (Patis Kar – szó szerint hideg kalapács) riasztást adott ki, behatolást feltételezve.

Ezt követően az összes kaput lezárták, és Halevi nem tudott átjutni a bázis második kapuján, annak ellenére, hogy elmagyarázta, hogy egy hadgyakorlatra érkezett. Belépett a kapu melletti biztonsági helyiségbe, ahol egy katona azt mondta neki, hogy „takarodjon”, mire Halevi azt válaszolta: „Eltakarodok, amikor kinyitod a kaput”, és megragadta a kommunikációs eszközt az asztalon, megpróbálva kapcsolatba lépni a bázis parancsnokságával.

Halevi felhívta a bázis parancsnokát és elmagyarázta, hogy ő a Déli Parancsnokság vezetője, de a kapuban levő katona továbbra sem volt hajlandó beengedni, mondván „Honnan tudjam, hogy tényleg te vagy?” – állította a Kan.

Végül a parancsnok azt mondta az őrnek, hogy maga nyitja ki a kaput, ha a katona megtagadja. A szóváltást követően a biztonsági tiszt megérkezett és kinyitotta a kaput. Eközben egy másik biztonsági tiszt ért a helyszínre, kivont fegyverrel, és Halevi felé szaladt, aki azt mondta neki, engedje le a fegyvert, különben „összeköti a kezét”.

A közel 40 perces megpróbáltatás után a parancsnokot végül beengedték a bázisra, mondták biztonsági források a Kannak. A források „arcátlannak és szükségtelen idétlenkedésnek” nevezték az esetet, kijelentve, hogy a parancsnok úgy érkezett a bázisra, hogy a látogatást előre megszervezték.

A bázis parancsnoka elnézést kért az esetért, állította az Ynet.

A Kan megállapította, hogy a katonák pontosan a légierő eljárása szerint jártak el, és aggódtak amiatt, hogy ellenőrzik őket, hogy betartják-e az arra vonatkozó utasításokat, hogy nem engedhetnek be látogatókat azonosítás nélkül, „még akkor sem, ha az a vezérkari főnök”.

A hadsereg bázisain rendszeresen tartanak váratlan ellenőrzéseket a katonák tesztelésére, és ha a katonák kudarcot vallanak, megbüntetik őket.

Halevi állítólag nem a belépését késleltető katona, sokkal inkább az incidens kezelésére kiérkező tiszt ellen emelt kifogást.

„A Déli Parancsnokság vezetőjének belépését a Hatzerim támaszpontra, hogy onnan légi úton egy Golán-fennsíkon lévő gyakorlatra utazzon, előzetesen összehangolták és jóváhagyták” – nyilatkozta az Izraeli Védelmi Erők a Kan szerint, válaszul az incidensre. „A kapuban lévő katonák nem voltak hajlandók beengedni a bázisra, bár többféleképpen azonosította magát, és sokáig akadályozták a bejutását, mert a járműben más tisztek is voltak vele, akik közül néhánynál nem volt azonosító kártya. Szerda este a Hatzerim bázis parancsnoka bemutatta a vizsgálat eredményeit a Parancsnokság vezetőjének, és levonták a szükséges tanulságokat.”

Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én Új Kelet Live

Podcast különkiadás
  1. Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 5-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 4-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
Megosztás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .