ujkelet.live
A Kneszet feloszlatását és az új választások kiírását követően az ügyészségre állítólag beérkező feljelentés mögött Avigdor Liberman pénzügyminiszter pártja, a Jiszrael Bejtenu egykori aktivistája áll. A 13-as csatorna riportere, Ajala Hasszon a feljelentést anno homályosan felvezette, de a részletek és a feljelentő személy kiléte a választási kampány közepette, péntek este kerül főműsoridőben bemutatásra, ugyanitt.
Joszi Kamissza, egykori Jiszrael Bejtenu aktivista tévés interjúja előtt a közösségi médiában sorolta fel zaftos vádjait, a pénzügyminisztert sötét múltú bűnözőnek állítva be. Szerinte a főügyész és hivatala semmit nem tesz a rendelkezésükre álló információk ellenére, amelyek szerint Liberman százezer dollárt ajánlott fel neki – egykori tanácsadójának – húsz évvel ezelőtt, egy magasrangú rendőrtiszt meggyilkolása ellenében. Konkrétumokkal azonban sem a vádakra illetve saját tanácsadói pozíciójára vonatkozóan nem szolgált, de arra szólította fel az ügyészséget, hogy kötelezze mindkettőjüket poligráf vizsgálatra és akkor kiderül az igazság.
Ezt követően Kamissza további sötét foltokat fedett fel Lieberman bűnözői múltjával kapcsolatban, kiegészítve a bérgyilkosságra vonatkozó ajánlatot kétes szerencsejáték ügyletekkel – mondván, hogy egy jerikói kaszinót üzemeltetett, amelynek bevételei terrorszervezeteket segítettek, valamint titkos, üzleti tevékenységekkel Kongóban, hozzátéve azt is, hogy Liberman állítólagos kapcsolatai Jehuda Weinstein akkori főügyésszel lehetővé tették számára, hogy megússza az igazságszolgáltatást.
Végezetül megígérte, hogy a választások után börtönbe juttatja a pénzügyminisztert a korábban lezárt korrupciós ügyének újranyitása és a nagyobb vádakkal egyetemben.
Lieberman szintén a közösségi médiában válaszolt, hangsúlyozva, hogy a vádak összefüggésben állnak az ellenzék vezetője ellene és a pártja ellen indított lejárató kampányával és leszögezte, hogy Kamissza sosem volt a tanácsadója, illetve a vádak egy „bizarr személy” „alaptalan” állításai, és emiatt rágalmazásért pert fog indítani.
„Szeretném egyértelművé tenni, hogy [Kamissza] soha nem volt az asszisztensem vagy tanácsadóm, a Jiszrael Beitenu párt megalakulását megelőző és követő első napokban volt aktivista. Soha nem nevezték ki semmilyen pozícióba hivatalosan, vagy nem hivatalosan, és soha nem fizettek neki a nevemben, vagy a párt nevében. Az utolsó beszélgetésünk körülbelül 20 éve zajlott.”
Lieberman ezt követően azt kérdezte, hogy vádlója miért nem tett feljelentést egy ilyen típusú ajánlatot követően a rendőrségen, ugyanis a feljelentés elmulasztása ilyen esetben szintén törvénysértésnek minősül. Majd megjegyezte, hogy valószínűleg nem véletlen egybeesés, miszerint Kamissza panaszával húsz évet várt és a legmegfelelőbb időpontot éppen a Knesszet feloszlatása és az új választás bejelentésére időzítette egy olyan riporter segítségével, aki köztudottan az ellenzék vezetőjét, Benjamin Netanjahut nyíltan támogatja.
Az ominózus vádakat a 12-es csatornának nyilatkozó rendőrségi tisztviselők mindenestre „furcsának, a szokatlanság határát súrolónak,” nevezték. A riportban továbbá az is szóba került, hogy az állításokat az államügyészség kivizsgálja ugyan, de bizonyítékok előterjesztése nélkül Kamissza vádjainak valószínűleg nem lesznek komoly következményei.