Elutasította a Legfelsőbb Bíróság Amiram Ben-Uliel fellebbezését, akit egy palesztin család három tagjának meggyilkolása miatt ítéltek el

3
Amiram Ben Uliel az ítélethirdetésen 2020. május 18. fotó: képernyőfotó Kan/Twitter

ujkelet.live

A Legfelsőbb Bíróság csütörtök reggel elutasította Amiram Ben-Uliel fellebbezését, akit a Dawabsha palesztin család három tagjának meggyilkolása miatt ítéltek el.

„A fellebbező tettei sokkolóak és mélyen aggasztóak, súlyosságuk önmagáért beszél” – olvasható az ítéletben. „Nincs szó, mely tükrözné a borzalom nagyságát. Ezek a cselekedetek ellentmondanak minden erkölcsi értéknek és a zsidó kultúrának, amely türelemre és toleranciára tanít. A más vallások tagjaival szembeni gyűlölet, valamint a rasszizmus nem a judaizmus útja”.

„A gyilkosság mély önvizsgálatot tesz szükségessé az izraeli társadalomban” – tette hozzá Jichák Amit bíró.

A bíróság szerint nem volt könnyű döntést hozni Ben-Uliel fellebbezése ügyében, mivel a vallomást „speciális intézkedésekkel” csikarták ki – Ben Uliel és akkori tinédzser bűntársa azt mondták, hogy kínzásnak vetették alá őket a kihallgatási eljárás során.

Az ítélethozatal előtt a bírók átnézték a kihallgatásokról készült felvételeket.

Joszef Elron bíró azt írta, aggasztja, hogy a fellebbezés helybenhagyása pozitív üzenetet küldhet a Sabak belbiztonsági és más biztonsági szolgálatoknak a kihallgatás során alkalmazott módszerekről.

„Bevallom, hogy továbbra is bizonyos mértékig nyugtalan vagyok a jövőt illetően, tekintettel a nyomozó szerveknek küldött üzenetre ezzel” – írta az Elron.

A Lodi Kerületi Bíróság 2020 szeptemberében háromszoros életfogytiglanra ítélte Amiram Ben-Ulielt.

Az ítélet kihirdetésekor a lodi kerületi bíróság azt mondta, Ben Uliel „szélsőséges és rasszista ideológia” alapján követte el a támadást.

Az életfogytiglani büntetések mellett Ben-Uliel további 20 év börtönt kapott Ahmed Dawabsha megsebesítéséért és egy második, üres házra dobott Molotov-koktélért. Ezeken felül 258 000 sékel (22,6 millió Ft) kártérítés kifizetésére kötelezték Ahmed Dawabshának és a második otthon tulajdonosának.

A bíró a határozatban azt írta, hogy Ben Uliel „nem vállalta a felelősséget tetteiért”.

A három rendbeli gyilkosság mellett Amiram Ben-Ulielt két rendbeli gyilkossági kísérlettel és kétrendbeli gyújtogatásért is elítélte. A bíróság ugyanakkor felmentette a terrorista szervezetben való tagság vádja alól, mivel noha a támadás terrorcselekmény volt, nem állt rendelkezésre elegendő bizonyíték a kapcsolat alátámasztására.

Amiram Ben-Ulielt a vád szerint Molotov-koktélt dobott 2015. júliusában egy házba Duma faluban, megölve a bent alvó Dawabsha család három tagját, köztük egy csecsemőt.

Bűntársa, aki a támadás idején kiskorú volt, így nevét nem szabad közzétetenni, tavaly májusban vádalkut kötött az Államgyészséggel, amelyben beismerte, hogy a Dawabsha család otthonának felgyújtását tervezte. Életfogytiglani börtönbűntetésre számíthat, ha elítélik. Az ítéletet szerdán hirdetik ki.

A Ben-Uliel benyújtott vádirat szerint ő egy tinédzser bűntársa egy palesztinok elleni támadást tervezett, hogy bosszút álljon a napokkal korábban végrehajtott terrortámadásért, melyben egy palesztin terrorista tüzet nyitott egy polgári járműre a 60-as úton Júdea és Szamáriában, megölve Malachi Rosenfeldet.

Amikor bűntársa 2015. júliusában nem jelent meg a találkozási ponton, Ben-Uliel úgy döntött, hogy egyedül folytatja a támadást. Bement Duma faluba, és az egyik házra hébernyelvű graffitit fújt, majd Molotov-koktélokat dobott be az ablakokon át két házba. Az első épület üres volt, de a másodikban a Dawabsha család tagjai aludtak. A tizennyolc hónapos Ali Saad Dawabsha szüleivel, Rihammal és Saaddal együtt halálra égett, miközben a 4 éves Ahmad súlyosan megsérült.

Ben-Uliel ártatlannak vallotta magát, hangsúlyozva, hogy csak akkor vallotta be a bűncselekményt, amikor a Sabak belbiztonsági szolgálat kihallgatói megkínozták.

2018-ban a Központi Kerületi Bíróság bírói testülete úgy döntött, hogy Ben-Uliel kényszer alatt szerzett vallomásait nem fogadják el.

Ugyanakkor a többi vallomását elfogadhatónak találták, és az ügyészség hangsúlyozta, hogy ezek elegendőek Ben-Uliel elítéléséhez.

Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én Új Kelet Live

Podcast különkiadás
  1. Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 5-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 4-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
Megosztás

3 Kommentek

  1. […] A Sabak belbiztonsági szolgálat vezetője, Ronen Bar csütörtökön adott először magyaráztot arra, miért tartják elkülönítve Amiram Ben-Ulielt, aki 2015-ben Duma faluban Molotov-koktélt dobott a Dawabsha család házára, megölve annak három tagját, köztük egy csecsemőt. Ben-Ulielt 2020-ban háromszoros életfogytiglanra ítélték. […]

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .