A Moszad volt főnöke: Izrael Irán szívében vette célba az atomprogramot

0
Joszi Cohen a Moszad igazgatója egy herzliyai konferencián 2019-ben fotó: youtube

ujkelet.live

Joszi Cohen, a Moszad előző igazgatója szerint Izrael „számtalan műveletet” hajtott végre, ,,szerte a világon, beleértve Irán szívében is,” Teherán nukleáris programja ellen, amikor a kémügynökséget vezette.

„Anélkül, hogy túlzottan belemennék a részletekbe, elmondhatom, hogy a Moszad számos sikert ért el az iráni nukleáris program elleni harcban” – mondta angolul egy svájci eseményen, az első cionista kongresszus 125. évfordulóján.

„Soha nem engedhetjük meg, hogy egy rezsim, amely a mi megsemmisítésünkre szólít fel, rátegye az ujját a nukleáris ravaszra” – mondta.

Emlékeztetett az iráni nukleáris archívum ellopását célzó műveletre, mondván, a megszerzett fájlok arra utalnak, hogy Teherán hazudott atomprogramjának katonai dimenzióiról.

,,Az iráni rezsim hazudik az egész világnak, és ezt bebizonyítottuk, amikor több ezer dokumentumot hoztunk el az iráni archívumból, dokumentumokat, melyek bizonyítják, hogy az irániak hazudtak a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek.”

A folyamatban lévő nukleáris tárgyalások kapcsán Cohen kijelentette: ,,Garantálhatom, hogy Izrael mindent megtesz annak érdekében, hogy késleltesse és megakadályozza, hogy az irániak atombombákat építsenek, amelyek veszélyeztetnék Izrael Államot”.

Cohen kitért Irán állami terrorizmus támogatására is, amelyet Irán nukleáris törekvésein túlmenően az Izrael előtt álló másik fenyegetésnek minősített.

,,Az iráni rezsim a terrorizmus globális finanszírozója a világon” – mondta Cohen. ,,Ez a [iráni] kormány Izrael állam megsemmisítésére és a térképről való letörlésére szólít.”

Cohen hozzátette, hogy ,,Irán megpróbálja ostromolni Izraelt délről Gázában, északról pedig Szíriában és Libanonban”. Irán ,,terrorszervezeteket képez ki és finanszíroz. A rezsim lehetővé teszi a terrorszervezetek számára, hogy több ezer rakétát küldjenek Izrael felé”.

Ebrahim Raiszi iráni elnök hétfőn egy sajtótájékoztatón óva intette a zsidó államot bármilyen katonai művelet megkísérlésétől Irán ellen.

Raiszi azt mondta, ha Izrael úgy dönt, hogy végrehajtja az iráni nukleáris program megsemmisítésével kapcsolatos fenyegetéseit, „meglátják, marad-e valami a cionista rezsimből vagy sem”.

„A cionista entitás nagyon jól tudja, hogy nem támadhatja meg Iránt. És óva intjük őket attól, hogy olyan elhamarkodott döntéseket hozzanak, amelyek veszélyeztethetik létüket.”

Rátérve az iráni atomtudósok és rakétamérnökök elleni merényletekre, Raiszi azt mondta, hogy a gyilkosságok „nem állítanak meg bennünket, és nem befolyásolják eltökéltségünket és erőfeszítéseinket a nukleáris fejlesztés terén. A számos [ellenség] ellenére nukleáris technológiát szereztünk.”

Az iráni vezető azt állította, hogy Izrael „arrogáns” rezsim, és Iránnak joga van nukleáris iparhoz. ,,Többször kijelentettük, hogy a nukleáris fegyvereknek nincs helye az Iszlám Köztársaság doktrínájában”.

„A cionista rezsim kezdettől fogva nem akarta, hogy Irán hozzáférjen ehhez a tudáshoz. Ma azonban akaratuk és arroganciájuk ellenére ez a tudás őshonossá vált, és nem vehető el Irántól.”

Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 24-én Új Kelet Live

Bennett megtorpedózta az EU egyik projektjéhez való csatlakozást; Creutzfeldt-Jakob-kór; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 24-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 22-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 21-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 20-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 19-én

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .