ujkelet.live
Idén mintegy 300 fegyvert és 2150 kilogramm különböző kábítószert foglaltak le a jordán és az egyiptomi határ mentén, közölte vasárnap az Izraeli Védelmi Erők Twitteren.
Ellentétben Izrael Egyiptommal, Libanonnal és Szíriával közös határaival, a jordán többnyire nyitott, és kevésbé őrzött.
A hadsereg nyilatkozata szerint több mint 40 kábítószer csempészeti kísérletet hiúsítottak meg Egyiptomból. A lefoglalt 2150 kilogramm tiltott anyag, főleg hasis és marihuána, értéke 135 millió sékel (17 milliárd Ft).
Augusztus 21-én a katonák térfigyelő kamerákkal azonosítottak egy gyanúsítottat, aki Jordánia felől közeledett a határhoz, Neve Ur közösség közelében.
A rendőrség tájékoztatása szerint a gyanúsított egy táskát 10 pisztollyal átadott a hálózat határ menti futárjának. A helyszínre kiküldött katonák és tisztek letartóztatták a futárt és lefoglalták a fegyvereket.
A hálózat vezetőjét és a csempészet biztosításával megbízott másik tagot a közelben letartóztatták, miközben megpróbáltak elmenekülni a helyszínről, közölte a rendőrség.
A harmincas éveikben járó trió Arad melletti déli beduin közösségek lakosa, és azóta is letartóztatásban vannak. Az ügyészek várhatóan a napokban vádat emelnek ellenük.
A hadsereg tájékoztatása szerint a múlt hétvégi incidens volt a 18. csempészési kísérlet, amelyet idén meghiúsított, és több mint 300 fegyvert foglaltak le.
Vasárnap délelőtt az izraeli hadsereg közölte, hogy a katonák és a rendőrök letartóztattak egy gyanúsítottat a jordán határ mentén, és lefoglaltak két, nála lévő pisztolyt.
A bűnüldöző szervek tisztviselői szerint a Jordániából becsempészett fegyvereket gyakran adják el arab izraelieknek és Júdea és Szamáriában élő palesztinoknak, bűnügyi és terrorista célokra egyaránt.
A katonaság és a rendőrség az elmúlt hónapokban fokozta erőfeszítéseit a csempészési kísérletek megállítására a jordán határ mentén.