Tel Avivban beszélik – (A legjobb) barhesz

Nesama David/ujkelet.live

Ki készíti a legjobb barheszt Tel Avivban? Természetesen Cippóra Schwartz.

Igazából én ezt egészen múlt csütörtökig nem tudtam. A nevezetes napon, délután háromkor, szokásomhoz híven beültem törzshelyemre, a Café Origem-be, hogy a kisse túlárazott cortadóm kortyolgatása közben kihallgassam a közelemben helyet foglaló “mini parlament” heti ülését. A kihallgatás kifejezés persze túlzás, elvégre Izraelben az Európaihoz képest minimum két fokkal magasabbra csavarnak mindenféle hangerőt.

A hetvenes-nyolcvanas éveiben járó öt hölgy egyike, Zahava rendkívül feldúlt volt.

– Megnyerte. Meg-nyer-te – mondta hitetlenkedve.

– Azt? – kérdezte a többi négy szinte egyszerre.

– Igen. Azt.

A nyertes Zahava ősellenségének közeli ismerősének ismerőse volt.

– Évtizedek óta minden egyes héten próbálkozom. És pont az ő ismerősének kellett elhappolnia! Sábátkor a vele (az ősellenség) kiegészített szűk családi körben az utolsó morzsáig el fogják pusztítani. Micsoda botrány!

Ezen a ponton kezdtem gyanakodni, hogy az első sejtésem, hogy lottónyereményről van szó, talán nem helytálló.

– Senki se tud olyan barheszt sütni, mint Cippóra Schwartz – jegyezte meg Eszter, mire a többiek hevesen bólogatni kezdtek. – Talán nem véletlen, hogy a ’62-es verseny volt az első és az egyetlen a városban.

– Azt hallottam, egy időben két őr állt a lakása előtt, a Dizengoff egyik mellék utcájában, miután valaki ellopta az ablakban hülő kalácsokat – mesélte Miri. – A drága naivan azt hitte, senki se mászna fel a falon sérülést kockáztatva a második emeletre, hogy fényes nappal ellopjon egy tepsi barheszt.

– Nem meglepő. Elvégre Tel Aviv legjobb barhesze, ezt mindenki tudja – tette hozzá Rachel.

Hát én nem tudtam, egészen addig a pillanatig azt hittem, anyukám süti a legjobbat.

A barhesz tel avivi királynőjének története nem hagyott nyugodni. Mondjuk a testőrös részt teljesen abszurdnak találtam. Én is nagyon szeretem a barheszt, mely ünnepeink szimbóluma, de azért lássuk be, nem a kulinária csúcspontja. Bár az is igaz, hogy az étel Izraelben azon kevés témák közé tartozik, amit az emberek nagyon komolyan vesznek.

Hogyan tovább? Ahogy manapság mindenki, én is a Google-t hívtam segítségül. A digitális nyomozás nyomok hiányában másodpercek alatt lezárult. Gyorsan megvigasztaltam magam azzal, hogy sokszor a szájhagyomány útján terjedő sztorikban több az igazság, mint az interneten keringő tényként előadottakban.

Irány a levéltár.

A levéltárban az újságokban csupán egy rövid cikk volt arról a bizonyos 1962-es versenyről. (Természetesen az Új Kelet is írt róla.) A beszámoló szerint az ötvenkét induló közül a zsűrik egyhangúlag Cippóra barheszét találták a legjobbnak. A nyertes jelképes pénznyereményben és egy kisebb sokkban részesült. Kiderült ugyanis, hogy a nevezési lapon, az apróbetűs részben, amit ugyebár sehol a világon nem szokás elolvasni, az szerepelt, hogy a nyertes vállalja, hogy egy éven át minden pénteken tíz darab barheszt süt. A kalácsokat a városházán sorsolják ki a város polgárai között, akik nevük és elérhetőségük leadásával nevezhetnek. A nyertesek a kalácsot a hatósági árnak megfelelő összeg kifizetése ellenében vehetik át, melyből a sütő, jelen esetben Cippóra anyagköltségeit fedezik. A rövid interjúban a nyertes elárulta, fogalma sincs, hogyan fogja teljesíteni a feladatot az új munkája (nem árulta el, mi az) valamint három gyerek mellett.

Ismét eljött a csütörtök és a hallgatózás ideje. Most azonban nem elégedtem meg szerepkörömmel, és felfedtem magam a mini parlament tagjai előtt, akik nagyon elnézőek voltak velem és az asztalukhoz invitáltak.

Elmeséltem, mire jutottam a nyomozásom során. Csak legyintettek, mondván, ők ezt mind tudták. Aztán amikor újabb részleteket próbáltam kiszedni belőlük, egymás szavába vágva kezdtek el megint áradozni, hogy így a barhesz meg úgy a barhesz, Cippóra barheszéhez semmi sem fogható, a textúrája stb..

Egy jó újságíró a kérdezés művésze. Én nyilván nem vagyok az, mert a következő kérdést csak jó félórányi halandzsa után tettem fel: 

– Kóstolta vagy látta egyáltalán valamelyikőtök Cippora barheszét???

A választ maguktól is kitalálják.

Hazamentem és mit veszíthetnék alapon további információért felhívtam a városházát. Valami hiba történhetett a rendszerben, mert pár csörgés után felvették. Nem kerteltem, azonnal a barheszre tértem. A vonal túloldalán lévő szintén nem kertelt, és átkapcsolt egy úgynevezett relevánsabb személyhez, aki ugyanezt tette, és ezt eljátszották velem legalább nyolcszor. (A kapcsolási szünetekben non-stop játszott Mozart török induló napokig nem ment ki a fülemből, és egy életre összetársult a barhesszel).

Végül egy idős hölgyhöz kerültem, aki készségesen felvilágosított.

Elmondása szerint Cippóra barhesze nem kevésbé híres és keresett 2022-ben mint 1962-ben.

A sorsolást mindig vasárnap tartják délelőtt 10 órakor, a húzást a mindenkori polgármester vagy a helyettese végzi, közjegyző jelenlétében. A nyerteseket telefonon értesítik, a barhesz péntekenként 8-12 között vehető át a városházán.

Érdekesség: Cippóra csak édes barheszt készít, így aki a mákos verzióval képzeli el a sábátot, mindenképpen szerezze be magának, a sorsolás eredményétől függetlenül.

A barhesz sütési kötelezettség valóban csak egy évre szólt, de mind a mai napig tízezrek próbálnak szerencsét a tíz kalács egyikéért, ezért Cippóra, aki soha nem gondolt arra, hogy pékséget nyisson, immmár nyugdíjasként – 3 gyerek, nyolc unoka és tizenöt dédunoka mellett, folytatja a missziót.

Bevallom, az őrös sztorit elfelejtettem megkérdezni.

A lényeg, a nyomozás sikerrel járt, nem nagyon maradt elvarratlan szál. Egy dolog maradt csupán hátra: vasárnap leadni a nevezésem Tel Aviv legjobb barheszére.

Sábát Sálom!

*A Tel Avivban beszélik az Új Kelet Live heti rovata, tartalma félig-meddig fiktív avagy teljesen fiktív.

További részek: link