ujkelet.live
Szíria csütörtökön azt állította, hogy ,,a légvédelmi rendszerek visszavertek egy izraeli támadást Masyaf térségében” az ország nyugati részén, jelentette a Kan közszolgálati műsorszolgáltató.
A londoni székhelyű Embeti Jogok Szíriai Megfigyelő Központ szerint az egyik támadás célpontja a Hama régióban található Tudományos Tanulmányok és Kutatások Központjának (CERS) telephelye.
Az Al-Arabiya forrásai szerint a támadások olyan posztokat céloztak, ahol precíziós rakéták és drónok gyártására szolgáló műhelyek vannak.
Az arab sajtó szerint a nyugat-szíriai Tartusz városa ellen is támadást hajtottak végre, de ezt hivatalos szíriai források nem erősítették meg. Az Al-Arabiya szerint a célpont a városban található Hezbollah fegyverraktár volt.
A támadás mindössze két nappal azután történt, hogy Szergej Lavrov orosz külügyminiszter elítélte az Izraelnek tulajdonított támadásokat Szíriában: ,,Követeljük, hogy Izrael tartsa tiszteletben az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatait, és mindenekelőtt tartsa tiszteletben Szíria szuverenitását és területi integritását”.
Izrael vörös vonalnak tekinti Irán tevékenységét északi határán, és többször támadásokat indított Iránhoz kapcsolódó létesítmények és fegyveres konvojok ellen, melyeket a libanoni Hezbollah terrorszervezetnek szántak. Az Irán támogatását élvező Hezbollah a szíriai kormányerők mellett harcol a polgárháborúban.
Mindeközben az Egyesült Államok hadserege ma 48 órán belül harmadszor támadott Irán támogatta síita milíciákat a szíriai Deir ez-Zor régióban.