Egy spanyol turista “illetlen” öltözetben pózolt a Templom-hegyen, kiváltva a Hamász haragját

0

ujkelet.live

A Kan közszolgálati műsorszolgáltató szerint szerdán a Hamász média kampányt indított egy spanyolországi keresztény turista ellen, aki felment a Jeruzsálem óvárosában lévő Templom-hegyre, és “nem megfelelő” ruhában pózolt egy fényképen.

A Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet rádiójának honlapján a következő szerepel a Kan fordítása szerint:

,,Egy cionista telepes közzétett egy fényképet, amelyen félmeztelenül pózol az áldott Al-Aksza mecsetnél.”

A Hamászhoz közel álló Sehab hírügynökség egy elmosódott fotót tett közzé a turistáról, ,, Erkölcstelenséged nem fogja beszennyezni al-Aksza tisztaságát” – szöveggel.

Hazem Kasszam, a Hamász szóvivője “cionista szélsőségesnek” nevezte a nőt.

„Egy cionista szélsőséges megszentségtelenítette az áldott Al-Aksza létesítményt, és kitárulkozó fényképeket tett közzé rajta – ami példátlan provokáció a palesztin nép érzelmei ellen, és folytatása az Al-Aksza tisztaságának beszennyezésének, valamint cionista kísérlet az egész arab nép semmibe vételére” – mondta Kasszam.

Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én Új Kelet Live

Podcast különkiadás
  1. Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 5-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 4-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
Megosztás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .