
ujkelet.live
Terroristák az éjszaka rálőttek egy buszra, amely zsidó híveket szállított a József sírkomplexumhoz a szamáriai Sechemben (Palesztin Hatóság területe), jelentette a Kan közszolgálati műsorszolgáltató.
Sérülés nem történt.
Korábban heves zavargásokróla számoltak be a sírkomplexumban, mely során terroristák a látogatók biztonságáról gondoskodó izraeli erőkre lőttek. A harcosok tömegoszlató eszközökkel és éles lőszer bevetésével reagáltak.
A tűzharcban meghalt egy 18 éves palesztin a Balata-menekülttáborból. A Palesztin Vörös Félhold és a média jelentései szerint a halott mellett legalább 30 sérültje van az összecsapásoknak, többen lőtt sebekkel szorultak ellátásra.
Az izraeli csapatok körében sérülés nem történt.
A csütörtöki volt az első alkalom, hogy zsidó hívők látogattak hivatalosan a sírhoz a mintegy másfél hónappal ezelőtti terrortámadás óta. A támadásban hárman megsérültek, köztük a Szamáriai Regionális Dandár parancsnoka, Roy Zweig ezredes.
Áprilisban a szentély komoly felújításon esett át, miután palesztinok kétszer is behatoltak a helyszínre és megrongálták azt.
Az izraeli hadsereg majdnem havi rendszerességgel kísér zsidó, esetenként keresztény, híveket a szenthelyhez. Sechem Szamária Palesztin Hatóság irányítása alatt álló területéhez (Ciszjordánia A-körzet) tartozik, izraeli állampolgároknak tilos a belépés a hadsereg engedélye nélkül. A múltban Sechem lakói kövekkel, Molotov-koktélokkal és lőfegyverrel támadtak a helyszínt látogató csoportokra.